Noha a szöuli bejelentés a „halálkommandó” felállításáról valószínűleg kommunikációs célt is szolgál – így reagálnak a sorozatos északi provokációkra –, a politikai vezetés likvidálása koreai viszonylatban korántsem számít új ötletnek. Kim Dzsongun éppen tavaly novemberben utasította országa különleges erőit, hogy öljék meg a dél-koreai politikai vezetőket. „A hadsereggel és a bábkormánnyal együtt töröljék el az elnöki rezidenciát elfoglaló emberi mocskot, akik az örökkévalóságig megbocsáthatatlan bűnöket követtek el” – mondta akkor Kim.
Egy ehhez hasonló észak-koreai küldetés ráadásul egyszer már majdnem sikerrel járt. 1968 elején északi kommandósok szivárogtak át délre, ahol az elnöki rezidencia és azon belül is Pak Csonghi (Park Chung-hee) elnök – Pak Kunhje édesapja – volt a célpontjuk. Bár sikerült eljutni a célig, és az észak-koreaiak harminc dél-koreai és amerikai állampolgárt öltek meg, a merénylet nem járt sikerrel.
Persze a két Korea vezetőinek súlya országukban korántsem azonos. Amíg Dél-Korea demokratikus politikai váltógazdaság, addig az észak-koreai Kim-dinasztia legifjabb tagját hazájában szinte istenként kötelesek tisztelni alattvalói. Ráadásul az ország a második világháború óta a Kim-család uralma alatt áll – Kim Dzsongun nagyapja, Kim Ir Szen vezette elsőként az országot –, ezért kérdéses, hogy a legfelsőbb vezető kiiktatása nem járna-e a rendszer összeomlásával.
Eddig ugyanakkor az észak-koreai politikai elit többi tagjának több volt a félnivalója saját hazája teljhatalmú urától. Egy december végi összesítés szerint ugyanis Észak-Korea vezetője 2011-es hatalomba lépése óta 340 embert végeztetett ki, közülük 140 fontos pozíciót töltött be a kormányban, a hadseregben, illetve az országot uraló Koreai Munkapártban.
