Alig két évet adna Brüsszel a brexitre

Michel Barnier kiemelte: világos egyezményt akarnak.

A korábbi belső piaci biztos brüsszeli sajtóértekezletén azt mondta, hogy a kilépési folyamatra két év áll rendelkezésre, és nem szándékoznak ezt túllépni. A cél az, hogy 2018 októberére megegyezzenek az Egyesült Királysággal, a kilépési egyezményt pedig 2019 márciusáig ratifikálják, még a májusi európai parlamenti választásig.

Hozzátette: ehhez persze az kell, hogy London betartsa a szavát, és jövő év márciusáig aktiválja a lisszaboni szerződés 50. cikkét, amely szabályozza – és aktiválása hivatalosan el is indítja – a kilépési folyamatot.

Barnier nem ment részletekbe arról, hogy miként alakulhat a brexit után az EU és az Egyesült Királyság kapcsolata, ugyanakkor utalt Norvégiára, amely nem tagállam, de tagja az EU közös piacának, cserébe pedig hozzájárul az unió költségvetéséhez, és elfogadja az uniós állampolgárok szabad mozgását.

A francia politikus emellett ismertette azt a négy alapelvet is, amelyet mindvégig szem előtt tartanak a tárgyalások során. Szavai szerint ezek a maradó huszonhét tagállam egységének megőrzése, érdekeik érvényesítése; az, hogy nem kezdődnek tárgyalások az 50. cikkely aktiválása előtt; az Egyesült Királyság nem járhat jobban az unión kívül, mint belül; illetve az, hogy tiszteletben kell tartani az EU négy szabadságát, vagyis London nem férhet hozzá az egységes piachoz, ha nem fogadja el a személyek szabad mozgását. Barnier hozzátette: nincs mazsolázgatás, nem lehet kiválogatni az uniós tagságnak csak az előnyeit.

A tárgyalások kimeneteléről szólva azt mondta: „őszintén szólva nem tudom, mi a kemény brexit vagy a puha brexit”. Ezzel a brit politikai zsargonban meghonosodott kifejezésre utalt, miszerint a kemény brexit forgatókönyve alapján az Egyesült Királyság nemcsak az EU-ból, hanem az unió egységes belső piacáról és a vámunióból is távozna. A puha brexit értelemszerűen ennek az ellenkező változata.

„Azt viszont meg tudom mondani, mi az a brexit. [ ] Világos egyezményt óhajtunk, amelyet el akarunk érni a rendelkezésünkre álló korlátozott időkereten belül, azt szeretnénk, hogy a mi szempontunkat, valamint a maradó huszonhét tagállamnak az Európai Tanács által meghatározott érdekeit számításba vegye az egyezmény, amely egyben megőrzi a huszonhetek egységét”.

A brit kormány jogi képviselője szerint „egysoros törvénytervezet” beterjesztésével és elfogadtatásával megoldható az EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindítása, ha a brit Legfelső Bíróság úgy dönt, hogy ehhez parlamenti jóváhagyás kell.

A bíróság e héten tart négynapos tárgyalást annak eldöntésére, hogy a kormánynak kell-e kérnie a parlament jóváhagyását a lisszaboni szerződés 50. cikkelyének aktiválásához. Ez a cikkely szabályozza – és aktiválása hivatalosan el is indítja – a kilépési folyamatot.

Theresa May miniszterelnök álláspontja szerint a cikkely aktiválása – amelyet a kormány a jövő év első negyedének végéig irányzott elő – az ő személyes döntési jogkörébe tartozik, és e döntéséhez nem kell előzetes parlamenti jóváhagyás, miután az EU-tagságról június 23-án rendezett népszavazáson a választók többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból.

Ezt az álláspontot azonban a parlament kikezdhetetlen döntési szuverenitásának elsőbbségét vallók jogilag megtámadták a londoni felsőbíróság előtt. Az első fokon eljáró bírói fórum a múlt hónapban a kereset beterjesztőinek adott igazat, kimondva: a brit parlament szuverén jogkörébe tartozik a döntés az EU-tagságot megszüntető folyamat elkezdéséről.

A felsőbírósági végzés ellen a kormány a Legfelső Bírósághoz nyújtott be fellebbezést. Ennek második, keddi tárgyalási napján a kabinet jogi főképviselője, James Eadie kijelentette: ha a legfőbb fellebbviteli fórum a felsőbírósági döntést hagyja jóvá, akkor a kormány egysoros törvénytervezetet terjeszt a parlament elé az 50. cikkely aktiválásáról. Eadie szerint ebben semmiféle részletesebb utalás nem szerepelne még arra sem, hogy a kabinet milyen stratégiát választ majd az Európai Unióval folytatandó kilépési tárgyalásokon.

A kormány jogi képviselője sokkal nagyobb problémának nevezte a felsőbírósági döntés esetleges legfelső bírósági megerősítésének precedensjogi következményeit. Érvelése szerint az első fokon hozott végzés véglegesítése eddig nem ismert korlátozok közé szorítaná a kormányt illető végrehajtói jogkör gyakorlásának szabadságát a külügyek irányításában. Eadie szerint ennek „a lehetséges legsúlyosabb következményei lennének” a korona által a kormányra ruházott királyi kiváltság (Royal Prerogative) döntési jogkörének használatára a külpolitikában.

Lord David Pannick, az előzetes parlamenti jóváhagyást követelő kereset benyújtóinak ügyvédje – az egyik elismertebb brit jogi szaktekintély, aki a brit uralkodó jogi képviseletét is ellátja – a keddi tárgyalási napon azonban kifejtette: a brit EU-tagságról tartott népszavazásnak politikai jelentősége van, de semmiféle jogi relevanciával nem bír, és semmiképpen sem hatalmazza fel a kormányt arra, hogy a brit EU-tagságot megszüntető folyamatot az 50. cikkely parlamenti jóváhagyás nélküli aktiválásával elindítsa.

Lord Pannick érvelése szerint a brit parlament az EU-tagságot rögzítő, 1972-ben kelt törvényt sem azzal a szándékkal alkotta meg, hogy a kormány a kiváltságjoggal élve önmaga eltörölhesse Nagy-Britannia uniós tagságát.

A Legfelső Bíróság csütörtökön fejezi be a fellebbezés tárgyalását, és várhatóan január második felében hozza meg jogerős döntését.