Körülbelül tizenötezerre becsülik ma a felhalmozott nukleáris robbanófejek számát, ami több mint elég pusztító erő ahhoz, hogy hamuvá változtassa a világunkat. Összehasonlításul: az eddig tesztelt legerősebb hidrogénbomba, a szovjet 50 megatonnás úgynevezett Cár bomba már több mint háromezerszer pusztítóbb volt, mint a Hiroshimára ledobott 15 kilotonnás Little Boy. Hogy az „ítélet napja” egyelőre elmaradt, az többek között éppen annak köszönhető, hogy minden atomhatalom tudja: a csapást elkerülhetetlen ellencsapás követné. Egy nukleáris világháborúnak valószínűleg nem maradnának győztesei. Ezekből következik, hogy a nukleáris fegyverek teljes leszerelése csak egyetlen módon képzelhető el: ha minden atomhatalom minden ilyen fegyverétől egyszerre szabadulna meg.
Szép gondolat, és elsőre nem is tűnik kivitelezhetetlennek. Olyannyira nem, hogy 120 ország, köztük Ausztria, Svédország, Írország, Brazília és Mexikó úgy vélték, nyugodtabban aludnának, ha nem remegő kezű politikusoktól függene, eljön-e a világvége. Ezért az elméletileg erre legalkalmasabb fórumon, az ENSZ-ben rendeztek konferenciát a nukleáris fegyverek teljes leszerelésének ötletéről, amit nem mellesleg tegnapig nyílt levélben csaknem 3500 vezető tudós, és több száz civil szervezet is támogatott. Sajnos az atomhatalmak azonban nem. A kilenc nukleáris fegyverrel rendelkező állam hallani sem akar az arzenáljának megszüntetéséről, amihez persze néhány partnert is találtak védelmet kereső szövetségeseikben.
– Semmi nincs, amit jobban szeretnék a családomnak, mint egy nukleáris fegyverek nélküli világ, de a valóság talaján kell maradnunk. Tényleg van, aki azt hiszi, hogy Észak-Korea betiltaná az atomfegyvereket? – kente például a kommunista diktatúrára a vitától való távolmaradást Nikki R. Haley, az Egyesült Államok új ENSZ-nagykövete. Ennél legalább egyenesebben fogalmazott Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki egyszerűen kijelentette, nem most van az ideje annak, hogy ezt a kérdést napirendre tűzzék. Miután pedig a két vezető és legtöbb robbanófejjel rendelkező nagyhatalom kihátrált a tárgyalások mögül, már nem volt meglepő, hogy a többiek is hasonlóan cselekedtek.
Ami viszont némileg váratlan, hogy ehhez még szövetségeseket is találtak. Furcsa módon, míg az atomfegyverek fejlesztésével vádolt Irán például kész volt részt venni a konferencián, addig Japán – az egyetlen ország, amely saját bőrén tapasztalta meg az atombomba gyilkos erejét – számára fontosabb volt, hogy kiálljon szövetségese mellett, mint a nukleáris fegyverek elleni harc. Nyilvánvalóan az Egyesült Államok érdekeit szem előtt tartva távol maradt a NATO-szövetséges Magyarország is. Ennek okait és a magyar álláspontot firtató kérdéseinkre a külügyminisztériumtól lapzártánkig nem kaptunk választ.
A realitás talaján maradva egyértelmű, hogy a tárgyalás indítványozói túl magasra tették a lécet, különösen a jelenlegi feszült biztonságpolitikai helyzetben. A nukleáris fegyverektől mentes világról szőtt álmokat még Barack Obama is támogatta, azóta azonban nagyot változott a világ. Hiszen még a 2010-ben az Egyesült Államok és Oroszország által aláírt új – a hadászati fegyvereket korlátozó – START-egyezmény is csupán az arzenál azonos mértékűre csökkentését indítványozta, ami meglehetősen szerény cél. Ráadásul még ez sem teljesül. Ha mennyiségileg nem is nőtt a robbanófejek száma, Washington és Moszkva is dollármilliárdokat öl atomfegyvereinek korszerűsítésébe.
