Az anglomán francia, aki lenyomhatja a szélsőjobbot

Sarkozy politikai karrierjét egykori felfedezettje tette tönkre, de még rögös az út Francois Fillon előtt.

Egy biztos: Fillon vasárnapi eredményével politikai ébresztőt fújt a jobboldali választóknak, főként Sarkozy híveinek, akik így nehéz feladvány előtt állnak. Mert korántsem biztos, hogy a „nyugodt jobboldal” jelöltjeként ünnepelt aspiránst minden konzervatív szavazó támogatni fogja, hiszen például a melegek házasságát engedélyező, előterjesztőjéről Taubira-törvénynek nevezett joganyagról azt mondta, biztosan nem fogja visszahívni, legfeljebb módosítani, és a Sarkozy által hangoztatott „nem működik a bevándorlás” panel sem hangzott el a szájából. Fillon a közszférában dolgozók számának egyértelmű csökkentését, az államapparátus hatékonyabbá tételét, valamint a munkaidő növelését ígéri, méltó folytatójaként egyébként az Hollande-érának, amely átverte a parlamenten az új munkatörvénykönyvet, megadva az esélyt egy 21. századi, rugalmas munkapiac kialakulásának.

Ha az elnökválasztási kampányt a politikai palettára és a világnézetekre vetítjük, Fillon az abszolút középhez jobbról közelít, és valamiféle ellen-Hollande, ugyanúgy az óvatoskodó lépések híve, mint a jelenlegi elnök, aki a politikai középre jól-rosszul időzített szlogenekkel balról akar – leginkább sikertelenül – tartósan rátelepedni. Most mindenesetre Fillont ünnepli a liberális francia sajtó, mivel elsősorban Sarkozyn vett revansát értékeli, viszont nem tudni, ezen és liberális gazdaságpolitikáján kívül mivel szeretne kedveskedni a tőle balra állóknak és a liberálisoknak. A gazdaság felpörgetésének szerinte feltétele a Moszkvával való kiegyezés és a kereskedelmi szankciók eltörlése, amit nem biztos, hogy annyira értékelnek majd ezen az oldalon, viszont a burkiniviseletnek véget vetne francia földön, ami a jobboldaliak felé tett erőteljes gesztusként értékelhető.

Az anglomán és Margaret Thatcherért, politikai örökségéért rajongó Fillonnak brit felesége van, ezek alapján – nyilván alaptalanul – többen azt gondolhatnák róla, hogy kapcsolatai révén Franciaország malmára tudná hajtani a vizet Nagy-Britannia uniós kilépésének folyamán. Ez azonban csak sokadik, jelentéktelen mozgatórugója a kampánynak, lévén hogy e tekintetben mindegyik jelölt ugyanazt a panelt hajtogatja. Tudniillik hogy ki kell gördíteni a vörös szőnyeget a Londonból elköltöző cégek elé, így téve Párizst pénzügyi központtá.