Sejtik a törökök, hol bujkálhat az isztambuli támadó

Vagy mégsem? A török kormányfőhelyettes később már azt közölte: lehet, hogy az elkövető külföldre szökött.

MTI
2017. 01. 05. 12:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kaynak azt is mondta, hogy a tettes valószínűleg a Kína északnyugati részén élő ujgur népcsoporthoz tartozik.

Azt, hogy a merénylő személyét ismerik a török hatóságok, és hogy ujgur, korábban már tényként közölte a média.

A kormányfőhelyettes szerint az illető „különlegesen képzett” tagja egy bizonyos terroristasejtnek, és egyedül hajtotta végre a merényletet. Egyedül lőtt, egy fegyverrel, de lehettek segítői – akik figyeléssel voltak megbízva – a szórakozóhelyen. Ezt még vizsgálják. Nem zárható ki, hogy külföldre szökött, de valószínű, hogy a biztonsági szolgálatok meg fogják őt találni az országban – mondta a Haber tévének nyilatkozva.

A merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet jelentkezett.

Szerdán a török hatóságok kiadtak két olyan képet is, amely minden bizonnyal az elkövetőt ábrázolja. 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.