Kelet-Ukrajnában kalandoztunk

Érdemes ide ellátogatnia annak, aki egy kicsit is érdeklődik a „nem feltétlenül szép, de nagyon érdekes” helyek iránt. Mi megtettük.

Pedig ha elsőre picit bonyolult is (bár annyira azért ez sem az, Bécsből naponta indul repülő Dnyipropetrovszkba), azért érdemes Kelet-Ukrajnába ellátogatnia annak, aki egy kicsit is érdeklődik a „nem feltétlenül szép, de nagyon érdekes” helyek iránt, hogy első minősítésünket rögtön meg is hazudtoljuk, ugyanis mind Zaporizzsja, mind Mariupol fekvése gyönyörű. Előbbi a Dnyeper két partja mentén fekszik, és „mellesleg” itt működik Európa egyik legnagyobb (egyes források szerint építésekor, a 30-as években A legnagyobb) vízi erőműve és legnagyobb atomerőműve.

Utóbbi persze nem látogatható, de előbbit elkerülni sem lehet, mivel a 800 méter hosszú duzzasztógát egyben a város hídja is (egy másik most épül mellette, az eddig látható pilon alapján igen látványos lesz majd, igaz, egyelőre a helyiek sem nagyon merik megtippelni, mikor közlekedhetnek rajta, a nagy beruházások már csak ilyenek, erről nekünk nem kell mesélni), amikor keresztülautózunk rajta, látható a tízemeletnyi vízszintkülönbség. A gátat annak rendje és módja szerint a második világháborúban kétszer is felrobbantották, először a németek elől visszavonuló szovjet csapatok, majd két év múlva fordítva.

A Dnyeperen egy sziget is található Zaporizzsjánál (pontosabban több is, de ez volt lakott), ezen pedig amolyan skanzen jelleggel egy kozák falu, a környéken ugyanis sokáig ők voltak az urak. Ma már kevesen vallják magukat kozáknak, a folyó viszont meghatározó szerepet játszik a város életében. Nemcsak az erőmű miatt, hanem azért is, mert valahogy úgy osztja ketté Zaporizzsját, mint a Duna Budapestet, a jobb partján több a park és kevesebb a lakos, a balon működik a legtöbb gyár, itt található az igazi városközpont, és Európa egyik legszélesebb bulvárja (pontosabban proszpektje) is. Ha folyó, akkor természetesen nem hiányozhatnak a „friss hal” feliratú autók sem, melyek reggelente hordják szét az előző napi fogást, sokszor egyszerűen csak megállva egy utcasarkon, és úgy árulva a kárászt, keszeget, pontyot, amurt.

Friss halat természetesen Mariupolban is bármikor könnyen találni, de itt már az Azovi-tenger kínálata dominál. Klasszikus halpiac azért nincs, a „Centralnüj Rünok” nagyjából mindent kínál, amit el lehet képzelni, a legkülönfélébb kétes eredetű, világmárkajelzésekkel ellátott ruhaféleségtől a valahogyan az év egészében fantasztikusan kinéző zöldségeken és gyümölcsökön túl a garancia nélküli műszaki cikkeken át a házi kedvencként hazavihető vadászgörényig. Mariupol fekvése szintén gyönyörű, tengerpart, parti sáv, majd dombok-hegyek következnek, persze az épületek nagy része kissé elhanyagolt állapotban van, de a rengeteg part és zöldterület (ez egyébként Zaporizzsjára is jellemző) még így is vonzóvá teszi a várost.

Mariupolt 2014. augusztus 20-án lőtték a békés traktoristák, tizennyolcan haltak meg, a polgármesteri hivatal és egy másik adminisztratív épület teljesen kiégett. Utóbbi nem messze fekszik a Lenin tértől (még mindig így hívják, bár Iljicsünket már rég ledöntötték persze), az utcafronti részén hatalmas molinó, rajta ukránul, oroszul és angolul is a felirat: Mariupol Ukrajna. (Láttunk olyan graffitit is, hogy Mariupol = Oroszország, ironikus módon kékkel fújták egy sárga gázvezetékre.) Az Azovi-tenger természetesen a nyáron a legjobb, mint egy, a parton tornászó nénitől megtudhattuk, a víz ásványi anyagokat is tartalmaz, így a bőrnek és a vérkeringésnek különösen jó – ha a 71 éves nyugdíjas fizioterapeuta néni a rendszeres fürdéstől volt még ilyen fitt, akkor érdemes neki elhinni.

Kelet-Ukrajna azért természetesen klasszikus szépségeket és történelmi emlékeket is kínál, az egyik minden szempontból idilli település éppen amellett a Szlavjanszk mellett fekszik, ahol az egész konfliktus kitört 2014-ben. Szvetagorszkban azonban ebből semmi nem látszik, az Északi-Donyec folyó mentén elterülő kisváros régóta felkapott üdülőhely. Nemcsak fürdeni lehet itt, de a környező erdők is nagyon szépek, az 1850-ben befejezett kolostor pedig valóban olyan a maga hófehér falaival és kék-arany hagymakupoláival, amilyet az ember egy képeslapra képzel. A városka fölé magasodó hegyen áll Artyom, azaz Fjodor Andrejevics Szergejev szobra, az újságíró-kommunista agitátor emlékművéből nem sajnálták a betont, igaz, a feje mára egy kicsit deformálódott, a helyiek szerint egy második világháborús találatnak köszönhetően. Szvetagorszk egyébként sosem került a békés traktoristák kezére, még a konfliktus tetőpontján sem, amikor az alig húsz kilométerre fekvő Szlavjanszkot elfoglalták.

Egy nyári estén egy hideg sör az Északi-Donyec partján, miközben Artyom tekintete vigyázza a kolostor hagymakupoláit – mi kell még?