Számos tekintetben atipikus, az országban végbemenő társadalmi és politikai folyamatokkal ellentétes eredmény született a vasárnapi romániai parlamenti választáson. Miközben a legtöbben alacsonynak nevezik a 40 százalékot alulról súroló részvételt (a négy évvel ezelőtti törvényhozási megméretésen a szavazópolgárok 41 százaléka járult az urnák elé), a romániai viszonyokat ismerve még ez a választási hajlandóság is meglepetésnek számít.
Először is több mint hárommillióra tehető az országból az elmúlt másfél-két évtized alatt kivándorolt polgárok száma, döntő többségüknek pedig érthető okok miatt kevés lehetőségük és hajlandóságuk van beleszólni hazájuk politikai döntéseibe. E téren sokatmondó, hogy miközben a 2014-es romániai államfőválasztáson a diaszpóra tagjai elözönlötték a diplomáciai kirendeltségeken létesített szavazóhelyiségeket, és közel 400 ezren szavaztak, számuk a mostani megméretésen alig haladta meg a százezret, holott idén először levélben is voksolhattak. (Ezzel a lehetőséggel azonban kevesebb mint ötezren éltek.) Meglepetés a részvételi arány annak ismeretében is, hogy a törvényhozás számít a legnépszerűtlenebb politikai intézménynek Romániában, ahol a társadalom jelentős része rettenetesen kiábrándult a politikusokból. Ez a csalódás az elmúlt években hatványozottan tetten érhető volt, miután a parlamentben sorra születtek a vitatott törvények és döntések a választott tisztségviselők speciális nyugdíjáról, a költségvetési fedezet nélküli bér- és nyugdíjemelésekről vagy az igazságszolgáltatás menetének akadályozásáról – éppen a képviselők és szenátorok elleni bűnvádi eljárás megvétózása révén.
Még nagyobb meglepetésnek nevezhető a román baloldal sikere. Annak a szociáldemokrata pártnak (PSD) a mintegy ötvenszázalékos győzelme, amelynek neve sokak szemében egyet jelent a – romániai szóhasználattal élve „ölni képes” – korrupcióval, és amely egy évvel ezelőtt a bukaresti Colectiv klubban bekövetkezett, 64 halálos áldozatot követelő tűzvész miatt kirobbant utcai tüntetések hatására volt kénytelen ellenzékbe vonulni. A sors fintora – és mindez hűen tükrözi a romániai politika erkölcsi állapotát –, hogy az alakulat annak a Liviu Dragneának a vezérletével érte el fennállása legnagyobb diadalát, akit tavasszal jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott az igazságszolgáltatás választási csalás miatt. És arról se feledkezzünk meg, hogy az alakulatban egyfajta szürke eminenciásként most is ott találni Victor Ponta volt kormányfő-pártelnököt, akiről idén bebizonyosodott, hogy másolta doktori dolgozatát, emellett adócsalás és pénzmosás miatt vádat emeltek ellene. Miközben az eme díszes társaság irányította PSD-től senki sem veheti el a kormányalakítás jogát, a jobbközép Klaus Johannis államfő legfeljebb annyiban tehet keresztbe a baloldalnak, hogy elutasítja a priuszos Dragnea valószínűsíthető kormányfőjelöltségét. Johannisnak végeredményben ennyi lehet az elégtétele azok után, hogy a korábban általa vezetett liberálisok (PNL) csúnyán leszerepeltek a választáson, és az alakulatnak annak ellenére sem sikerült 20 százalék fölé tornásznia magát, hogy Romániában most először nagyobb arányban ment el szavazni a hagyományosan jobboldalinak számító urbánus réteg a baloldalhoz húzó vidéknél.
Mindazonáltal részben a románok gyatra szavazókedvének köszönhető, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) várakozáson felül teljesített, és az erdélyi magyarok számarányával azonos, hatszázalékos képviseletet szerzett a bukaresti parlamentben. Ez azonban még nem lett volna elegendő, a magyarok körében a politikával szembeni csalódottság ugyanis egyenesen arányos a többségi társadalom kiábrándultságával. Az RMDSZ malmára hajtotta a vizet az erdélyi Magyar Polgári Párttal (MPP) kötött együttműködés, amelyet – azok után, hogy a Tőkés László fővédnökségével működő Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a budapesti kormánypártok hatására nem indult a választáson – enyhe túlzással széleskörű összefogásként sikerült tálalnia. Ennél is többet nyomott a latban a Fidesz–KDNP, személyesen pedig Orbán Viktor kormányfő támogatása, mozgósítása, amely nélkül az erdélyi magyarok választási részvétele nem haladta volna meg a románokét.
Az RMDSZ-nek ezúttal bejött a félelemkeltésen alapuló kampánystratégia, miszerint kieshet a bukaresti törvényhozásból (ami az alternatív küszöb megléte miatt nem volt reális forgatókönyv), erre azonban nem építhet hosszú távon. Az alakulatnak akkor marad esélye megőrizni a bukaresti arányos képviseletet, ha a most kezdődő ciklusban bebizonyítja, nem a mindenáron való kormányzati részvétel híve, választási ígéreteihez megfelelően pedig mindent elkövet, hogy a romániai magyarok szociális és gazdasági téren, de az identitásmegőrzés szempontjából is biztonságban érezzék magukat szülőföldjükön.
