Csalódottság a Majdan évfordulóján

Több változás zajlott e három évben, mint az azt megelőző 23-ban.

E hullámra később rátelepültek a szélsőségek, és a Majdan hátán visszatért a hatalomba a régi-új, akkor éppen ellenzékbe szorult elit. A helyzet abban a tekintetben azóta alapvetően megváltozott, hogy Ukrajna kiszakadt az orosz érdekszférából, s a Nyugat felé fordult. Több változás zajlott e három évben, mint az azt megelőző 23-ban. A nacionalizmus mögé bújó hatalom dilettantizmusa, az oligarchikus berendezkedés azonban ugyanúgy a régi, a gazdaság megroggyant, az infláció meglódult, az életszínvonal esett, a biztonsági helyzet a Donbaszon kívül is tragikus, a korrupció és a munkanélküliség pedig súlyosabb probléma, mint a megpuccsolt Viktor Janukovics idején. Ehhez jön még, hogy az ország a szétesés szélén egyensúlyoz, elveszítette a Krímet, s két keleti régióját sem ellenőrzi. A három éve még lelkes Európa is kezd belefáradni az ukrán káoszba, s elődjével ellentétben Donald Trump számára sem tűnik ez a konfliktus kiemelt prioritásnak. Így aztán nem véletlen, hogy az évfordulós ünnepségeket is átlengte a csalódottság, s az utóbbi években már a hétköznapok részévé vált erőszak.

„A hangulat kicsit az 1991-es függetlenné válás és a 2004-es Majdant követő időket idézi, amikor a felfokozott várakozásokat követte a kiábrándulás” – ismeri el a BBC-nek az ismert kijevi szakértő, Volodimir Feszenko. A többség az életszínvonal csökkenése, a szociális problémák, míg az egykor a Majdanon tüntetők a változások lassúsága miatt elégedetlen. „Hiába, Ukrajna a forradalmak és a lassú, elhúzódó politikai és társadalmi változások országa” – teszi hozzá. Úgy véli ugyanakkor, hogy a jelenlegi helyzet alapvetően a semmi másként, mint agresszióként értékelhető orosz politika következménye. A hatalom kommunikációját erősítve azt hangsúlyozza, hogy nincs közvetlen kapcsolat a három évvel ezelőtti kijevi megmozdulások és a gazdasági válság, valamint az életszínvonal visszaesése között.

A geopolitikai értelemben lezajlott minőségi és visszafordíthatatlan változásokra hívja fel a figyelmet Andrej Kapusztyin az lb.ua szemleírója, aláhúzva, hogy ezek a változások immár visszafordíthatatlanok. „A Krím annexiójával Oroszország ellökte magától Ukrajnát, s jellemző módon a korábbi 20 százalék helyett ma már a lakosság mintegy fele támogatja a csatlakozást a NATO-hoz” – fogalmaz az újságíró, megjegyezve, hogy Moszkva még sokáig nem engedi el Ukrajnát, s minden erővel igyekszik majd lassítani az integrációt.

Máshonnan közelít a történtekhez a manapság Kijevben nem igazán kedvelt ukrán elemző, Rosztyiszlav Iscsenko. Az Aktualcomment.ru orosz portál számára írt elemzésében rámutat, hogy 1991 óta az ukrán államiság megteremtésének harmadik, az ezt megelőzőekhez hasonlóan sikertelen kísérlete zajlik. A fő okot az elit alkalmatlanságában, provincializmusában látja. „Mindez azért szomorú, mert a kiindulási feltételek ideálisak voltak, ennek ellenére az eliten belül negyedszázada folyik az értelmetlen belháború, a tartalékok felélése, ellopása és elpusztítása, az állandósultak az összeesküvések, a felkelések, s rutinná vált a kényszeres igazodás a külső erőközpontokhoz. Iscsenko felhívja a figyelmet arra, hogy a helyzet emlékeztet a 17. századi zavaros időszakhoz, amikor az ukrán területeken harmadával csökkent a lakosság. Most az 1993-as 52-höz képest 42 millió az ország népessége, amelyből szakértői becslések szerint a Kijev által ellenőrzött területeken 35 millióan élnek. Mindezért szerinte a globálisan gondolkodó birodalmi elitekkel ellentétben csak a saját kis kertjét szem előtt tartó, a közvetlen környezeténél tovább nem nagyon látó ukrán elit a felelős.