Obama: hattyúdal Berlinben

Obamát mint reménységet ünnepelték 2008-ban, megválasztása előtt a német fővárosban – fordult a kocka.

Az ok, hogy miért játszik ilyen szerepet Berlin Obama elnök pályafutásában, nagyon is emlékezetes: még meg sem választották az Egyesült Államok élére a Demokrata Párt ifjú chicagói szenátorát, amikor 2008 júliusában sztárok által is megirigyelt fogadtatásban részesítette Európa vezető gazdasági hatalmának akkor tizennyolc éve újraegyesült fővárosa. A személyes karizma mellett a lelkesedés annak szólt, hogy a remény jelszavával kampányoló jelölt békés, a nemzetközi egyeztetésen, a multilaterális fellépésen alapuló világrendet ígért George W. Bush neokonzervatív héják vezette, unilaterális háborúkkal, fogolykínzásokkal, demokráciaexporttal terhelt nyolc éve után. S ami Berlinben spontán tömegigenlés volt a szép ígéretekre, az röviddel később intézményesítve is lett a nemzetközi közösség részéről, amikor a már beiktatott, de valós teljesítmény és megítélhetőség híján lévő elnök úgymond előlegként megkapta a Nobel-békedíjat.

Nem áll messze a valóságtól, hogy a világ s benne a legszorosabb szövetséges Európa szemszögéből Obama megvalósult külpolitikája a berlini fieszta és az aranymedalion szimbolizálta hitel felélésébe torkollott, nem pedig annak megszolgálásába. Sorra jöttek a csalódások. Guantánamót nem zárta be; iraki kivonulása, az arab tavasszal kapcsolatos hezitáló, de semmiképpen nem konstruktív hozzáállása pedig megteremtette az életteret az Iszlám Állam számára, amely aztán iraki „visszavonulást” kényszerített ki. A közel-keleti káoszból az európai szövetségeseket példátlan terrortámadások érték, és migránshullám, amely előtt az olyan akciók, mint a líbiai rezsim Amerika „hátulról vezetésével” történt 2011-es felszámolása nyitottak utat. Közben a Wikileaks-kiszivárogtatásnak és Edward Snowdennek köszönhetően lelepleződött az amerikai titkosszolgálatok totális lehallgató- és adathalász rendszere, amelynek hálójába olyan szövetséges hatalmak vezetői is bekerültek, mint az Obamát most meleg szívvel Berlinben viszontlátó Angela Merkel német kancellár. Ha ez nem lett volna elég, a gyenge Európát önnön geopolitikai érdekeivel nem éppen összhangban lévő pályára kényszerítette, amikor az ukrajnai eseményekben kezdeményező szerepet játszva – szimbolikus volt Victoria Nuland külügyi államtitkár Európai Uniót illető, nyomdafestéket nem tűrő kijelentése – 25 év után először szembefordította Oroszországgal, hidegháborút idéző katonapolitikai helyzetet teremtve a kontinensen.

Ilyen nyolc év után aligha meglepő, hogy ezúttal más a tónus Berlinben. Rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be, a német főváros 50 kilométeres körzetében repülési tilalmat rendeltek el 3000 méter magasságig, a város központjának nagy részét lezárták, és 5000 rendőrt vezényeltek a péntek délutánig tartó eseménysorozat biztosítására. Ez nem egy reményt beteljesítő hős fogadtatása.

Az sem segít, hogy a politikai delelőjén szintén túljutó Merkellel közös cikkben szállt síkra „eredményei” védelmében. A realitásokkal való szembenézés helyett a Wirtschaftswoche gazdasági hetilapban megjelent írásban a globalizáció előtti világhoz visszatérés lehetetlenségét és azt bizonygatják, hogy a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP) az óceán mindkét partjának hasznára válna.