A „csóróknak” akar tetszelegni a kormányfő

Renzi az uniós források felfüggesztésével fenyeget, pedig hazájában, Olaszországban is sepregethetne.

Matteo Renzi egyvalamit biztosan eltanult európai politikustársaitól: a bűnbakkeresést. Az olasz miniszterelnöknek hazája pocsék gazdasági helyzete miatt kellene magyarázkodnia – mindenekelőtt a Róma és megannyi más nagyváros utcáira vonuló honfitársainak. Ehelyett elővette a magyarkártyát, és immár nem először jelenti ki azt, hogy az az út, amelyet Magyarország követ, tarthatatlan. Legutóbbi emlékezetes nyilatkozatában azt fejtegette, hogy ha Magyarország, a Cseh Köztársaság és Szlovákia „erkölcsi leckét adnak a migránsokról, de utána nem segítenek”, és „csak a pénzünket akarják, az olaszok pénzét el is felejthetik”. Az olasz kormány „kész megvétózni az Európai Unió költségvetését” is, ha a közép-európai tagállamok nem segítenek a migránsok befogadásában.

Csakhogy Renzi szavait érdemes keretbe helyezni. Mint Stefano Bottoni remek politikai szakértő a minap rámutatott, Olaszországban a bankrendszer stabilitása megingott, az ipari termelés 2007-hez képest több mint a negyedével csökkent, a képzett fia­talok kivándorlása általános jelenséggé vált. Nyár óta ismét negatívra fordultak a gazdasági kilátások, a recesszióközeli állapotba kerülő gazdaság pedig nemcsak ellentmond a Renzi-féle győzelmi retorikának, de tovább rontja az egyébként is borús társadalmi hangulatot. Azt a borús társadalmi hangulatot – tehetjük hozzá –, amelyet a gazdasági bajokon túl bizony épp a kezelhetetlenné vált migrációs válság mérgez tovább. Nyugat-európai vezetőként Renzi természetesen elítélheti, hogy Közép-Európa államai fizikai eszközökkel is védik határaikat, ám az olasz gazdaság problémáit bármilyen módon is összekötni ezen államok kormányaival, legalábbis visszás. Vagyis arra hivatkozni, hogy ha például Magyarország nem veszi ki a részét a terhekből, ne is részesedjen az előnyökből. Támogatás a megnyíló keleti piacokért – lecsupaszítva a sallangoktól valahol mégiscsak erről is szólt az uniós bővítés, amelyet minden fél aláírt.

A magyar kormányt kritizálók között könnyen akadhatnak olyanok, akik készek lennének bőszen bólogatni, fagyasszák csak be a forrásainkat, attól majd talán észhez tér a „rezsim”. Ám ha ez megtörténne – nyilván nem fog –, annak nem a kormány lenne a vesztese. Csak éppen megint lenne kire mutogatni – ilyen a politika természete.

De Renzi felvetése önmagában komolytalan, a kormányfő hangzatos szavai nem szólnak másról, mint a nehezen élők (munka nélkül maradt „melósok”, a „csóró” olaszok) és a szkeptikusok megnyeréséről – mindez a már főpolgármestert adó Öt Csillag Mozgalom és a december 4-i, alkotmánymódosítást célzó népszavazás szorításában. (Ha győznek az igenek, 315-ről 100-ra csökken a szenátorok száma, egyben szűkül a felsőház jogköre. Ennek lényege, hogy nehezebben tudnák elmozdítani az egymást gyakran váltó kormányokat.)

A sokat bírált Martin Schulzot, az Európai Parlament szocialista elnökét a pozsonyi uniós találkozón a Hír TV arról kérdezte, van-e olyan terv, hogy az EU az Országgyűlés hozzájárulása nélkül írja elő nem magyar állampolgárok kötelező betelepítését Magyarországra. Schulz erre annyit felelt, „egy kampányban minden elhangozhat, még olyan is, ami nem igaz”. Ez a kijelentés úgy tűnik, az olaszokra is áll.