Kis ország nagy gonddal jár – könnyen érezhetik ezt a nagy nyugat-európai államok, és van is abban némi igazság, hogy Közép-Európából fújnak az új szelek. Robert Fico szlovák kormányfő megirigyelhette magyar kollégáját, amiért utóbbi hazája súlyához mérten kifejezetten fontos szereplő lett az európai politikai színtéren, még ha megítélése a kontinens megmentőjétől a patás ördögig terjed is. Egyszer talán majd eldől, melyik áll közelebb az igazsághoz.
Fico esetében nem szabad megfeledkezni arról, hogy valójában szociáldemokrata politikus, jobboldali húrok pengetését emlegetni esetében aligha van értelme, de valószínűleg az egész jobb- és baloldal meg különféle hasonló tengelyek hangoztatása is felesleges. Az ideológiák egészen új értelmet nyertek, a határok máshol húzódnak. A magyar kormány képviselői ma már nyíltan ki is mondják, hogy szerintük alapvetően érdek- és nem értékorientált (kül)politikát kell folytatni.
Fico hangját növelte, hogy országa tölti be még néhány napig az unió soros elnöki tisztét, kedd este Strasbourgban pedig ezen szerepében mondott keményeket a közösségről. Olyanokat, ami a brüsszeli bürokrata típusú politikusoknak megemelhette a vérnyomását, még ha látszólag nyugodtan fogadták is. A pozsonyi vezető lényegében azt követelte, hogy az EU takarodjon a tagállamok belpolitikájából, szorítkozzon a praktikus együttműködés fenntartására és olyan kérdésekre, amelyekért annak idején létrehozták. Vagyis foglalkozzon a gazdaság élénkítésével, a béke, biztonság erősítésével. Utóbbi ügyekben, lássuk be, Brüsszelnek akad is restanciája.
Azt mondta, országa az unió soros elnökeként olyan kérdésekkel próbált foglalkozni az elmúlt hónapokban, amelyek valóban hatással vannak az emberek mindennapi életére. Szerinte az EU a legnagyobb válságát éli át a megalapítása óta, a fő kihívások ezúttal nem kívülről, hanem belülről érkeznek, ami bizalmatlanságot szül. Ezen megjegyzése különösen érdekes amiatt, hogy soros elnökségük talán legfőbb kérdése a migráció, a határok védelme, a terrorizmus elleni küzdelem volt – ezek azonban szinte technikai kérdésnek tűnnek Fico strukturális válságot felvázoló szavait olvasva.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!