Nacionalizmus, az ébredő erő

Az elismert japán kutató szerint Ázsia sorsa az amerikai elnökválasztásoktól függ. Trump a sötét oldalt képviseli.

– Pedig az ország miniszterelnökét, Orbán Viktort a nemzetközi sajtó előszeretettel állítja párhuzamba az ön által említett Donald Trumppal.
– Fontos különbséget tenni nacionalista és populista politikus között. Demokráciában a populizmus elkerülhetetlen, hiszen egy eszköz, amelyet a politikusok olykor alkalmaznak. Fontosnak tartom ugyanakkor leszögezni, hogy ha a politikai populizmus nagy teret nyer, az a társadalomban valamilyen betegségre utal.

Mijake Kunihiko a Tokiói Egyetem jogtudományi karának elvégzése után a japán külügyi tárcánál helyezkedett el. Diplomáciai karrierje során a Közel-Keleten és Kínában dolgozott, s gondozta Japán amerikai kapcsolatait is. 2006–2007-ben az első japán first lady, Abe Akie kabinetfőnöke volt. A kormányzati karrier befejezését követően kutatóként tevékenykedik. Több rangos egyetem és kutatóintézet munkatársa, a nemzetközi japán agytröszt, a Canon Globális Tanulmányok Intézetének kutatásvezetője.

– Hogyan látja a nacionalizmus megnyilvánulását hazájában, Japánban?
– Japán megtanulta a leckét. A történelmünkben előfordult, hogy a hadsereg felett a politika elvesztette a kontrollt, aminek oka éppen a nacionalizmus elszabadulása volt. Ez vezetett a vesztes második világháborúhoz, amihez hasonló többé nem fordulhat elő. Érdekes egyébként, hogy Kína éppen azon az úton jár, amelyen korábban Japán. Amikor kínai kollégáimmal beszélgetek, erre mindig figyelmeztetem őket. Országuk válaszúthoz érkezett: vagy enged a nacionalizmus csábításának, vagy elindul egy demokratikus berendezkedés felé vezető úton.

– A Távol-Keleten azonban Japán miniszterelnökét, Abe Sinzót is gyakran vádolják nacionalizmussal.
– Jól ismerem Abe Sinzót, s egyáltalán nem tartom nacionalista politikusnak. Kormányzását elsősorban konzervatív, patriotikus jegyek jellemzik, igaz ezt például a japán baloldali, liberális erők is előszeretettel nacionalizmusnak állítják be. A politikai kommunikáció szintjén, egy-egy megnyilvánulásával valóban nacionalista vezetőként tűnhetett fel, döntései azonban eltérnek ettől. Abe politikáját leginkább a pragmatizmus jellemzi.

– Az egyik nacionalizmusra utaló kommunikációs lépése az volt, amikor Abét katonai egyenruhában egy japán harci repülőgépben fényképezték. A fotó bejárta a sajtót, Kínában nagy felháborodást váltott ki.
– Amikor a kép készült, a miniszterelnök nemcsak a haditengerészetet, de a hadsereget és más alakulatokat is végiglátogatott. A sajtó valamennyi alkalommal készített róla fotókat is. Mindez nem jelenti azt, hogy Abe militáns politikát képviselne. Tény, hogy a miniszterelnök támogatja a japán fegyveres erőket, és fontosnak tartja a fejlesztésüket, Japánnak ugyanis meg kell védenie önmagát, egyebek között éppen az egyre erősödő kínai fenyegetéssel szemben.

– Mit gondol, Abe miniszterelnöknek bocsánatot kellene kérnie Kínától az 1937-es nankingi mészárlás miatt? [A második kínai–japán háború idején a japán császári csapatok lerohanták a Kínai Köztársaság fővárosát, Nankingot. A hat hétig tartó offenzíva során meggyilkolt civil áldozatok száma máig nem tisztázott, de vélhetően több százezren haltak meg, egy részük haláltáborokban. Az eset azóta is a japán–kínai diplomáciai kapcsolat egyik fő konfliktus forrása – a szerk.]
– Abe valójában soha nem utasította vissza a bocsánatkérést, sőt az áldozatoktól, leszármazottaiktól korábban már bocsánatot kért. Ennek tagadása a kínai propaganda egyik bevett eszköze, azt hangoztatják, hogy Japán még mindig adós a bocsánatkéréssel. Érdekes, hogy miközben Abétól Peking bocsánatkérést követel, Japánban sokan éppen azért kritizálják, mert ebben a kérdésben túl előzékenynek bizonyult.

– Ahogy a Távol-Kelet politikai viszonyairól beszélgetünk, mintha a hidegháború az önök régiójában valóban véget sem ért volna.
– Valójában a hidegháború a világban sehol nem ért véget, a Távol-Keleten azonban különösen kiélezett helyzet van. Gondoljon bele, Európában hány szocialista hatalom maradt fenn? Egy sem. Japán környezetében azonban három ilyen ország is van, Észak-Korea, Kína és Vietnam. Van közöttük olyan, amely nukleáris fegyverekkel fenyegeti országunkat. Úgy gondolom, érthető, hogy Japán igyekszik mindent megtenni hogy saját védelmét megteremtse.

– Mit gondol, Abe Sinzó és a kínai elnök, Hszi Csin-ping valaha pontot tud majd tenni a két ország közötti szembenállás végére?
– Ebben a kérdésben én inkább a pesszimista véleményt képviselem. Egyrészt Peking Japán-ellenes propagandája a Kínai Kommunista Párt hatalmának egyik fontos legitimációs bázisa. Másrészt a kapcsolatok nyugvópontra helyezését Kína stratégiai érdekei sem teszik lehetővé. Peking ugyanis a második világháború után kialakult status quo megváltoztatásában érdekelt. Ez pedig nem csak azért fontos neki, hogy a társadalmi egyenlőtlenséghez vezető rendszert korrigálja, hanem mert a térségben a nyugati erők a tizenkilencedik századi ópiumháború óta jelen vannak. Jelenleg az Egyesült Államok, amely a Koreai-félszigetnél, Japánnál és a Dél-kínai-tengeren is jelen van, különleges kapcsolatot ápol a Kínához tartozó Tajvannal, ez a helyzet pedig elfogadhatatlan Peking számára. Ebből következik, hogy a Dél-kínai-tengeren a szigetvitákat az ország politikai síkra tereli, például hogy a tengerben lévő szirtek feltöltésével próbál a hajózási útvonalak fölött nagyobb befolyást szerezni. Ezt pedig Japán mint hagyományosan hajózó katonai hatalom nem fogja elfogadni.

– Örülök, hogy említette az Egyesült Államokat. Nem gondolja, hogy flottájuk provokatív jelenléte vezet diplomáciai feszültséghez a távol-keleti térségben?
– Nem, mert az amerikai hadihajók nem provokálnak. Nem lépnek be kínai fenségterületre.

– A Dél-kínai-tengeren előfordult már, hogy amerikai hadihajó szándékosan vitatott területen hajózott át.
– Igen, de azok nemzetközi vizek voltak. A kínaiak a tengerben lévő szirteket töltöttek fel, mesterséges szigeteket, illetve inkább vízből kiálló sziklákat építettek fel. Ez nem jelenti azt, hogy a nemzetközi jog értelmében megszerezték a környező vizek fölötti kontrollt.

– A kérdésem inkább arra vonatkozott, hogy nem gondolja-e, hogy az Egyesült Államok olajat önt a tűzre azzal, hogy ázsiai országok területi vitáihoz hadihajókkal asszisztál.
– Ha például a Dél-kínai-tenger szigetvitáiban érintett bármelyik kisebb ázsiai állam az amerikai hadihajó esetéhez hasonló akcióra szánná el magát, Kína nagy valószínűséggel erővel reagálna. Ezt pedig nem engedhetik meg maguknak. Egyedül az Egyesült Államok képes egyensúlyt fenntartani a térségben.

– Úgy tűnik, a közelgő amerikai elnökválasztásnak a térségre, így Japánra nézve is nagy hatása lesz. Mivel számolnak, ha Donald Trump lesz az Egyesült Államok elnöke?
– Nem tudok sokat a külpolitikai programjáról. Az azonban már látszik, Trump diadala nem csak az amerikai–japán biztonsági egyezményre, hanem az Egyesült Államok valamennyi szövetségesére nézve negatívan hatna. Megnyilvánulásaival ezeket a kapcsolatokat máris rombolja. Persze nem mi szavazunk az USA elnökéről, nem mondhatjuk meg, hogy az amerikaiaknak milyen vezetőre van szükségük. Az azonban biztos: a nacionalista érzelmekkel, társadalmi feszültséggel játszó Trump a sötét oldalt képviseli.

– Mit gondol, mi a megoldás a világban előrenyomuló nacionalizmus megfékezésére?
– Nagyon fontos az egyensúly megtartása. A globalizáció, a nemzetközi piacok okozta kihívásokra természetesen nemzeti szinten is válaszolni kell, azonban nem szabad, hogy ez bezárkózással járjon együtt. A nemzeti és a nemzetközi cselekvés egyensúlyára van szükség. Még fontosabb a jövedelemkülönbségek kiegyenlítése, hogy a munka visszanyerje értékét. Az egészséges társadalmaknak ugyanis ez az alapjuk. Japánnak szerencsére ezt sikerült elérnie. A japán emberek több mint kilencven százaléka a középosztályhoz sorolja magát, s ez az 1980-as évek óta meghatározza a közvéleményt. Ez ellenállóbbá teszi társadalmunkat a sötét erő csábításával szemben.

###HIRDETES2###