Nem a mi elnökünk! – skandálták az utcára vonuló emberek az Egyesült Államok több nagyvárosában, sőt még olyan is akadt, aki a homlokára is felírta a mondatot, biztos, ami biztos alapon. A legtöbb helyen a tömeg létszáma nem haladta meg a néhány ezer főt, New Yorkból például ötezer, Oaklandből hatezer résztvevőt jelentettek, Washingtonban 2600-an gyújtottak gyertyát a Fehér Háznál. A szlogenek alapján a tüntetők bázisát jobbára Bernie Sanders ismét aktivizálódott baloldali hívei és a kisebbségek adták. A jobbára spontán megmozdulások békésen zajlottak (kivéve Seattle-t, ahol lövöldözés volt, bár a rendőrség szerint nem volt köze a tüntetéshez), az éjszakába nyúló tüntetéseken mintha csak kieresztették volna a gőzt, céltalanul vonultak az utcákon.
Még egyszer elővették a plakátokat és molinókat, melyek között olyan ötletes darabok is akadtak, mint ez a Hitler-bajszos, horogkeresztes, nemi erőszakot pártoló Trump:
Daniel Mantei (@danielmantei) által közzétett fénykép, 2016. Nov 9., 18:22 PST
A tüntetések láttán a világhálón többen a felvonulók szemére vetették, hogy nem tisztelik a demokráciát, nem tudják méltósággal viselni a vereséget. Pedig többségük egyértelműen kijelentette, hogy nem Donald Trump távozását követelik, inkább csak hangot akarnak adni félelmeiknek. Működésbe léptek a fejekbe vert demokrata kampányüzenetek: ki a szexizmus, ki a civil jogok, ki a rasszizmus, ki a gyűlölet eluralkodásától félt. Retteg a latin ajkú lakosság egy része is, ők attól tartanak, hogy Trump kitoloncolja az országból a családot és a barátokat. A közösségi hálót valósággal ellepték az aggodalmas üzenetek, különösen a kisebbségek, az indiánok, a latin ajkúak, a muszlimok, a feketék köreiből.
New Yorkban a Trump-torony előtt Lady Gaga is felbukkant. A híresen Clinton-párti énekesnőt állítólag nagyon megviselte a kudarc, de ez nem gátolta meg abban, hogy folytassa önjelölt hadjáratát. A felhőkarcoló elé egy táblát is vitt magával, „love trumps hate” felirattal, a Donald Trump nevével játszó szójátékot nagyjából úgy lehetne fordítani, a szeretet üti a gyűlöletet. A közösségi médiára feltöltött képe alá is azt írta, a kedvesség országában akar élni, s Twitter-fiókjának nevét is erre, Countryofkindness-re változtatta.
#VoteHillary (@ladygaga) által közzétett fénykép, 2016. Nov 9., 01:57 PST