Készül Irak felszabadítása

NATO-pénzen, Jordániában képzik a háború sújtotta ország katonáit és tűzszerészeit.

Jókora civil dzsipek robognak egy kősivatag völgyében futó úton, csupasz sziklafalak közt, az ősszel is égető közel-keleti nap alatt. Épp egy csokornyi épület mellett suhannának el, amikor robbanás történik előttük, majd az egyik kockaház ablakából tűz alá veszik a konvojt. Az élen haladó jármű vezetője satuféket nyom, a mögötte jövők széthúzódva, kissé szelídebben állnak meg. Még mozgásban vannak, amikor ajtóik kivágódnak, és sisakos, golyóálló mellényes, jól felszerelt, tarka egyenruhás fegyveresek ugrálnak ki belőlük. Tüzelőállást foglalnak, fedezékként igénybe véve a hatalmas karosszériákat, majd sorozataikkal „leküzdik” a lesből támadókat. Gyorsan érkeztek, gyorsan tovább is állnak, kivonva magukat a vélhetően további veszélyeket rejtegető zónából. Egy pillanat, s mintha ott se jártak volna, kivéve az úton elszórva fekvő töltényhüvelyeket, s az egyik ablakból kilógó célfigurát, aki „semlegesített” támadójukat személyesíti meg. 

A jordán főváros, Ammán közelében járunk, a fenti eseménysor szerencsére nem valódi összecsapás része, hanem olyan iraki katonák ténykedése, akiket a NATO finanszírozásával és felügyeletével itt képeznek ki, hogy hazájukba néhány hét elteltével visszatérve részt vegyenek az Iszlám Állam elleni harcokban, például Moszul közelgő és remélt felszabadításában. A völgy egy felhagyott kőbánya gyomra, ahol a II. Abdalláh királyról elnevezett különleges műveleti kiképző központ (KASOTC, az angol rövidítést helyi szlengben keszotiknek ejtik), egy a maga nemében a világon egyedülálló létesítmény helyezkedik el mintegy két négyzetkilométeren. A szövetség sajtósai és az amerikai misszió által meghívott újságírócsapat annak lehet tanúja, amint a helyi, jordán oktatók, valamint felbérelt biztonsági cégek veterán instruktorai és a tagországokból (például Csehországból és Spanyolországból) érkezett felügyelők igyekeznek a javarészt már harci tapasztalatokkal rendelkező irakiak tudását kritikus fogásokkal kiegészíteni, rendszerezni és a nyugati reguláris hadseregekben elvárt színvonalhoz közelíteni.

A fenti mozzanat a lövészrajokat vezető tiszthelyettesek képzésének része, de van harctéri életmentő, civil-katonai kapcsolattartó és rögtönzött robbanóeszközök elleni (C-IED, azaz tűzszerész) kurzus is. A jelenleg futó programban több mint 300 iraki egyenruhás (vegyesen a védelmi minisztérium és a belügy emberei) bővítheti itt ismereteit, és a varsói csúcson döntés született arról, hogy jövőre már magában Irakban is rendeznek szövetségi támogatással képzéseket.

Az itt tanultak az élet és halál közti különbséget jelenthetik a frontokra készülőknek, de azért nem agysebészetről vagy asztrofizikáról van szó. A C-IED-képzésen egy öreg skót oktató – privát biztonsági ember, még Észak-Írországban kezdte a szakmát – például vízzel félig telt, félliteres műanyag palackból, robbanózsinórból készült eszközzel tanítja meg pokolgépet hatástalanítani iraki növendékeit. Ha bármi gyanúsat találnak – épületekbe, szemétbe, de akár holttestekbe rejtve is – az iszlamistáktól elfoglalt területen, egy ilyen egyszerű szerkezetet robbantanak fel mellette távirányítással, ami szerencsés esetben annyira megrongálja a robbantó mechanizmusát, hogy az eredeti szándék szerint használhatatlanná váljon. A rögtönzött robbanóeszközök jellemzően a legnagyobb veszteséget okozzák az iraki harcokban, és a felszabadított területeken a hétköznapi élet helyreállításának legveszélyesebb akadályozói, úgyhogy kritikus munkáról van szó.

Három iraki tűzszerésszel beszélhetünk is, akik alig várják, hogy visszatérjenek hazai szolgálati helyeikre, sőt, még taktikai aggodalmaiknak is hangot adnak: külön szólnak a járművek hordozta pokolgépekről (VBIED) is, amelyek egyetlen ellenszere az idejében (célba érkezés előtt) történő megsemmisítés. Ahogy a fotók készítésénél, itt is óvatosnak kell lennünk, cikkeinkben meg kell őriznünk a képzésben részt vevők anonimitását, mert az Iszlám Állam az interneten, közösségi oldalakon könnyen utánajárhat személyazonosságuknak, odahaza őket és családjukat fenyegetheti. A jordán vendéglátók és a NATO sajtósai is többször, hangsúlyosan figyelmeztetnek arra, hogy olyan képet, amelyen az irakiak arca felismerhető, ne publikáljunk.