Netanjahu megkegyelmezne az izraeli katonának

Az őrmester egy harcképtelen palesztin férfit lőtt le.

MNO
2017. 01. 04. 19:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu kegyelmet szorgalmaz Elor Azaria őrmester számára, akit az izraeli katonai bíróság szerdán emberölés miatt bűnösnek mondott ki – írja az AFP francia hírügynökség. 

Elor Azaria tavaly március 24-én, Hebronban agyonlőtt egy már ártalmatlanná tett, sebesülten a földön fekvő, palesztin késelő merénylőt. A háromfős bírói testület nem tartotta megalapozottnak az őrmester ügyvédeinek érvelését, miszerint Azaria azért adta le a halálos lövést, mert úgy érezte, hogy a földön fekvő, meglőtt és magatehetetlen támadó, Abdel-Fattáh as-Sarif továbbra is veszélyt jelentett, és attól tartott, hogy robbanómellény lehet rajta. Az esetet mindenesetre bárki megítélheti maga is, ugyanis felvették, és az internetre is felkerült. 

Netanjahu kijelentésével az országot megosztó politikai vita középpontjába került. Ezt mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az órákig tartó ítélethirdetés közben száz ember tüntetett az őrmester felmentéséért a bíróság épülete előtt. Korábban a szakértők is úgy látták, hogy a közvélemény nyomására a szigorú ítélet ellenére, Azaria viszonylag enyhe börtönbüntetésre számíthat.

Ám az izraeli miniszterelnök gesztusával nincs minden veszve Azaria számára, hiszen az ország vezetője bírálta felül a katonai bíróság ítéletét. Az izraeli őrmester védője már meg is szólalt az ügyben, amit nagyon kedvezőnek talált. Kegyelmet ugyanakkor nem a miniszerelnök, hanem Izrael állam elnöke, Reuvén Rivlin gyakorolhat. Ő az eset kapcsán azt nyilatkozta, az ilyenkor megszokott gyakorlat alapján majd fontolóra veszi a kérvényt, azt azonban az érintetteknek vagy képviselőiknek kell benyújtania, utalt ezzel némileg kritikusan a véleményt formáló politikusokra. Erre a törvények szerint egyébként is csak az ítélethirdetés után van mód, ami január 15-én várható. A tettes legfeljebb húsz év szabadságvesztésre ítélhető, de nem valószínű, hogy kiszabják rá a maximális büntetést.

A palesztinok azonban nem békéltek meg az ítélettel. A palesztin külügyminisztérium szerint ugyanis a késelőt agyonlövő katona pere csak porhintés, melynek célja a nemzetközi közösség válaszának megakadályozása.

„Izraelben egyedülálló tettként próbálják bemutatni, de nemcsak a katonát kellene elítélni, hanem a megszállás egész rendszerét” – állította a külügyminisztérium Rámalláhban kiadott közleménye.

A palesztin merénylő családjának képviselője sem elégedett meg a katona bűnösnek nyilvánításával, s Hebronban tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a család – közösen a Palesztin Hatósággal – megpróbálja majd a háborús bűnöket kivizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék elé vinni az ügyet.

 

 

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.