A helyzetet a számarányok is jól szemléltetik: ha némi jóindulattal most azt mondjuk, hogy az EU-nak lett egy katonai parancsnoksága harminc fővel, akkor a NATO struktúráiban ugyanezzel alsó hangon mintegy nyolcezren (!) foglalkoznak jelenleg. Egyik informátorunk pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy „olcsó” politikai lépésről van szó, mely „politikailag semmibe sem kerül”, ugyanakkor a döntéshozók el tudják hitetni az európai közvéleménnyel, hogy a migránsválságra, a terrorizmusra és az orosz fenyegetésre immár uniós válasszal is tudnak szolgálni.
Mindazonáltal tény, hogy a tervezési és vezetési képesség csírájának elültetésével a hétfői brüsszeli döntés megteremti az EU már eddig is létező készenléti haderejének, az uniós harccsoportoknak (EUBG) a bevethetőségét, aminek ez a hiányosság eddig elejét vette. Bennfentesek halkan azt is megjegyzik, hogy a lépésnek van egy alternatív értelmezése is, melyet nyilvánvalóan nem fognak nagy dobra verni: ez pedig az, hogy ha „Trump netán szétverné a NATO-t”, akkor az uniónak ne a nulláról kelljen egy műveleti vezetési struktúrát felépítenie, hanem „csak” a meglévő MPCC-t kelljen kibővítenie – ami így is gigászi feladat lenne –, úgy névben, mint tartalmában parancsnoksággá előléptetve.
Bármi süljön is ki a dologból, úgy tűnik: az Orbán-kormánynak az „európai hadsereget” szorgalmazó kommunikációja nem tükrözi a realitásokat, és az sem is biztos, hogy őszinte.
