A most nyilvánosságra hozott adatok figyelmeztetésül szolgálnak az egyre növekvő egyenlőtlenségeket illetően. Mindez a humanitárius szempontokat leszámítva azért is fontos, mert a World Economic Forum nevű szervezet nemrégiben pont arra figyelmeztetett, hogy az ilyen szintű egyenlőtlenségek, valamint a társadalmi megosztottság jelenthetik a legnagyobb veszélyt a világgazdaságra 2017-ben.
A széttagolódás számos okra vezethető vissza, ezek közé tartozik például az adóoptimalizálás gyakorlata, a top cégek részvényárfolyamainak és a vezetők fizetésének az átlagos munkások jövedelménél aránytalanul nagyobb mértékű emelkedése, vagy éppen a politikai döntéshozók nagyvállalatok általi befolyásolása a kedvező szabályozások létrehozása érdekében.
A leggazdagabb emberek listáját egyébként nem meglepő módon a Microsoft alapítója, Bill Gates vezeti 426 milliárd dolláros vagyonnal. Ez 50 százalékos növekedést jelent azóta, hogy Gates 2006-ban elhagyta az addigra már az élvonalba kormányzott céget. Vagyonának gyarapodása mellett egyébként az informatikai zseni rengeteget adakozik, feleségével közösen alapítványt is létrehoztak a globális fejlődés elősegítéséért.
Gatesen kívül a leggazdagabbak közé tartozik Amancio Ortega, a spanyol divatcég, a Zara, alapítója, Warren Buffett amerikai üzletember, valamint Carlos Slim Helú mexikói telekommunikációs guru. Ott vannak még a lista elején az Amazon és a Facebook alapítói, Jeff Bezos és Mark Zuckerberg is.