Amióta Martin Schulz lett a német szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltje, a szeptemberi szövetségi választás ismét nyitott kimenetelű. Angela Merkellel szemben elhalványult az Alternatíva Németországért (AfD) jobboldali bevándorlásellenes párt, mert a szocdemek január óta vállalták, hogy ők akarnak, mégpedig kemény baloldali alternatívát akarnak állítani. Miközben az AfD támogatottsága január vége óta majdnem megfeleződött (a párt már csak nyolc százalékon áll), Martin Schulz szárnyal. A keresztény uniópártok (CDU–CSU) és az SPD fej fej mellett haladnak a harmincszázalékos határon, Martin Schulzot pedig a németek fele látná szívesen kancellárként. Az Európai Parlament egykori elnökének egyelőre azok a dokumentumok sem ártottak, amelyek szerint Schulz jelentős összegeket fizetett egyes munkatársainak fiktív feladatokra. A CDU–CSU stratégái harci üzemmódra kapcsoltak, még Schulz kedvenc brüsszeli éttermének drága étlapját is előbányászták. Angela Merkel viszont hallgat. A jobboldali bulvárnapilap, a Bild már azon aggódik, hogy Merkel tud-e még igazi kampányt vezetni. Az elmúlt tizenkét évben ugyanis gyakorlatilag alig volt komoly és esélyes kihívója, így elegendő volt nyugalmat sugároznia. Négy évvel ezelőtt a CDU a merkeli, jól ismert összetett kézzel kampányolt, az idén azonban ennél egyértelműbb, harciasabb üzenet kell majd a győzelemhez.
Különösen azért, mert Schulz a felmérések eredményei alapján nem csupán vezet Merkel előtt, de egy tisztán baloldali kormánynak is többsége lenne. A szocdemek a mai állás szerint kormányt tudnának alakítani a kommunista Baloldallal (Die Linke) és az egyre polgárosodottabb Zöldekkel összefogva. Schulz olyan programot hirdetett, amely eleve ilyen irányt sejtet. Egykor a szocdem Gerhard Schröder verte ugyan keresztül kancellárként a neoliberális reformokat tartalmazó Agenda2010 programot – ez jelentősen megnyirbálta a német szociális ellátást –, ma Schulz ezzel szemben határozza meg magát. Megnövelné a munkanélküli-segély összegét és időtartamát, visszaállítana több, korábban eltörölt szociális segélyt. Emellett magasabb adókulcsokat vezetne be a legnagyobb jövedelmi sávban, és kiszélesítené az adómentes legalacsonyabb jövedelmi sávot. Ilyen világos baloldali üzenetekkel utoljára 1994-ben kampányolt SPD.
A Baloldal egyrészt örül a fordulatnak, másrészt viszont joggal fanyalog. Oskar Lafontaine, a Baloldal egykori alapítója (aki amúgy éppen az Agenda2010 miatt hagyta ott a szocdemeket) jogosan kérdezett vissza, hogy miért vár Schulz az ígéreteivel szeptemberig. Elvégre a berlini parlamentben ma is a baloldali pártoknak van többségük, pusztán a szocdemek helyettük a CDU–CSU-val kormányoznak. Lafontaine úgy látja, ha Schulz komolyan gondolná a baloldali fordulatot, már most számos ígéretét megvalósíthatná a jelenlegi parlamenten belül.
A szocdemek és balosok azonban máson is vitáznak. Főleg külpolitikájuk áll elég messze egymásétól. A Baloldal például kilépne a NATO-ból, amiről az atlantista Schulz hallani sem akar. Kérdéses az is, mit jelentene az Európai Unió, és különösen Magyarország számára egy tisztán baloldali berlini koalíció. Schulz közismerten az erősebb föderáció híve. A szocdemek és a Zöldek Orbán Viktorral szemben is keményebben lépnének fel, mint a Fidesszel szövetséges CDU–CSU. Ha Budapest kritikát kapott Merkel kormányából, azt mindig szocdem miniszterek fogalmazták meg. Mindazonáltal az orbáni keleti nyitás politikájának, az oroszbarátságnak a szocdemek és a balosok között is akadnak szép számmal támogatói. A német közéletben valójában csak a balközép Zöldek és a jobbközép Szabad Demokraták (FDP) számítanak határozottan Moszkva-ellenesnek. Az FDP-nél azonban még a parlamentbe jutás is kérdéses, a Zöldek pedig egy Schulz vezette baloldali koalícióban is legfeljebb csak harmadikok lehetnének.
