Noha Fidel Castro még csak néhány órája hunyt el, a legfontosabb, egyben legizgalmasabb kérdés az: mi lesz most Kubával Fidel nélkül? Milyen forgatókönyvek léteznek a Fidel utáni életre, ezek közül melyik lép életbe a halála után?
A környező világtól hermetikusan elzárt szigeten mindig is tisztában voltak azzal, hogy egyedül nem tudnak megmaradni, ezért a néhai Fidel is készült erre az eshetőségre. A Szovjetunió és a szovjet tábor felbomlása utáni évtizedekben a kisebbik Castro fivér, az országot 2008 óta elvileg irányító Raúl végiglátogatta azokat az államokat, amelyek ellenséges viszonyban álltak az amerikaiakkal – Szíriát, Líbiát, Iránt, Észak-Koreát és Kínát –, és tanulmányozta is a rendszerek tartósságának okait.
Szíria és Líbia már nem lehet követendő példa, de Irán és Kína igen, már csak azért is, mert ez a két ország gazdasági modelljével bizonyította, hogy képes ellenállni az amerikai nyomásnak, és lakossága képes alkalmazkodni a gazdasági kihívásokhoz. A kubaiak egy része ezzel ellentétben csak most tanulja újra a félig-meddig igazi, de egyelőre védett piaci körülményeket – az utóbbi időben elkezdett gazdasági reformokkal.
A legfontosabb persze politikailag az, megáll-e Raúl a saját lábán. Egyelőre semmi értelme belpolitikai nyitással, netán bármiféle többpártrendszer kialakulásának lehetőségével számolni, mert például hiába jött létre másfél-két hónapja az első új párt kezdeménye, belső és külső támogatás híján egy darabig – hogy meddig pontosan, nehezen megmondható – biztosnak látszik, hogy nem lesz folytatása. Így inkább a Kubai Kommunista Párt átrendeződését, belső mozgásait érdemes figyelni.
Mostanra az „ifjabbik” Castro fivér a megújulás jegyében jóval fiatalabb miniszterekre és vezetőkre cserélte a párt és a kormány legfontosabb kádereit, tagjait. Értelemszerűen már a saját embereit ültetve a vezető pozíciókba.
Kulcskérdés az utód személye is: ki léphet Fidel, majd az őt váltó, immár 85 éves Raúl helyébe? Fidel hat fia közül Alejandro az idén májusban közölte, hogy testvérei közül senki nem vágyik politikai szerepre, kizárta tehát az utódlásban való részvételüket és a „dinasztiaalapítás” lehetőségét is. Ezen a téren Raúl Castro egyetlen fia, Alejandro Castro Espín jöhet számításba, akit a kubai emigránsok a folytonosság képviselőjeként tartanak számon.
