Vízválasztó év lehet az idei az Európai Unió számára, hamarosan ugyanis külön utakon folytathatják a térség magját alkotó, valamint a periférián lévő államok, feltéve, ha tényleg megvalósul a mostanában egyre többször emlegetett kétsebességes Európa terve. Mivel egyre nagyobbnak tűnik a tagállamok közti konszenzus az új rendszer létrehozására, hazánk is döntési helyzetbe kerülhet, a választás pedig komolyan befolyásolja majd az ország jövőjét.
A héten négy tagállam, Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország vezetői jelezték, készen állnak megvalósítani a többsebességes Európáról szóló tervet, mely egyike volt annak az öt, választható opciónak, amit Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke vázolt fel.
A terv lényege, hogy azok a tagállamok, amelyek tovább mélyítenék az európai együttműködést, anélkül tehessék ezt meg egymás között, ám mégis az unió keretein belül, hogy az abból kimaradni szándékozóknak is részt kelljen venni ebben. Ennek eredményeképpen minden egyes tagállam megmaradhat az integráció olyan szintjén, amit önmaga számára a legkedvezőbbnek érez, vagyis nem kell átadnia olyan jogköröket Brüsszelnek, amelyeket továbbra is saját hatáskörben akar tartani. Jelenleg még viszont fogós kérdés, hogy a rendszer tényleg megvalósul-e, és ha igen, ki melyik csoportba tud vagy akar bekerülni.
Bár a bolgárok, horvátok és románok tiltakoznak – mivel tartanak attól, hogy partvonalra kerülnek –, mégis úgy tűnik, egyre nagyobb az esélye a kétsebességes Európa létrehozásának. A tagállamok és Brüsszel egyelőre azonban kivárnak. „A német választásokig nem várható jelentős lépés az ügyben, akkorra már túl leszünk a holland és francia voksolásokon is” – közölte megkeresésünkre Bartha Dániel, a Centre for Euro-Atlantic Integration and Democracy nevű szervezet igazgatója. Mind Franciaországban, mind Hollandiában van rá esély ugyanis – még ha nem is sok –, hogy unióellenes, szélsőjobboldali politikai erő jut hatalomra.
A viszonylagos konszenzus ellenére nem tudni biztosan, melyik tagállam melyik utat választaná. A már említett francia–német–olasz–spanyol klub, úgy tűnik, központi szerepet vállalna, ám Olaszországban valószínűleg leváltják a Gentilioni-kormányt, az pedig nem tiszta, az utódok mennyire tartják jó ötletnek a nagyobb együttműködést.
– A visegrádi négyeken, sőt a magyar kormányon belül sem tűnik úgy, hogy konszenzus lenne abban a kérdésben, hogy ki hol folytatná – állítja Bartha Dániel. Szerinte bizonyos jelek, mint például a közös hadsereg támogatása, vagy az, hogy Varga Mihály gazdasági miniszter „belengette” az euró bevezetését – mely alighanem alapfeltétele lenne egy belső klubbéli tagságnak – arra mutat, hogy ha választani kell, inkább az első kosarat, az integráltabb csoportot választanánk, ám korai lenne még biztosat mondani. Úgy látszik azonban, Orbán Viktorék ettől függetlenül a nemzetállamok együttműködésén alapuló egysebességes Európában érdekeltek.
A jelek arra mutatnak, hogy ha létrejön a többsebességes Európa, tényleg jobban járnánk, ha Magyarország megpróbálna a központhoz csatlakozni. Bartha szerint üzleti szempontból ez lenne a kifizetődőbb, a befektetők ugyanis valószínűleg jóval kevésbé fognak bízni a periférián lévő országokban, mint azokban, akik az integrált csoportba tartoznak. Ráadásul így a közös hadseregre is nagyobb esélyünk nyílik.
Az új rendszer viszont könnyedén megbonthatja a V4-ek egységét. Szlovákia gyakorlatilag biztosan az első kosárba kerülne – bár Fico hajlamos kritizálni Brüsszelt, az eurózóna tagjai, ráadásul a döntéshozatalokban is viszonylag pozitív szerepben lépnek fel –, és míg mi a bizonytalanok táborát erősítjük, Lengyelország minden jel szerint köszöni szépen, nem kér majd a további központosításból.
