Most először szólalt meg Penelope Fillon, akit azzal gyanúsított meg több mint egy hónapja a pénzügyi visszaéléseket vizsgáló ügyészség, hogy férje parlamenti asszisztenseként nem végzett tényleges munkát.
Francois Fillon nemzetgyűlési képviselőként 1988 és 1990, majd 1998 és 2002 között, valamint 2012 májusa és 2013 novembere között alkalmazta Penelope Fillont mint asszisztenst, de felesége az ügyészi kihallgatásán – a Le Monde című napilap által megszerzett jegyzőkönyv szerint – azt vallotta, hogy munkája soha nem volt hivatalos. A köztes időben Francois Fillon képviselői utódjának is Penelope Fillon volt az asszisztense.
Az elnökjelölt azt mondta korábbi interjúiban, hogy felesége tizenöt éven át dolgozott mellette, 3677 eurós nettó átlagbéréért, ami kiugróan magasnak számít a többi asszisztens átlagosan 2000 eurós juttatásához képest.
A JDD-nek adott interjúban Peneleope Fillon azt mondta, hogy „nagyon különböző feladatokat” látott el a férje mellett. „Az volt a feladatom, hogy segítsem a képviselői kapcsolattartásban az emberekkel” – nyilatkozta. „A titkárnőjével együtt intéztem a levelezését. Jegyzeteket készítettem a férjemnek, feljegyzéseket írtam a helyi eseményekről a választókörzetében, hogy a jegyzeteim alapján meg tudja írni a beszédeit. Helyi sajtószemlét is összeállítottam. Képviseltem őt az eseményeken. Átolvastam a beszédeit” – sorolta az interjúban.
A politikus felesége az is elmondta, hogy minden dokumentumot, ímélt és jegyzetet átadott a nyomozóknak, amelyek szerinte bizonyítják, hogy ténylegesen dolgozott a férje mellett.
A Libération című baloldali napilap számlálóján a Fillonnal szerda óta szembefordult jobboldali képviselők száma szombat éjfélig elérte a 258-at.
A jobboldali politikusok azóta hagyják el a kampánystábot, amióta Fillon maga jelentette be, hogy vádemelés céljából március 15-ére beidézték a vizsgálóbírók, akik közpénz elsikkasztása, hivatali bizalommal való visszaélés, csalás, befolyással való üzérkedés és vagyonbevallás elmulasztása gyanújával vizsgálódnak.