Az anglomán francia, aki lenyomhatja a szélsőjobbot

Sarkozy politikai karrierjét egykori felfedezettje tette tönkre, de még rögös az út Francois Fillon előtt.

A jobboldali jelöltállító szavazás első fordulója után akár még büszke is lehetne Francois Fillon vasárnapi győzelmére a harmadik helyre utasított Nicolas Sarkozy, végtére is saját felfedezettjéről és kineveltjéről van szó. A hatvankét éves Fillon kerek öt éven át miniszterelnökként szolgált Sarkozy elnöksége alatt, olajozottan működtették a konzervatív vezetésű államgépezetet. Persze már a kilencvenes évek óta végrehajtói csúcspozíciókban forgott, volt közép- és felsőoktatási, kutatási, továbbá informatikai, illetve szociális ügyi miniszter Francois Mitterand és Jacques Chirac kormányaiban. Túlzás nélkül állítható, hogy világnézeti „dogmatizálását” Sarkozy végezte el, mert Fillon ott volt 2002-ben, amikor a magyar felmenőkkel is bíró politikus útjára indította a jobboldali Unió egy Népi Mozgalomért (UMP) nevű, tavaly egyszerűen Köztársaságiakra átnevezett pártot. Sarkozy vitte ugyanis sikerre azt a gondolatot Franciaországban, mely szerint a konzervativizmus a 21. század nyugati demokráciákban döntő szerepet fog játszani. Fillon ugyanakkor nyughatatlan természet, Sarkozy 2012-es bukása után a pártbeli viszályok szításából is jócskán kivette a részét.

A vereség okát keresve 2012 végére majdnem szétszakadt a Sarko-párt, ugyanis az alapszabály lehetővé tette bizonyos belső mozgalmak, a platformoknál többet jelentő csoportosulások kialakítását. Novemberben pártelnökválasztást is tartottak, amelyet Fillon ellenében Jean-Francois Copé nyert, de a vesztes bíróságon támadta meg az eredményt. Eközben a parlamentben a fillonistákból megalakult a Rassemblement-UMP nevű frakció, vagyis a „majdnem-UMP”. Egészen addig protestált ezzel a lépéssel Fillon, amíg ki nem kényszerítette a párt alapszabályának megváltoztatását.

A politikus a pártjában sohasem pengetett határozottan és kizárólagosan jobbos húrokat, mint Nicolas Sarkozy. Ez érvényes a jelen időre is. Míg a lakosság széles rétegeit érintő szociális elképzeléseiben kifejezetten konzervatív tervei vannak, elnöki programjának gazdasági oldala liberálisnak mondható. Fillon szerint ez a politikai mix a siker kulcsa a jelenlegi elégedetlen, szétesett, de csendes, nem lázadó jobboldali szavazótábor megnyerésére.

Egy biztos: Fillon vasárnapi eredményével politikai ébresztőt fújt a jobboldali választóknak, főként Sarkozy híveinek, akik így nehéz feladvány előtt állnak. Mert korántsem biztos, hogy a „nyugodt jobboldal” jelöltjeként ünnepelt aspiránst minden konzervatív szavazó támogatni fogja, hiszen például a melegek házasságát engedélyező, előterjesztőjéről Taubira-törvénynek nevezett joganyagról azt mondta, biztosan nem fogja visszahívni, legfeljebb módosítani, és a Sarkozy által hangoztatott „nem működik a bevándorlás” panel sem hangzott el a szájából. Fillon a közszférában dolgozók számának egyértelmű csökkentését, az államapparátus hatékonyabbá tételét, valamint a munkaidő növelését ígéri, méltó folytatójaként egyébként az Hollande-érának, amely átverte a parlamenten az új munkatörvénykönyvet, megadva az esélyt egy 21. századi, rugalmas munkapiac kialakulásának.

Ha az elnökválasztási kampányt a politikai palettára és a világnézetekre vetítjük, Fillon az abszolút középhez jobbról közelít, és valamiféle ellen-Hollande, ugyanúgy az óvatoskodó lépések híve, mint a jelenlegi elnök, aki a politikai középre jól-rosszul időzített szlogenekkel balról akar – leginkább sikertelenül – tartósan rátelepedni. Most mindenesetre Fillont ünnepli a liberális francia sajtó, mivel elsősorban Sarkozyn vett revansát értékeli, viszont nem tudni, ezen és liberális gazdaságpolitikáján kívül mivel szeretne kedveskedni a tőle balra állóknak és a liberálisoknak. A gazdaság felpörgetésének szerinte feltétele a Moszkvával való kiegyezés és a kereskedelmi szankciók eltörlése, amit nem biztos, hogy annyira értékelnek majd ezen az oldalon, viszont a burkiniviseletnek véget vetne francia földön, ami a jobboldaliak felé tett erőteljes gesztusként értékelhető.

Az anglomán és Margaret Thatcherért, politikai örökségéért rajongó Fillonnak brit felesége van, ezek alapján – nyilván alaptalanul – többen azt gondolhatnák róla, hogy kapcsolatai révén Franciaország malmára tudná hajtani a vizet Nagy-Britannia uniós kilépésének folyamán. Ez azonban csak sokadik, jelentéktelen mozgatórugója a kampánynak, lévén hogy e tekintetben mindegyik jelölt ugyanazt a panelt hajtogatja. Tudniillik hogy ki kell gördíteni a vörös szőnyeget a Londonból elköltöző cégek elé, így téve Párizst pénzügyi központtá.