Szmogot és halált importálna Kínából Trump?

A Nature-ben közölt kutatásból megtudhatjuk, hány kelet-európait öl meg a nyugati konzumkultúra.

Buzna Viktor
2017. 03. 30. 12:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alig száradt meg a tinta Donald Trump klímavédelmi szempontokat sutba vágó, Energiafüggetlenség című rendeletén, a brit Nature folyóirat máris előállt a környezetszennyező nyugati civilizáció újabb, eddig nem részletezett bűnével. Steven Davis, a Kaliforniai Egyetem kutatójának tanulmánya ugyanis állítja: az amerikai és európai konzumkultúra évente mintegy százezer embert öl meg Kínában. A nyugaton is fogyasztott javak előállítása súlyos környezetszennyező hatással jár, aminek az ázsiai ország issza meg elsősorban a levét.

– Amikor látjuk azokat a képeket a borzasztó pekingi szmogról, hajlamosak vagyunk ujjal mutogatni rájuk, mondván, el kellene takarítaniuk a szemetet. Ez azonban kicsit igazságtalan, hiszen amikor bemegyünk egy áruházba és veszünk mondjuk egy kerti széket, talán pár centtel kevesebbet fizetünk, de ezért cserébe Kínában emberek halnak meg – mondja a tudományos kutatást jegyző Steven Davis a Nature által közölt összeállításban.

Persze nem most írtak először emberi életeket a nyugati életmód számlájára, a Kaliforniai Egyetem azonban részletekbe menően modellezi, a károsanyag-kibocsátás hol és mennyi áldozatot szedett. Davisék egy 2007-es adatgyűjtés során a szennyezettség vándorlását és az ehhez a folyamathoz köthető haláleseteket vizsgálták. A most publikált elemzés szerint a világon tíz évvel ezelőtt 3,45 millió embernek kellett meghalnia a szennyezett levegő miatt, s figyelemre méltó az is, hogy az így elhunytak 22 százaléka olyan fogyasztási termékek előállítása miatt vesztette életét, amelyeket máshol értékesítettek.

A tanulmány szerint a nemzetközi kereskedelem által a szennyezés is globálissá vált. Vagyis nem csak a kínaiak isszák meg a fogyasztásból eredő szennyezés levét, de a légkörben vándorló káros anyagok eljutnak a szomszédos országokba és kisebb részt a notórius fogyasztókhoz is, mint Európa vagy az Egyesült Államok. Az elemzés szerint a 2007-es évben Kínában kibocsátott szennyezés több mint 1 millió embert ölt meg a világon, 63 ezer haláleset az ország határain kívül történt. Háromezer fő hunyt el az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában, de a kelet-közép-európai népek is a „halállistán” vannak. A Kínában kibocsátott káros anyagok térségünkben egyetlen év alatt 1279 életet követeltek.

Davis csoportja azonban kiszámolta azt is, hogy az egyes térségekben elfogyasztott javak közvetetten hány ember életét követelték a világ egyéb régióiban. A Nature honlapjára feltöltött táblázatokból ezért az is kiderül, mekkora áldozatot hozott térségünk például az amerikai fogyasztás oltárán. Az Egyesült Államokban eladott javak közvetetten 5275 ember halálát okozták Kelet-Európában. Ennél jóval magasabb a nyugat-európai fogyasztás térségünkre gyakorolt pusztító hatása. 57 554 kelet-európait „ölt meg” a nyugat-európai fogyasztói társadalom, amire a földrajzi közelség ad magyarázatot. Ugyanakkor hiába a kis távolság, mi jóval kevésbé vagyunk mérgezőek nyugati szomszédainkra nézve. 2007-ben a kelet-európai fogyasztói társadalom miatt valamivel több mint 16 ezer nyugat-európai hunyt el.

Ahogyan azonban arra Davis is felhívja a figyelmet, a károsanyag-kibocsátás legnagyobb vesztese Kína. Az ott kibocsátott szennyező anyagok 96,5 százaléka az ott élőket mérgezi, és a szmog minden évben egyre több embert öl meg. A 2007-ben felvett adatok 994 ezer áldozatról szólnak, a tíz évvel későbbi, legfrissebb becslések azonban már 1,6 milliós számot emlegetnek.

– Mi történik tehát, ha Trump beváltja a kampányígéretét és visszacsalogatja a Kínába telepített amerikai gyártósorokat? – teszi fel a kérdést cikkében a Nature. Davis szerint jó esély van rá, hogy a szennyezettség okozta halálesetek száma az Egyesült Államokban jelentősen emelkedjen.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.