Svájc és a muszlimok: bekeményít az állam

Az iskola arra kötelezett volna két muszlim lányt, hogy a fiúkkal együtt ússzon. A botrány tanulságai.

Hét évvel ezelőtt a svájci állampolgárságú török házaspár, Aziz Osmanoglu és Sehabat Kocabas megtagadta, hogy kilenc- és tizenegy éves lányuk az általános iskola többi diákjával együtt kötelező úszásoktatásra járjon. A házaspár kifogása az volt, hogy azon fiúk is részt vesznek, és így megláthatnák lányaikat úszódresszben. Márpedig a muszlim vallás – pontosabban az iszlám általuk favorizált radikális értelmezése – megtiltja, hogy lányok és fiúk ilyen „intim” közegben vegyüljenek egymással. Az iskola először – és valójában mindvégig – konstruktívan állt hozzá a problémához. Bár tudatták a szülőkkel, hogy csak azoknak a lányoknak tudnak felmentést adni, akik már elérték a pubertáskort – a lányok akkor még nem voltak ennyire érettek –, felajánlották, hogy fürödhetnek a teljes testet elfedő – és Európa egyes részein egyébként betiltott – burkiniben (egyfajta kétrészes női fürdőruha, amelyet kifejezetten a hithű muzulmán női viselet előírásainak megfelelően terveztek), illetve természetesen csak lányoknak fenntartott öltözőben öltözhetnek – írja a The Atlantic.

Miután azonban a szülők elutasítottak mindenféle kompromisszumot, az iskola bekeményített, és négyszázezer forintnak megfelelő bírsággal fenyegette meg őket, ha továbbra is megtiltják lányaiknak, hogy teljesítsék az iskola követelményeit. Osmanogluék – akikből ekkorra már a svájci muszlim szervezetek valóságos mártírt faragtak – ezután bírósághoz fordultak, ahol azonban – némi meglepetésre – sorozatos kudarcok érték őket. Először a bázeli fellebbviteli bíróság utasította el kérvényüket 2011-ben, majd egy évvel később a svájci legfelső bíróság is, arra hivatkozva, hogy az iskola nem sértette meg a vallásuk szabad gyakorlásához fűződő jogaikat. Ezután az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak, arra hivatkozva, hogy a svájci bírósági döntések ellentétesek az európai emberi jogi konvenció 9-es cikkelyével, amely kimondja, hogy a vallásszabadságot mindaddig tiszteletben kell tartani, amíg az nem ellentétes a törvényekkel, illetve nem szükséges a korlátozása a demokratikus társadalom működése érdekében.

Az európai bírósági eljárás majdnem öt évig tartott, de most újra a szülők vereségével végződött. A bíróság – a svájci hatóságokkal ellentétben – elismerte ugyan, hogy az iskolai szabályok zavarják vallási szokásaik gyakorlását, ugyanakkor azt is kimondta, hogy az iskola célja ezzel egyértelműen nem az volt, hogy meggátolja a lányokat vallásuk gyakorlásában. Ehelyett azért ragaszkodtak a közös úszásórákhoz, hogy ezzel akadályozzák meg a lányok társadalmi elkülönülését – magyarul hogy elősegítsék integrációjukat. Utóbbi pedig előbbre való, mint a vallási szokások, így a bíróság elutasította a keresetet. Persze e döntés jórészt szimbolikus, hiszen a lányok azóta már majdnem nagykorúak lettek. Az ügynek – a szülők küldetéstudatát látva – itt még nincsen vége, most három hónapig gondolkodhatnak, hogy akarnak-e fellebbezni a döntés ellen.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságán – hasonlóan az európai országok nemzeti bíróságaihoz – nem ez az első eset, hogy muszlim bevándorlók vallási jogaik vélt megsértése miatt perelnek. Három évvel ezelőtt egy francia muszlim nő ügyében döntöttek, aki a Franciaországban 2011 óta betiltott burka viselésének jogáért ment bíróságra. Ott sem a felperesnek adtak igazat, aki azt állította, ezzel súlyosan megsértették vallási és személyiségi jogait. Ehelyett – a „békés egymás mellett élés” zálogaként – helybenhagyták a francia állam döntését. Jogi szakértők egyébként a két ügy között lévő jelentős különbségekre hívják fel a figyelmet. Míg Franciaországban egy tiltó törvény volt a per forrása, addig a svájci esetben az iskola igencsak kompromisszumkésznek mutatkozott, és aktívan kereste a mindkét fél számára elfogadható megoldást. Ott épp a szülők utasítottak el mindenféle megegyezést.

A másik oldalon a muszlim szervezetek állnak. A The Atlantic kérdésére a Svájci Központi Iszlám Tanács (ICCS) nevű egyesület szóvivője azt mondta: „nem világos, az úszás hogy szolgálhatná az integrációt, amikor azt a lányok vallásos meggyőződése elé helyezi”. Azt persze szinte lehetetlen kideríteni, hogy vajon mit gondolnak a kérdésről maguk a lányok, valóban sértve érezték-e az adott pillanatban vallásos meggyőződésüket. Könnyen előfordulhat, hogy örömmel pancsoltak volna a többi gyerekkel az uszodában, de szüleik bábként használják őket egy, a lányok számára talán átláthatatlan értelmű harcban.

A Basel-Land kantoni Therwilben tavaly egy tizenöt éves muszlim fiú azzal követett el kihágást az iskolai szabályokkal szemben, hogy megtagadta a tanárnőjével való kézfogást. Svájcban hagyomány, hogy a tanítási nap elején és végén a tanár és a diákok kézfogással üdvözlik egymást, kimutatva tiszteletüket. Erre a fiú nem volt hajlandó, mivel – megint csak az iszlám tanítások extrém szigorú értelmezése szerint – ha egy férfi és egy nő nem egyazon családhoz tartozik, akkor nem érintkezhet egymással testileg. Mások szerint a fő ok ezzel szemben a tanár női mivolta volt, és a fiú azért nem fogott vele kezet, mert azzal egyenrangúnak ismerte volna el őt.

Az iskola itt is hajlott volna a kompromisszumra, megengedve a diáknak, illetve bátyjának, hogy egyik tanárral – férfiakkal és nőkkel – se fogjon kezet, hogy legalább az incidens nemi diszkriminációt sejtető élét elvegyék. A fenntartói szerepet ellátó oktatási tanács azonban hatályon kívül helyezte ezt a megengedő döntést, a fellebbezést is elutasította, és kötelezte a gyerekeket a kézfogásra, ellenkező esetben másfél millió forintnak megfelelő bírságot helyezett kilátásba. Az ügy várhatóan a bíróságon folytatódik. A muszlim közösség nem egyöntetűen áll hozzá ehhez az esethez. Míg a Svájci Iszlám Szervezetek Szövetsége hajlik a döntés elfogadására, és azt a költői kérdést tette fel: „vajon a kézfogás tilalma fontosabb-e a kölcsönös tisztelet parancsolatánál?”, addig a fent már idézett ICCS azzal védte a fiúkat, hogy más módon is kinyilváníthatják tiszteletüket tanáraiknak, nem kell fizikai kontaktusra kötelezni őket.

Vélhetően nem keltettek volna ilyen nagy hullámokat ezen iskolai konfliktusok, ha a svájci társadalomban ne lenne enélkül is erős a népesség öt százalékát kitevő muszlim bevándorlókkal szembeni feszültség. A svájciak 2009-ben népszavazáson tiltották be minaretek építését, két éve Ticino kantonban pedig a francia és a belga rendelkezéshez hasonló burkatilalmat vezettek be. Csakhogy míg előbbi országokban a törvény megszegéséért kiszabható bírság értéke nem éri el a hatvanezer forintot, addig Ticinóban ez majdnem hárommillió. Svájc egyértelműen megköveteli a bevándorlóktól, hogy fogadják el és tekintsék magukra nézve kötelezőnek az ország hagyományait és szokásait. Más európai országok nagyobb hajlandóságot mutatnak az új, eltérő kultúrájú jövevények szokásainak akceptálására. Senki sem tudja jelenleg, hogy hosszú távon melyik a célravezetőbb hozzáállás.