Ukrajnában semmi nem az, aminek látszik

A szétcsúszó társadalomban vészesen növekszik a nyugtalanság, a pesszimizmus és a kiszolgáltatottság érzése.

Optimizmusra ma több okunk van, mint egy évvel ezelőtt – állapította meg újévi köszöntőjében Petro Porosenko államfő, hozzáfűzve azonban azt is, hogy könnyű továbbra sem lesz, jóllehet az ország gazdasága már túl van a legrosszabbon. Elemzők szerint az elmúlt esztendő legnagyobb eredménye, hogy Ukrajnának sikerült elkerülnie az igazán nagy megrázkódtatásokat, és ezzel együtt megőriznie az ország viszonylagos stabilitását, ezen belül a Donbaszon kialakult, meglehetősen törékeny egyensúlyt. Egyébként pedig változatlanul tartja magát az a nehezen megcáfolható végkövetkeztetés, amely szerint Ukrajnában semmi nem az, aminek látszik. A keleti végeken több mint két és fél esztendeje zajló háború sem háború, hanem terrorellenes művelet, amint az immár kilencedik alkalommal meghirdetett tűzszünet sem jelent tényleges fegyvernyugvást, és nincs ez másként a reformokkal sem. Aligha lehet ugyanis reformoknak nevezni azokat az intézkedéseket, amelyek szinte csak a megszorításokra épülnek, azok állítását igazolva, akik szerint a hatalom valójában nem is az ország összerakásán, megújításán, az átlátható és mindenki számára világos játékszabályok kialakításán munkálkodik, hanem a status quo életben tartásán. A zavarosban ugyanis mindig könnyebb halászni. A szétcsúszott állapotban lévő Ukrajnában egyelőre két dologban lehet teljes stabilitásról beszélni: az infláció növekedésében és a szegénység mélyülésében.

Az átlagpolgár – a kijevi Gyelovaja Sztolica című gazdasági lap által megrajzolt portré szerint – szegény, aki bevételeinek nagyobb részét az élelmezésre költi, ráadásul évről évre kevesebbet engedhet meg magának. Húst ritkán vagy egyáltalán nem eszik, ruháit second hand üzletekben vásárolja. Nem jár moziba, színházba, étterembe, nem vásárol újságot és könyvet, nem tanul nyelveket, nem sportol, és természetesen arra sincs lehetősége, hogy befizessen egy külföldi utazásra, viszont sokat költ a közműdíjakra és a közlekedésre. A szociológiai felmérések szerint ebbe a kategóriába a lakosság 76 százaléka tartozik. Az Ukrán Gazdaságfejlesztési Intézet igazgatója, Olekszandr Honcsarov viszont úgy véli, ez a felmérés sem tükrözi teljes mértékben a valóságot. Van ugyanis a társadalomnak egy, szerinte nem is kis része, elsősorban pedagógusok, orvosok és más értelmiségiek, akik még önmaguknak is szégyellik bevallani, hogy ők is a lét és a nemlét határára kerültek, azzal áltatva magukat, hogy még nem éheznek.

Mindeközben a társadalomban vészesen növekszik a nyugtalanság, a pesszimizmus és a kiszolgáltatottság érzése. – Az emberek nem csupán rosszkedvűek, csalódottak és kiábrándultak, de elvesztették jövőképüket is. Nincsenek terveik, elképzeléseik, álmaik, fogalmuk nincs a hogyan továbbról, illetve arról, miképpen is valósíthatnák meg önmagukat – állítja Olha Balakirjeva szociológus, aki szerint igen meggyőzően szemlélteti a kialakult helyzetet az is, hogy a fiatalok közül mind kevesebben gondolnak a családalapításra.

És tovább mélyítik a létéért küzdő, érték- és irányvesztett társadalom válságát a politikai színtéren zajló acsarkodások is. A politikai elit tagjai szinte csak gyűlölettől eltorzult arccal képesek beszélni egymásról, mindenki mindenki ellen harcol. Súlyos válságban van nem csupán a politika, hanem az államirányítás is. A társadalmi párbeszédet a hatalmi gőg és az arrogancia váltotta fel. Gyakorlatilag nincs kormánykoalíció, a parlament, amely a független Ukrajna első államfője, Leonyid Kravcsuk szerint zöldben, az amerikai dollár színében tobzódik, szinte csak abban az esetben képes bármit is megszavazni, amikor az oligarchák egyezségre jutnak egymással. Nincsenek világos üzenetek, mintha a hatalom eleve letett volna arról, hogy cselekvőképesnek mutassa magát. – Kész cirkusz, ami itt folyik, komám – mondja beszélgetőtársának az egyik új keletű anekdota szereplője. – Mindenki tépi a száját, veri a mellét, de semminek nincs értelme. – Nem cirkusz ez, komám, hanem színház, mégpedig bábszínház, amely mindig azzal ér véget, hogy a bábukat a szögre akasztják – így a másik. – Tudod, nekem olyan érzésem van, hogy ezúttal nemcsak a bábukat, hanem azok mozgatóit is a szögre akasztják.