A miniszteri keresetnek az a célja, hogy leállítsa Jill Stein, a Zöld Párt volt elnökjelöltje által kezdeményezett szavazat-újraszámlálást. A michigani választási hivatal szerint az újraszámlálás péntekre tervezett megkezdéséről egyelőre nem lehet szó.
Donald Trump ügyvédei csütörtökön nyújtottak be keresetet az újraszámlálás ellen, arra hivatkozva, hogy a Zöldek politikusnője a választáson ebben az államban csak a negyedik helyen végzett, és mindenféle bizonyíték nélkül, „csak spekulációkra alapozva” kezdeményezte a voksok költséges és időt pazarló újraszámlálását.
Közben csütörtökön Wisconsinban megkezdődött a szavazatok újraszámlálása. Egyes megyékben ugyanazokon a gépeken keresztül „futtatják át” a voksokat, amelyeket a szavazás napján használtak, másutt viszont kézzel, egyenként vizsgálják át a szavazócédulákat. Pennsylvaniában – ahol Stein szintén újraszámlálást kezdeményezett – hétfőn tartanak meghallgatást az ügyben, Jill Stein ugyanis bíróság által elrendelt újraszámlálást kívánna, a joggyakorlat azonban még egyszer sem élt ezzel a megoldással. Stein ráadásul bűnügyi igazságügyi szakértőkkel is átvizsgáltatná az elektronikus számítógépes rendszert, tisztázandó, hogy vajon a szoftvert nem támadták-e meg számítógépes bűnözők. Ám azok a megyék, ahol elektronikusan szavaztak, visszautasították a Zöldek volt elnökjelöltjének ezt a kérését.
Jill Stein eddig hétmillió dollárt gyűjtött össze az újraszámlálás költségeinek fedezésére, több mint kétszeresét annak, mint amennyit saját egész kampányára sikerült összegyűjtenie. A nagy adakozók kilétét azonban nem fedte fel.
A Zöld Párt csütörtökön közleményben határolódott el saját volt elnökjelöltjétől. A párt leszögezte: nincs köze Stein újraszámlálási kezdeményezéseihez. Nehezményezve azt is, hogy a volt elnökjelölt ott szorgalmazza az újraszámlálásokat, ahol Hillary Clintonnak, a demokraták volt elnökjelöltjének az eredményein remél fordítani. A közlemény leszögezi: „az újraszámlálásról szóló döntés nem demokratikus úton született, és nem tartották tiszteletben az Egyesült Államok Zöld Pártja struktúráit és döntéshozatali folyamatait sem”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!