A Krím és Szevasztopol Oroszországhoz csatlakozásának harmadik évfordulóját ünnepelték a hét végén Szimferopoltól Moszkván át Vlagyivosztokig. A korábbiaknál némiképp visszafogottabb megemlékezések egyikén sem jelent meg ezúttal Vlagyimir Putyin, szóvivője egy interjúban azonban mindenkit biztosított, hogy az orosz elnök rajta tartja a kezét a Krím körüli történéseken, tisztában volt döntése következményeivel, és ma is mindent ugyanúgy tenne, mint három éve. A Krím és Szevasztopol 2014-ben egy, ahogy Putyin később fogalmazott, orosz katonai biztosítás mellett tartott referendumon nyilvánította ki előbb függetlenségét, majd csatlakozott Oroszországhoz.
Az ENSZ tagállamainak döntő többsége a nemzetközi jog megsértéseként értékelve, annexiónak tartja a történteket, ezért az euroatlanti közösség máig élő szankciókat vezetett be Oroszország ellen. Az évforduló előtt mind Washington, mind pedig Brüsszel hangsúlyozta, hogy a Krím visszaadása nélkül Moszkva nem számíthat a kapcsolatok rendezésére. A Kreml e feltételről hallani sem akar, mint ahogy a felmérések szerint az oroszok 83 százaléka is kategorikusan a félsziget visszaadása ellen foglal állást. A döntő többség szerint semmiféle jogsértésről nem lehet beszélni, a Krím hazatérésével pedig helyreállt az igazság. Megszállásnak a lakosság csupán 5 százaléka kész nevezni a történteket. Egy szintén friss közvélemény-kutatás szerint a németek harmada, a britek és az amerikaiak negyede is de facto Oroszország részének tekinti a Krímet. Ukrajna a nyugati közösséggel összhangban a területét ért agresszióról beszél, s Twitter-bejegyzésében Pavlo Klimkin külügyminiszter az évfordulón azt ígérte a Krím lakosainak, hogy visszaadják nekik a három éve elvett szabadságukat. – Ebben a kérdésben nincs és nem is lehet kompromisszum – fogalmazott Klimkin. Ezt megelőzően Petro Porosenko elnök egy évre szóló szankciókat rendelt el öt, Ukrajnában tevékenykedő orosz bankkal szemben, a radikálisok pedig a Szberbank fiókjainak a működését blokkolják, miután az elfogadja a két kelet-ukrajnai szakadár terület által kiállított okmányokat is.