– Hogyan fogadták a hírt a Fideszben, hogy Donald Trump lesz az Egyesült Államok elnöke a keddi választás nyomán?
– Ahogy befejeződött a választási parti a Royal szállóban, indulnom kellett egy kínai útra, de azért be tudok számolni első benyomásaimról. Vaskos meglepetés az eredmény, nekem is személy szerint, noha én ott ültem Tusnádfürdőn Orbán Viktor mellett, amikor sokak értelmezése szerint a világban első külföldiként jelentkezett be Trump támogatójának. Persze tudjuk, hogy nem ez és nem így hangzott el. Ennek a meglepetésnek a hátterében azért már voltak kitapintható folyamatok. Én a legfontosabbnak azt éreztem, amit egyébként Amerikában személyesen is volt alkalmam megtapasztalni, amikor kint jártam az ’56-os megemlékezések miatt, hogy Hillary Clinton irányában nagyarányú volt nem pusztán a lázadó fehér alsó középosztály, hanem a legmagasabb szintű elit köreiben is az elutasítás. Ez leginkább azzal függött össze, hogy azokat a véleményeket, melyeket ő megfogalmazott, azt a magatartást, amit ő az elmúlt időszakban tanúsított, nagyon széles társadalmi rétegek egyszerűen hazugnak vélték. Lehet, hogy ezek az emberek nyersnek tartják Trump stílusát, vagy akár elfogadhatatlannak is, de legalább tudhatják azt, hogy az ő véleménye az tényleg az övé. Sokan így az őszinteségnek a hazugsággal szembeni győzelmét láthatják ebben a végeredményben. Természetesen a nagy kérdés az, hogy milyen világpolitikai, illetve kétoldalú hatása lesz a megválasztásának. A külpolitikai dimenzió ma még nagyon képlékeny, amihez ha hozzáadódik a brexit, illetve az Európai Uniónak a jövőjével kapcsolatos bizonytalanság, abból egy igen ingoványos terep jön ki, még jó időre. De van néhány pont, amit már látni lehet. Az egyik, hogy Trump elnöksége szerintem kevésbé lesz ideologikus, mint az Obama-időszaké volt vagy adott esetben a Hillary-fajta külpolitika lett volna. Észben tartva, hogy Amerikának nyilvánvalóan mindig az elszigetelődés és a beavatkozáspártiság között kell döntenie, most azokban a kérdésekben, amelyekben az ország talán túljátszotta a szerepét, visszafogottabb viselkedés várható a pragmatizmus alapján, azokban a kérdésekben pedig, ahol a külpolitika nem cselekedett, aktívabb szerepvállalás kezdődhet. Úgy gondolom, erre megalapozottan számíthatunk, hiszen ez a pragmatikus magatartás végigkísérte a kampányt.
– Az utóbbiba mi tartozhat bele? Melyek azok a területek, ahol az Egyesült Államok eddig passzív volt, és amikbe ugyanakkor a Trump-elnökség viszont beleszól vagy kezdeményező szerepet vállal?
– Azt várom, és ebben már benne vannak a reményeim is, hogy az Egyesült Államok a jövőben nem fog európai uniós tagállamokat emberi jogokból, jogállamiságból kioktatni, hiszen az uniónak megvan erre a maga eszközrendszere, mechanizmusa. Arra viszont feltétlenül számítok, hogy a tíz- meg százezrek pusztulásával járó, Amerika (és a nemzetközi közösség) tétlensége miatt elharapózott konfliktusok megoldódnak – például Szíriában és Ukrajnában. Ennek érdekében persze együtt kell működni Oroszországgal és Kínával. Még egy dolog valószínűnek tűnik: hogy a biztonság nagyobb hangsúlyt kap, és ez egyszerre jelenti az államoknak a belső és külső biztonságát. Itt érdemes utalni a legfőbb szövetségi szervezetünkre, a NATO-ra, amivel kapcsolatban végre sikerült Trumpnak tisztáznia a kezdetben nagyon félreérthető álláspontját. Ennek pedig az a lényege, hogy Amerika nem fogja állni a cechet Nyugat-Európa helyett, hanem Európának igenis bele kell nyúlnia a zsebébe.
Véget ért ez a biztonsági potyautas helyzet.
Ha ezen nem változtat Európa, akkor a NATO valóban nagyon nehéz helyzetbe kerülhet. Létre kell hozni azt a bizonyos európai hadsereget, amiről szintén Tusványoson fogalmazta meg Orbán Viktor a javaslatait. De ennek a NATO európai pilléreként kell létrejönnie, és haderőnek kell lennie a szónak a legkonkrétabb értelmében.
Ami a magyar–amerikai kapcsolatokat illeti: egyedülálló esély van arra, hogy Magyarország helyreállítsa a bizalmi kapcsolatot az Egyesült Államokkal. Tarthatatlan, hogy van egy jól működő gazdasági és biztonsági együttműködés, de takaréklángon működik a politikai kooperáció. Noha az elmúlt időszakban a belügyminiszterek szintjén létrejött egy nagyon fontos kétoldalú megállapodás, a legfelsőbb szintű párbeszédre van szükség ahhoz, hogy a bizalmat sikerüljön helyreállítani, és ennek leginkább Közép-Európa egésze lehet a haszonélvezője. Hiszen ez a térség talán Európa számára is példát tudna mutatni a tekintetben, hogy a biztonsági és a gazdasági együttműködés, a TTIP-t (tervezett transzatlani szabadkereskedelem – a szerk.) is beleértve elnyerje azt a szerepet a világban, amit úgy gondolom, hogy megérdemel.
– Eszerint úgy véli, hogy a TTIP-tárgyalások Trump szabadkereskedelem-ellenes kampánya dacára nem kerülnek le a napirendről?
– Nem gondolom azt, hogy az Egyesült Államok fel kívánja számolni szabadkereskedelmi kapcsolatrendszerét, különösen akkor, amikor az egész világ kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodásokat köt. Valószínű, hogy új alapokról fogja felépíteni a magatartását ezen a területen, és elsőként nyilvánvalóan a TPP-vel (Csendes-óceáni Partnerség) fogja újrafogalmazni a viszonyát, amely nem elválasztható a Kínával való kapcsolatától és a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatoktól. Ha Amerika számára figyelmeztető jel, hogy Kanada megkötötte a CETA-t (kanadai–európai kereskedelmi megállapodás), akkor még fontosabb, hogy északi szomszédjuk most már Kínával is hasonló szerződésen dolgozik. Nem akarok nagyon előreszaladni, de annyit mondok, hogy meggyőződésem szerint új alapokról kiindulva az új amerikai elnök a szabadkereskedelemről szóló megállapodásokat újraindítja. Ebből a szempontból fontosnak tartom, pozitív értelemben, hogy a CETA-t sikerült az Európai Uniónak megkötnie, mert az olyan viszonyítási pontot jelent ebben az újratervezésben, amely számunkra kulcsfontosságú elemeket immáron tartalmaz. Legfőképpen például azt, hogy egy új típusú vitarendezési eljáráson kell gondolkodnia az Egyesült Államoknak.
– Visszatérve a kétoldalú magyar–amerikai kapcsolatokra: a belpolitikát illető bírálatok mellett az Oroszországhoz fűződő viszonyunk is problematikusnak bizonyult számukra. Ebben a tekintetben mit lehet várni Trumptól?
– Úgy gondolom, hogy a pragmatizmus az Oroszország-politikában is jellemző lesz. Azok a vádak egészen nevetségesek voltak, melyeket a kampányban megpróbált a Clinton-stáb Trump ellen felhozni. Főleg úgy egyébként, hogy meglehetősen komoly, átláthatatlan orosz finanszírozás jelent meg a Clinton-alapítvány tájékán, egészen jelentős volumenben. És itt ezt a zárójelet be is zárom. Úgy gondolom, hogy olyan magatartás várható Trumptól, amely megpróbálja Oroszországot a kölcsönös tisztelet elve alapján bevonni egy partnerségbe. Ez viszont nem jelenti azt, hogy Ukrajnának arra kellene számítania, hogy véget ér az amerikai támogatás. Az ukrán helyzet egy mindkét fél számára elfogadható megoldást igényel. Erre most megnyílt a mozgástér, mely mind az oroszok, mind az ukránok számára méltányos megoldással kecsegtet.
– Többször említette a miniszterelnök tusványosi beszédét, amiben dicsérte Trumpot. Nem rontja el az ebből származó esetleges előnyt, hogy a magyar kormány amerikai lobbistája, Connie Mack képviselő a republikánus fősodor álláspontját tükrözve többször keményen bírálta a megválasztott elnököt a kampányban?
– Nem szabad semmiféleképpen túlértékelni önmagunkat. Ez a magyar külpolitika számára, különösen Amerika vonatkozásában, kulcsfontosságú kiindulópont kell legyen. Nem hiszem, hogy ilyen mélységben foglalkozik ma Donald Trump a magyar állásponttal. Az biztos, hogy ismeri Orbán Viktor nevét, és tisztában van azzal, hogy elhangzott egy olyan álláspont, mely megpróbálta egy érzelmektől túlfűtött kampányban elismerni azokat az érdemeket, melyeket mások nem ismertek el az ő megnyilvánulásai sorában. Itt mindenekelőtt a belső biztonság, a menekültkérdés, a demokráciaexport kérdésében tette világossá támogató álláspontját Orbán Viktor. Ez mindenképpen egy jó alapot jelent ahhoz, hogy folytassuk azt a megkezdett párbeszédet, amely egyébként már Trump bizonyos Magyarországon is megfordult tanácsadóival megkezdődött.
###HIRDETES2###
