„Biztos vagyok benne, hogy Berlinben már másként alakulnak majd a dolgok” – szögezte le optimistán Frank Henkel, a kereszténydemokraták szenátora, annak dacára is, hogy pártját egyre erősebben ostorozzák mind saját soraikból, mind koalíciós partnerük, a szociáldemokraták (SPD) részéről. Jól jelzi, hogy a múlt vasárnapi szavazás eredménye még soraikban is olyan meglepetést keltett – az AfD első alkalommal utasította maga mögé a konzervatívokat –, hogy az akkor még Kínában tartózkodó kancellár fittyet hányt a német diplomácia azon hagyományos gyakorlatára, mely szerint külföldről soha senki nem foglal állást belpolitikai kérdésekben.
– Én vagyok a pártelnök és a kancellár, engem terhel a felelősség – húzta magára a vizes lepedőt Merkel, de rögtön ki is egészítette azzal, hogy menekültpolitikáján nem hajlandó változtatni. A kancellár Bundestagban tartott tegnapi beszédében is kötötte az ebet a karóhoz, mondván, most sokkal jobb a menekültügyi helyzet, mint egy éve. Ugyanakkor álláspontján némileg csiszolva már óvatosan úgy fogalmazott, hogy bár a változás az élet velejárója, és jót is hozhat, a legfontosabb dolgok nem változnak, Németország Németország marad.
Merkelnek mindenesetre saját koalícióján belül sem hisz már mindenki. A bírálatok szószólója továbbra is Horst Seehofer, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, aki szerint a polgároknak elege van Merkel menekültpolitikájából, amely fenyegető helyzetbe sodorta a két testvérpártot.
Vasárnap jelentőset bukott a CDU Angela Merkel politikai otthonában. Az északkeleti Mecklenburg–Elő-Pomerániában található a kancellár körzete, amit 1990 óta mindig megnyert. A vereség, amit a tartományi CDU ezúttal elszenvedett, éppen ezért leginkább Merkelnek szól. Techet Péter elemzése.
Hasonlóan a kancellárban látva a bajok forrását Ralf Stegner, a szociáldemokraták elnökhelyettese is úgy vélte, hogy Angela Merkel túljutott pályája zenitjén, feltételezett legyőzhetetlensége ma már csak mese. Beszédes, hogy a negyvenesztendős CDU-tagság után az AfD-hez „átigazoló” Alexander Gauland egy interjúban amellett érvelt, hogy előretörésük nem az ő sikerük, inkább a többiek sikertelensége. A kancellárral szemben fokozódnak a személyes jellegű támadások is. – Beteges segítségkényszertől szenved, akár a menekülteket, akár Görögországot vagy az eurót akarja megmenteni, végül inkább kárt okoz, mint hasznot – állította róla például egykori híve, a Német Iparegyesület volt elnöke, Hans-Olaf Henkel.
Nem csoda, hogy ilyen kemény támadások hatására már a német sajtó is feszegetni kezdte a kérdést, hogy szóba jöhet-e a párton belül az elnök elmozdítására valamilyen próbálkozás. Ennek esélyét ugyanakkor egyelőre nem tartják túl jelentősnek. Mint arról a Westfälische Nachrichten is ír, „a palotaforradalomra nincsenek megfelelő résztvevők, már csak azért sem, mert a kellemetlenkedő tagoknak nincs elfogadható alternatívájuk”.
