Egy lövöldözés során megsebesítették, majd elkapták a hatóságok Ahmad Khan Rahamit, akit azzal gyanúsítanak, hogy több robbantást hajtott végre és tervezett végrehajtani a napokban New Yorkban és New Jersey államban – írja több forrásra hivatkozva az NBC News.
Az afgán származású amerikai állampolgárt a New Jersey állambeli Lindenben vették őrizetbe, miután rálőtt két rendőrre – mondta az MTI szerint Chris Bollwage, a New Jersey állambeli Elizabeth város polgármestere. Elizabeth az a város, ahol a gyanúsított lakott, itt továbbra is erős a rendőri jelenlét, egy grillcsirkés étteremnél vizsgálódnak a hatóságok. Az üzlethelyiség fölött lakott a Rahami család, az éttermet pedig a gyanúsított apja üzemelteti, Ahmad Rahami több fiútestvére is dolgozott benne – írja a BBC.
A gyanúsítottat a CNN forrásai szerint álmában találták a hatóságok, amikor bevonultak egy elizabethi lakóházba – ezt követően tört ki a lövöldözés, amelynek végén Rahami lábát és vállát találták el. A férfit hordágyon szállították el a helyszínről, előzetes letartóztatásba került, és kórházban ápolják. Az első fotót innen a helyi WABC televízió közölte Twitter-oldalán, íme:
Rahami azt követően vált gyanúsítottá az ügyben, hogy megtalálták az ujjlenyomatát az egyik bombán, egy felrobbantott kuktán és az arra erősített mobiltelefonon is. A 28 éves férfi lehet az egyik felelőse annak a merényletnek, amelyben 29 ember sebesült meg múlt hétvégén.
Az NBC-nek nyilatkozó egyik hatósági forrás szerint Rahami „semmit nem tett azért, hogy eltüntesse a nyomait”. Egyelőre még az az álláspontjuk, hogy a merénylő nem volt tagja semmilyen terrorista sejtnek, de azt nem tudják, hogy volt-e társa. Később a Union megyei és lindeni rendőrség Twitter-oldalán azt írta, elfogták „az első-második számú gyanúsítottat”, akinek köze lehet a támadásokhoz.
Barack Obama amerikai elnök New Yorkban tett nyilatkozatot hétfőn az elmúlt két napban az országban történt, azóta terrorcselekményeknek nyilvánított robbantásokról és késeléses merényletekről. Hangsúlyozta, hogy Iszlám Állam terrorszervezet dzsihadistái és általában a szélsőségesek nem lesznek képesek aláásni az amerikai életformát, ugyanakkor figyelmeztette honfitársait: nem szabad, hogy eluralkodjon rajtuk a félelem. „Még ha most ébernek és agresszívnak kell is lennünk, ne engedjük, hogy a félelem hatalmába kerítsen bennünket” – fogalmazott.