Csak a migránsok fenyegetik Merkel jövőjét

A kancellár népszerűségének legfeljebb egy újabb menekülthullám és Erdogan finom zsarolása árthat.

Könnyen lehet, hogy 2017 végére a nyugat-európai politikai elit nagy alakjai közül csupán Angela Merkel marad országa élén. David Cameront elsodorta a brexit, Matteo Renzit az alkotmány módosításáról kiírt referendum, Francois Hollande pedig nem is indul a tavaszi elnökválasztásokon. Úgy néz ki, hogy a Muttit jelen állás szerint azonban legfeljebb a török elnök, Recep Tayyip Erdogan gáncsolhatja el a migránsok Európára eresztésével, otthon a felgyülemlett problémák ellenére sincs igazi vetélytársa. Erről szisztematikus következetességgel maga a kancellár gondoskodott. Pártján belül a már nem igazán ambiciózus nagy öregeken kívül valamilyen mértékben szinte mindenki neki köszönheti a karrierjét, a bajor testvérpárt szövetségi szinten nem rúghat labdába, a koalíciós partner szociáldemokraták legerősebb politikusát, Frank-Walter Steinmeiert pedig elnöki poszttal szerelte le. Tény, hogy Merkel a választók között is népszerű, stabilan 55 százalék körül támogatják újraindulását. Nem véletlenül, hiszen a németek szemében ő a stabilitás jelképe egy kaotikus világban.

Nagyjából a tavalyi év közepe óta folyamatosan erősödik a CDU–CSU pártszövetség népszerűsége is. A Kereszténydemokrata Unió és a Keresztényszociális Unió támogatottsága az elmúlt hónap során két százalékkal nőtt a jelenlegi koalíciós partnerrel, a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) szemben. Az ARD országos köztelevízió felmérése alapján a kormányzó pártszövetség mögött a megkérdezettek 37 százaléka áll, míg az SPD-re 20 százalék szavazna. A legnagyobb parlamenten kívüli párt, a CDU–CSU-tól jobbra álló, bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) támogatottsága a berlini merénylet következtében három százalékponttal növekedve immár 15 százalékos, jelzésértékű ugyanakkor, hogy a párt hiába igyekezett az akcióért Merkelt felelőssé tenni, a CDU népszerűsége nem csökkent. Ez egyben azt is jelenti, hogy a német választók többsége nem honorálja, ha bárki nyíltan politikai tőkét próbál kovácsolni a tragédiákból.

Meglehetősen biztosnak tűnő győzelme tudatában Angela Merkel akár már készülhetne is negyedik kancellári ciklusára, ha nem várna még rá az eddigi legkeményebb választási kampány. A társadalom 40 százaléka számára továbbra is a bevándorlás és a menekültek jelentik a legfontosabb politikai témákat, amelyhez újabban jön a belbiztonság és terrorveszély kérdésköre. Éppen ezért elemzők szerint Merkelt legfeljebb Erdogan állíthatná meg az ismétlés felé vivő úton. Tudja ezt a kancellár is, ezért aztán Obama távozása után hiába tartják sokan a liberális világ utolsó fajsúlyos védelmezőjének, becsukja a szemét a szabadságjogok folyamatos törökországi megsértése felett. Pragmatikusan nem áll ugyanis érdekében, hogy rontsa az amúgy is feszült viszonyt a migránsok unión kívül tartásában kulcsszerepet játszó Erdogannal. Főképp azután, hogy Brüsszel egyértelműen nem akarja teljesíteni a megállapodás integrációra vonatkozó részét, így nem meglepő, hogy Ankara válaszul a migránsok Európára engedésével zsarol. Nem kérdés, hogy Törökország már régen letért a demokrácia útjáról, és többszörösen bizonyította, hogy nem kész az európai normák elfogadására, most épp a halálbüntetés visszaállítását fontolgatja, a hatalom tömegesen tartóztatja le az újságírókat, a civil szervezetek vezetőit. Ennél kevesebbért is sújtottak már országot szankciókkal, Merkelnek azonban semmi nem hiányzik kevésbé, mint hogy Erdogan akár részlegesen is ráengedje a kampány idején a migránsokat. Így aztán a nyugodt kampányért, a migránsok távol tartásáért cserébe akár még az EU reputációját is kész feláldozni. Az unió pedig a német rövid távú érdekekért feláldozza elveit, és demonstratívan alkalmazva a kettős mércét, hallgat. Ez a magatartás Merkelt segíti, aki így ismételhet, de az év végén már alighanem egyedül áll majd a „liberális Nyugat” védelmezőjeként a vártán.

A legutóbbi, tavaly decemberi uniós csúcson ismét nem született áttörés a migráció ügyében, de legalább abban sikerült megegyezni, hogy a máltai elnökség alatt most már aztán igazán nekidurálják magukat a feladatnak. Az egyes tagállamok elképzelései közötti ellentétek azonban olyan nagyok, hogy egyelőre nehéz elképzelni még a főbb irányvonalakat is. Könnyű lenne persze a döntést ismét a németekre hagyni, azonban Angela Merkel könnyelmű ígéretei nyomán Európára zúduló migránstömeg egyszer már bizonyította ennek következményeit. Ráadásul a politikai akarat még a kormánykoalíción belül sem egységes.

Alapvető ellentét feszül ugyanis a CDU és bajor testvérpártja, a CSU között: míg Merkel továbbra is köti az ebet a karóhoz, és nem szabna felső határt a befogadható menekülteknek, addig a bajor miniszterelnök, Horst Seehofer ehhez köti egyáltalán a jövőbeli koalíció lehetőségét is. A Bild úgy tudja, hogy a pártokban szakértői szinten felmerült egy kompromisszumos megoldás, a rugalmas plafon ötlete. Eszerint az előző év adatainak függvényében minden évben újravizsgálnák a befogatható menekültek maximális létszámát. Az elképzelés azonban nem nyerte el Angela Merkel tetszését, attól tartva, hogy a „számháborúnak” nem örülnének a választók, és ez a bevándorlásellenes AfD malmára hajtaná a vizet. De nem tetszik az elképzelés Seehofernek sem, a CSU ragaszkodna a plafonhoz, amit most évi 200 ezerben határoznának meg.

Közben egyre erősödnek azok a hangok – köztük van Magyarország is –, amelyek inkább a külső határok hatékonyabb védelmében, a harmadik országokban létesített menekülttáborokban látnák a megoldást. Európán kívüli menekültközpontok létrehozását és az uniós államokba érkező menekültek számának korlátozását szorgalmazta Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter is egy tegnap megjelent interjúban. Javaslata szerint a jövőben az Európai Unión kívüli menedékközpontokban lehetne benyújtani a kérelmeket. Ott különböző szempontok alapján vizsgálnák, hogy megadható-e a menedékstátus vagy sem. Ha egy menekült különleges védelemre szorul, olyan uniós országba szállítanák, amely be tudja fogadni.