Juncker segítette az adóelkerülést

Luxemburg az EU legerősebb emberének köszönheti, hogy adózási technikáit tökélyre fejleszthette.

Egy uniós bizottság 18 éven át dolgozott a tagállamok adórendszerének harmonizálásán, hogy a multicégek ne menekülhessenek egy-egy túlzottan kedvező adópolitikájú országba. Luxemburg viszont folyamatosan hátráltatta az egyfajta magatartási kódex kialakítására irányuló munkát az országában adóalanyokként jelen lévő multinacionális vállalatoknak kedvezve. 

A brit The Guardian, a német Norddeutsche Rundfunk rádióadó és az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) birtokába jutott és általuk ismertetett anyag szerint Luxemburgon kívül több ország is a bizottságban ülő tagján keresztül épp azon tüsténkedett, hogy egyes tagállamokban ne lehessen olyan gyorsan alkalmazni a szabályokat. A diplomáciai táviratok abba engednek bepillantást, hogy Luxemburg, sokszor Hollandiával karöltve lassította a döntéshozatalt, felhígították vagy kisiklatták a javasolt lépéseket. A brit baloldali lap a javaslattevő bizottság egyik egykori tagjától is megerősítést kapott erre a gyakorlatra vonatkozóan. A név nélkül nyilatkozó forrás szerint a bizottságnak amúgy sem volt sok értelme, mert csak egyhangú döntést hozhatott, és mindegyik ország folyton hozta a leginkább csak saját maga számára előnyös ötleteket. A lap szerint Németország, Franciaország és Svédország eddig sikertelenül emelte fel szavát, hogy az egyhangú döntés követelményét eltöröljék, és így a bizottság munkája hatékonyabb lehessen.

De miért is olyan nagy ciki ez, mármint hogy Luxemburg ily módon nem akart lemondani adóparadicsomi helyzetéről? Mert a félmilliós lakosságú nagyhercegség évente több tízmilliárd eurónyi vagyont játszik ki az Európai Unióból mint egységes gazdasági övezetből vállalatok részére, végtére is magánszemélyek zsebeibe, ahelyett, hogy ezek az összegek tagállami büdzséket gazdagítanának. És ez így van már évtizedek óta, annak ellenére, hogy Juncker saját bevallása szerint már 1991-ben javasolta az uniós adóharmonizációt. A kis országnak azóta sem fűződik túl nagy érdeke ahhoz, hogy nemzetgazdaságában az adóoptimalizálás kárára más szektor kövérre hízzon, hiszen kicsinységét meghazudtolva nemzeti összterméke egy főre vetítve 2012-ben több mint duplája volt az Európa motorjaként fémjelzett Németországénak. Az amerikai Amazon online kereskedőházat és az olasz Fiat pénzügyi alvállalatát már egyaránt vizsgálta az Európai Bizottság, tehát leginkább kötelezettségszegési eljárások keretében létezik valamiféle rendszabályozás, de átfogó lépések nemigen történtek.

Viszont amit Luxemburg az adóügyi bizottságban ülő tagján keresztül csinált, az a feltárás szerint a következőkből állt: egyrészt ellenezte, hogy a nemzeti adóhatóságok közötti megállapodásokat a multicégek is véleményezhessék (mondjuk ez még fenntartotta volna a látszatát annak, hogy Luxemburg a két szférát távol tartja egymástól). Másrészt viszont az ellen is fellépett, hogy a határokon átnyúló adóelkerülési technikáknak utána menjenek, és az ellen is, hogy a tagállamok információt cseréljenek a multicégeknek nyújtott privát megállapodásaikról. A The Guardian szerint Xavier Bettel 2013-ban kezdett miniszterelnöksége alatt az ország fokozatosan feladott néhányat agresszív adózási technikáiból, de még így is vannak olyan gyakorlatok, amelyekből nem enged. A lap úgy vélte, az ország Juncker pénzügyminisztersége és kormányfősége alatt érte el, hogy hazája kivételes szolgáltatásokat tud nyújtani a globális piacnak, persze jócskán kihasználva a nemzeti és az uniós közösségi joghézagokat.

Az egyik diplomáciai feljegyzés meg is nevezte a nagyhercegséget, illetve annak vonakodó magatartását. „Napnál világosabb, hogy a tagállamok többsége nem érdekelt az igazi reformban. Különösen a luxemburgi képviselők mondták azt, hogy minden olyan javaslatot ellenezni fognak, amelyek azt célozzák, hogy a Luxemburg által javasoltakat nyilvánosságra hozzák.” A diplomáciai levelezés azonban csak adalék a 2014-es Luxleaks-botrányhoz, amelynek során többek között bizonyítást nyert, hogy egyes cégek adótrükkökkel bizonyos esetekben egy százalék körülire tudták szorítani adójuk mértékét. 

De hogy mégis miért irtó nagy ciki mindez Junckerre nézve? Mert a Luxleaks-ügy pont 2014 őszén, nem sokkal uniós bizottsági elnöki kinevezése után robbant. Akkor Juncker azt nyilatkozta, új posztján totális háborút indít a korrupciós gyakorlat ellen.