Nem érinti meg a migránsokat a balkáni Dubaj

Két világ találkozik Belgrádban: egy futurisztikus nagyberuházás tövében ott kuksolnak a migránsok.

Valóban egy kisebb üvegpavilont állítottak fel, ahol az érdeklődők választ kaphatnak a kérdéseikre. Két fiatal lány fogad minket mosolyogva, azonnal prospektusokkal kínálnak, de ők sem nyilatkoznak az elégedetlenkedőkről. Ehelyett a vendégkönyvet mutatják, amibe már rengetegen írtak – ők természetesen üdvözlik a projektet. Valamit mégis megtudunk a kibontakozó ellentétekről: a közelben is voltak tüntetések korábban, de többet már tényleg nem mondhatnak.

Pedig volna mit. A Száva folyó partján április 25-én, az előre hozott parlamenti választásokat követő éjszakán ismeretlen, símaszkos férfiak jelentek meg munkagépekkel, és mintegy ezer négyzetméternyi területen lebontották az épületeket. A beszámolók akkor arról szóltak, hogy az álarcosok megkötözték az épületegyüttesre vigyázó biztonsági őrt, és elvették az arra járók telefonját is, hogy ne tudjanak felvételeket készíteni róluk. A lakók értesítették a rendőrséget, akik azonban nem mentek ki a helyszínre.

Az eset óriási felháborodást keltett a városban: júniusban húszezres tömeg vonult az utcára, akik azért tüntettek, mert addigra sem derült fény arra, hogy kik is rombolták le az épületeket. A demonstráción a belgrádi polgármester és a belügyminiszter lemondását, valamint a rombolás felelőseinek felderítését követelték, az önkormányzat és a kormány épületét vécépapírral dobálták meg.

A tiltakozási hullám nyomán alakult meg a Ne da(vi)mo Beograd! civil szervezet. Az elnevezés szójáték, melyből kiolvasható az is, hogy nem adjuk, és az is, hogy ne fojtogassuk Belgrádot. A kezdeményezés a Facebookon már több mint 65 ezer taggal rendelkezik. Mivel a szervezet élesen támadja a kormányt, így napjainkban, amikor a szerb ellenzék erőtlen és töredezett – akárcsak hazánkban –, sokan a leendő vezető politikai erőt látják a tiltakozó civilekben. Októberben hat további szervezettel együtt alakították meg a Polgári Frontot, aminek az a célja, hogy változtassanak a közpénzek elosztásán, védjék az emberi jogokat, harcoljanak a korrupció ellen, kiálljanak a sajtószabadságért.

Van-e esélyük ezeknek a civileknek, hogy ők legyenek Szerbiában a jövő ellenzéki erői? Ezt a kérdést már Boban Stojanovicnak, a Belgrádi Egyetem politikatudományi kara oktatójának tesszük fel, aki emlékeztet: a tiltakozó civilek valóban civilek és nem politikusok. Azonban éppen emiatt nincsenek tapasztalataik a politikában, így ő úgy látja, hogy aligha tudnak ellenzéki erővé válni a parlamentben.

Az építkezés pályaudvar felőli oldalán migránsokkal találkozunk, akik épp egy vasúti talpfát próbálnak leemelni egy farakásról. Egyikük majdnem leesik a magasból, amikor erőlködik, a gyomrunk is összeszorul a látványtól. Őket pengefallal választották el az építkezéstől. A faltól innen szemetet égetnek, annál melegednek, mások hordóban forralnak vizet, gatyára vetkőzve mosakodnak a mínusz 5 fokban.

Egy pakisztáni fiú, Avesz szürke pokrócba csavarva nézi a szemét lángjait. Azt mondja, nem jutott be a befogadóközpontba, ezért itt tölti a napjait. Arra panaszkodik, hogy éjszaka aludni sem tudnak a hidegtől, inkább a tűz felett melengetik a kezüket. Többször is próbált már buszjegyet venni, hogy eljusson a szerb–horvát határhoz, Sidre, de nem szolgálták ki a pénztárosok. Pedig csak a barátját akarja meglátogatni az ottani befogadóközpontban. Rég elment volna innen, csak Szerbiában ragadt, Magyarország és Horvátország pedig nem nyitja meg a határait.

A migránsokat nem érdekli a gigantikus projekt. Egyikük sem tudja megmondani, mi épül itt valójában, pedig néhány tíz méterre van csak tőlük. Egy afganisztáni fiú, Muhammad mondja: náluk a magasabb épületeket emeletről emeletre építik, nem oldalirányban. Még nem tudja, hogy a BW Residences építése korántsem őrültség: lépcsőzetesen következnek egymás után az emeletek, hogy még szebb legyen a kilátás a városra.