A vasárnapi választáson a második helyen az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt végzett, amely első alkalommal indult a tartományi választáson, és 20,8 százalékot jelentő 167 453 szavazattal került be a schwerini Landtagba.
A kancellár menekültpolitikájának bírálatára építő AfD így a tizenhatból már kilenc tartományban bír helyi törvényhozási képviselettel. Vezetői hétfői berlini tájékoztatójukon úgy vélték, az újabb siker Angela Merkel kancellárságát tekintve „a vég kezdetét” jelentheti, és felveti a lehetőséget, hogy az AfD akár már a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után kormányzati felelősséget vállalhat.
Mi lesz most Merkellel?
A vasárnapi tartományi választásokon bekövetkezett, amire sokan számítottak: kereken egy évvel azután, hogy Merkel megnyitotta Németországot a Magyarországon rekedt menekültek előtt, a választók a saját körzetében mondtak nemet az eddigi menekültpolitikára. Részletek itt.
A harmadik helyen a CDU következik 19 százalékkal, 153 101 szavazattal, a 2011-es 23 százalék – 156 969 szavazat – után. Ez a párt eddigi legrosszabb eredménye. A vereség súlyát nemcsak az növeli, hogy a CDU még soha nem végzett az AfD mögött tartományi vagy egyéb választáson, hanem az is, hogy a párt Angela Merkel szűkebb politikai hazájában vallott kudarcot; a pártelnök-kancellár a Bundestag-választáson 1990 óta mind a hét alkalommal a tartományban szerzett mandátumot.
Angela Merkel egy hétfői nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a CDU és a szövetségi kormány vezetőjeként ő is felelős az eredményért. Most a választók bizalmának visszaszerzéséről kell gondolkodnia „mindenkinek, elsősorban nekem” – mondta.
Egyben jelezte, hogy nem készül fordulatra a menekültpolitikában. Az utóbbi hónapokban hozott „alapvető döntések” helyesek voltak, így indokolt volt az EU–Törökország-megállapodás megkötése az „illegális migráció leállítása” és a Németországba érkező menedékkérők számának csökkentése céljából.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!