A dél-koreai államfő összejátszott barátnőjével

Pak és Csoj üzleti előnyért cserébe pénz fogadott el a Samsungtól és dél-koreai nagyvállalatoktól.

MTI
2017. 03. 06. 8:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelentés szerint Pak és Csoj együtt gyakorolt nyomást a Samsungra és más dél-koreai nagyvállalatokra, hogy adományaikkal támogassanak Csojhoz kötődő alapítványokat cserébe azért, hogy a hatóságok részéről kedvező bánásmódban részesüljenek.

Az ügyészek szerint a múlt kedden korrupcióval megvádolt Li Dzse Jong – a Samsung Csoport tényleges irányítója – 36 millió dollár (több mint 10 milliárd forint) kenőpénzt fizetett közvetve Pak elnöknek és Csoj Szun Szilnek, hogy kormányzati segítséget kapjon a vállalat irányításának „zökkenőmentes” átvételéhez. A pénzek két olyan alapítványhoz kerültek, amelyeket Csoj felügyelt, akinek annak ellenére volt beleszólása a kormányzati és vezetői kinevezési kérdésekbe, hogy semmilyen hivatalos tisztsége nem volt.

A különleges ügyészség Pakot a többi között korrupcióval, befolyással való üzérkedéssel és hatalommal való visszaéléssel gyanúsítja.

A független ügyészi csoport – amely vizsgálatának eredményeit a múlt héten küldte el az államügyészségnek – jelentésében szerepel az is, hogy Pak és Csoj más emberek neve alatt működő telefonokkal összesen 573 alkalommal beszélt egymással tavaly április és október között.

A jelentésben megállapítják továbbá, hogy Paknak köze van ahhoz a 9473 nevet tartalmazó feketelistához is, amelyet tanácsadói a kulturális élet kormánnyal szemben kritikusnak vélt liberális szereplőiről állítottak össze 2015 májusában.

A felfüggesztett államfő egyik ügyvédje hétfőn „kitalációnak” nevezte a Pak ellen felhozott vádakat. Mint mondta, Pak nem kért a Samsungtól semmiféle anyagi támogatást.

A Samsung-csoport hétfőn az ügyészség bejelentésére reagálva újfent hangoztatta, hogy nem fizetett semmiféle kenőpénzt.

Pak egyelőre jogi immunitást élvez, noha hivatalából tavaly decemberben ideiglenesen felfüggesztette a dél-koreai parlament. A hatalomból való esetleges végleges eltávolításáról az alkotmánybíróság dönt, amely az elkövetkező napokban állást foglal az ügyben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.