NATO-s forrásunk azt mondta, egyelőre mindenki csak találgat, az Egyesült Államok nagykövete sem tudott vagy akart mondani eddig semmi konkrétumot a változásokról. Az előző republikánus elnökség idején tapasztalt „héja”-hangulatot (vagy annak előjeleit) mindazonáltal nem érzékelik – de tény az is, hogy kedd előtt mindenki Hillary Clinton győzelmére számított.
A GDP mintegy egy százalékát védelemre költő Magyarország évenkénti 0,1 százalékos emelést vállalt, kérdés, ez elegendő lesz-e? Illetve ha a kormány pozícióinkat erősítendő és az amerikai kapcsolatokat javítandó nagyobb szerepvállalásra tesz ígéretet, melyik zsebébe nyúl, honnan szerez forrásokat? Korábban kormányzati körökből erre azt a választ kaptuk, hogy forrás a gazdasági növekedésből lesz, vagyis semelyik területtől nem kell elvonni pénzt a katonai fejlesztések érdekében. (Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről így beszélt egy korábbi, lapunknak adott interjújában: A védelmi költségvetésekkel kapcsolatos NATO-elvárásoknak való megfelelés érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2026-ig kitolja azt a programot, amelynek keretében évente 0,1 százalékkal növeli a védelmi költségvetés GDP-hez mért arányát.) Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ez a bizonyos növekedés a várakozások szerint szerény lesz csupán (ahogyan más európai országokban is), hosszú távra pedig eleve szinte lehetetlen tervezni.
Nem csak mennyiségi, minőségi feladatátvállalás is szóba jöhet. Afganisztánban már élőben is kipróbálták a magyar különleges műveleti erőket, meglehet, mind inkább a hasonló, speciális feladatokra képezett csoportok felajánlását kérik más területeken is. Arról viszont nincs szó, hogy a hadgyakorlatokon túl további állandó NATO-erők érkeznének területünkre.
