Ki tudja, miben reménykedett Jahya Jammeh, Gambia diktátora, mikor választási veresége és több afrikai állam határozott felszólítása ellenére is megtagadta, hogy lemondjon a hatalomról. Bár a csodavárás nem idegen tőle – hiszen például azt állítja, hogy az ima erejével képes gyógyítani az AIDS-et –, azt aligha gondolhatta komolyan, hogy a nagyjából 800 fős gambiai hadsereg majd útját állja a hússzoros túlerőben lévő szenegálinak, amit a Nyugat-afrikai Gazdasági Közösség (ECOWAS) is megtámogatott. Különösen azok után, hogy a világhálóra felkerült felvételek tanúsága szerint seregeinek parancsnoka szintén ott táncolt és ünnepelt az utcán a távozását követelő nép között. Ezek után nem meglepő, hogy a gambiai katonáknak nem sok kedvük fűlt az egyesélyes harchoz, és miközben a régi elnök beadva a derekát Egyenlítői-Guineában keresett menedéket, az újonnan megválasztott, Adama Barrow végül puskalövés nélkül térhetett vissza.
Aztán amit az államkincstárban talált, már választ adott arra, hogy mi haszna volt az időhúzásnak. Jammeh ugyanis huzavona alatt kipucolta az ország kasszáját, és mintegy 11 millió dollárral a zsebében, vörös szőnyegen és katonai díszkíséret mellett távozott. Sőt, állítólag mindenféle luxuscikkel is alaposan felpakolt, és két Rolls-Royce-t és egy Bentley autót is magával vitt. Az összeg talán elsőre nem tűnik jelentősnek, de a koldusszegény Gambia esetében a hiány nagyon is húsba vágó. Főleg, hogy az országot 22 éve irányító Jammeh eddig sem fogta vissza magát, ha korrupcióról és lopásról volt szó.
Ennek ellenére sem valószínű, hogy az elűzött gambiai elnök életének hátralévő részében Egyenlítői-Guinea tengerpartján fogja majd süttetni a hasát, diktátor jó barátjával, a 37 éve hatalmon lévő Teodoro Obiang Nguema Mbasogóval éjszakába nyúlóan az államcsínyek nehézségeiről adomázva. No nem azért, mert túl jó esélyei lennének a visszatérésre, hanem sokkal inkább, mert aligha kerülheti el a felelősségre vonást. Habár állítólag a békés hatalomátadás egyik feltétele az volt, hogy megegyezett ECOWAS-szal, hogy sem őt, sem családját és kíséretét nem számoltatják el, nem nyúlnak vagyonához, és ha kedve tartja, bármikor visszatérhet az országba, a politikai alku nem írhatja fölül a jogi következményeket. Márpedig Jammeh diktátor volt. Ha nem is a legvéreskezűbbek közül való, de lábbal tiporta az emberi jogokat, elnyomta az ellenzéket és a kisebbségeket, több politikai ellenfelét kivégeztette. Egyenlítői-Guinea ugyan nem ismeri el a Nemzetközi Büntetőbíróságot, és nem kötelezi semmi a kiadatásra, de az azért biztosra vehető, hogy Jammeh még nem dőlhet hátra nyugodtan zsebében svájci bankszámláinak kódjaival.
– Ha nem is a legsimábban, de Gambiában mégis békés, demokratikus hatalomátadás történt, először az ország 1965 óta tartó függetlensége során. Ez pedig mindenképpen sikertörténet – értékelte a történteket lapunk megkeresésére Búr Gábor. Az ELTE docense emlékeztetett, hogy az egész Afrikában tapasztalható demokratikus átalakulás valójában már a hidegháború után, a 80-as években elkezdődött, mikor mind a Szovjetunió, mind a Nyugat nevében elsősorban fellépő Franciaország „elengedte” a kontinenst, amit a diktátorok megsínylettek. Az Afrika-kutató szerint a gambiai változások üzenetet jelenthetnek a többi diktátornak is, még ha ettől nem is fognak azonnal önkéntes száműzetésbe vonulni. – Óriási előrelépés, hogy az ECOWAS és az Afrikai Unió saját kezükbe vették a földrész sorsát, és nem csak a sült galambra, a külföldi segítségre várnak. Hiszen az utóbbi elődszervezetének, a csak „diktátorok klubjának” is gúnyolt Afrikai Egységszervezetnek még az volt az alapelve, hogy nem avatkoznak be más államok belügyeibe – mutatott rá Búr Gábor. A szakértő másrészt figyelmeztetett, hogy akárcsak más afrikai országokban, úgy Gambiában is, a demokrácia következő próbája még csak most következik majd, gyakori ugyanis, hogy a megválasztott új politikai erő a hatalomba belekóstolva már nem akarja kiengedi a kezéből az uralmat. Ilyen esetekben aztán „lepapírozzák”, például alkotmánymódosítással betonozzák be magukat. – A kérdés, hogy képesek-e olyan rezsimet kialakítani, ahol a hatalom nem a meggazdagodás kizárólagos terepe – vetette fel a kutató.
