– Nagykövet úr, üdvözlöm Magyarországon. Hogyan látja a magyar–montenegrói kapcsolatokat politikai és gazdasági szempontból?
– Amint azt megbízólevelem átadásakor Áder János köztársasági elnök úrnak is elmondtam, nagyon ösztönzőnek tekintem, hogy egy olyan országból jövök és egy olyan országba érkezem, amelyek között kiváló a kapcsolat. Mindig számíthattunk Magyarország támogatására. Az Önök országa az egyik legjelentősebb külföldi befektető Montenegróban, a két állam közötti további kapcsolatok is komoly fejlődési lehetőségeket rejtenek. A montenegrói miniszterelnök, Duško Marković nemrég tett budapesti látogatása és találkozása Orbán Viktor miniszterelnökkel csak megerősítette az eddig is jó kapcsolatot. Nagykövetként külön feladatom, hogy elmélyítsem és még gyümölcsözőbbé tegyem ezt a viszonyt.
– Hogyan látja a balkáni államok nyugati integrációját, különösen Montenegróét?
– Ki kell emelnünk, hogy a Nyugat-Balkán kétségtelenül nagy lépést tett előre a kilencvenes évek konfliktusaihoz képest, a régió megtapasztalhatta a béke és stabilitás, az államközi kapcsolatok javulását az elmúlt tizenöt évben. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lennének problémák a térségben, említhetnénk az alkotmányos válságot Bosznia-Hercegovinában, a választások utáni macedóniai politikai helyzetet, vagy a Szerbia és Koszovó közti feszültséget. Oroszország is ellenzi a pozitív változásokat és a Nyugathoz való közeledést, emellett a közel-keleti konfliktusokban részt vett harcosok térségbe való visszatérése, valamint a menekültválság is okoz gondokat. Ezen kihívásokra az euroatlanti integráció folyamatosságának biztosítása a legmegfelelőbb válasz, ez a béke és stabilitás legjobb biztosítéka a régióban. Montenegró éppen ezért stabilan elkötelezett az euroatlanti integráció és a reformok mellett, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez (NATO) való csatlakozásunk folyamata is a végéhez közeledik.
– Mit vár, Spanyolország és Hollandia törvényhozása is Montenegró NATO-tagságára szavaz majd a közeljövőben?
– Tiszteletben tartjuk minden tagállam maga eljárási szabályait, ám lényegileg ezek nem változtatnak azon a tényen, hogy Montenegró rövidesen NATO-tagállam lesz. Csupán idő kérdése, de türelmesen kivárjuk a döntéseket. Két tény is optimizmusra ad okot: az egyik, hogy Donald Trump amerikai elnök a minap aláírta a csatlakozásunkra vonatkozó dokumentumot, a másik pedig, hogy a montenegrói parlamentben is mindent előkészítettek már a szerződés ratifikálására.
Gyakorlatilag mi úgy tekintjük, hogy nemhogy a NATO előszobájában vagy a küszöbén vagyunk, hanem benne.
– Az önök csatlakozása a NATO-hoz felgyorsíthatja-e a térség integrációját?
– Igen, úgy hisszük, hogy csatlakozásunknak erőteljes stabilizáló hatása lesz a régióban. Élni fogunk az új helyzetünkből adódó lehetőséggel, igyekszünk hozzájárulni a NATO stabilitásteremtési törekvéseihez a Nyugat-Balkánon, amely térség egyébként is stratégiailag fontos az európai, euroatlanti térség általános stabilitása szempontjából. Reméljük, hogy a többi tagjelölt is méltányolni fogja integrációs sikerünket, amelyet biztatásként értékelnek majd arra nézvést, hogy a NATO továbbra is fenntartja a „nyitott ajtók politikáját”. Példánk mutatja, hogy a reformok iránti elkötelezettség meghozza a gyümölcsét, valamint azt is, hogy a tagjelölt akkor csatlakozhat, ha teljesít minden szükséges reformfeltételt. Új tagként határozottan támogatni fogjuk a térség tagjelöltjeinek euroatlanti integrációját és a NATO együttműködésének elmélyítését a regionális partnerekkel. A térség államainak egymással is erősíteniük kell az együttműködést, vannak is már pozitív példák, mint az amerikai–adriai nyilatkozat vagy az adriai együttműködési szerződés – utóbbit Montenegró, Horvátország és Albánia kötötte. Folytatni kell a megkezdett reformfolyamatokat is. Emellett biztosítani kell a NATO és az Európai Unió folyamatos aktivitását és figyelmét a térség iránt, segítve az államközi politikai párbeszédet, támogatva a reformokat és integrációs folyamatokat. Ha a fentiek megvalósulnak, többé mát nem „lőporos hordóként” tekintenek majd a Nyugat-Balkánra, hanem mint óriási potenciálokkal rendelkező térségre, mint a béke, a stabilitás és a fejlődés oázisára.
– Említette, hogy a Nyugatnak folyamatosan kellene figyelnie a Balkánra, miközben Oroszország ellenzi az euroatlanti integrációt. Számos cikket lehetett olvasni a közelmúltban arról, miként próbált beavatkozni Oroszország a montenegrói belügyekbe. Helyes-e azt gondolni, hogy Montenegrónak választania kell a Nyugat és Oroszország között?
– Nyilvánvaló, hogy NATO-csatlakozásunkat nem fogadja mindenki kitörő örömmel. Mint tudja, országunk a csatlakozás megakadályozására és/vagy elodázására irányuló erőteljes orosz nyomást tapasztalt. Ennek része volt egy államcsíny és egy terrortámadás kísérlete is a montenegrói hivatalok és állami vezetők ellen a tavaly októberi választások éjszakáján. Ám illetékes intézményeink képesek voltak megakadályozni az említett akciókat, melyek – ellenkező esetben – beláthatatlan következményekkel jártak volna Montenegró és a térség stabilitása szempontjából.
Mi úgy tekintünk erre, mint reformjaink és az euroatlanti integrációnk eredményességének bizonyítékára, annak mutatójaként, hogy országunk ellenállóbbá vált a belső és külső biztonsági fenyegetésekkel szemben.
Éppen ezért folytatjuk is a megkezdett reformokat és az integrációs folyamatot, amely nem irányul senki ellen. Reményeink szerint az EU-csatlakozási folyamat is sikeresen folytatódhat.
– Mit gondol, mikor csatlakozhatnak az EU-hoz?
– Dinamikusan halad a folyamat, az előcsatlakozási tárgyalások nagyban zajlanak. Ennek eredményeképpen 26 fejezetet megnyitottak, ebből kettőt átmenetileg le is zártak.
– Más államok részéről tapasztaltak beavatkozást Montenegró politikájába?
– Amit drasztikus beavatkozásként ismertük fel és azonosítottunk, már közzétettük. Per zajlik néhány ember ellen, reális és jogilag megalapozott álláspont, hogy megvárjuk az eljárás végkifejletét. A globális politikai viszonyok terén más országok érdeklődésére – elsősorban az EU és az Amerikai Egyesült Államok részéről – úgy tekintünk mint sajátos, azonos értékrenden alapuló partneri viszonyra.
– Mit gondol a macedóniai válságról, miként lehetne megoldani a helyzetet?
– Külpolitikai prioritásaink között a jószomszédi viszonyok fenntartása és a regionális együttműködés is szerepel, így figyelemmel kísérjük a környéken zajló eseményeket, de fontos leszögezni, hogy nem avatkozunk be szomszédaink belpolitikai ügyeibe. Macedónia az euroatlanti integrációs folyamat több éves megtorpanását követően komoly politikai válsággal szembesül. Nehéz lenne megbecsülni, mikor és hogyan végződhet ez a történet.
A macedón válság éppen annak bizonyítéka, hogy a nyugat-balkáni államok európai integrációjának nincsen alternatívája.
Csak az európai normák és értékek elfogadása, alkalmazása gyorsíthatja fel országainkban a reformfolyamatokat. Bármilyen forgatókönyv szerint is alakuljon a macedón helyzet, arra számítunk, hogy továbbra is a béke iránti elkötelezettség marad a vezérelv.
– Végezetül egy könnyedebb, de mégis fontos téma. Nemrég olvastam egy kiáltványról, amelyet több balkáni ország nyelvészei jegyeztek. Állításuk szerint egyetlen nyugat-balkáni nyelv létezik, több nyelvjárással, amelyeket ma külön nyelvekként tartanak számon, hibásan. Mit gondol erről a kérdésről?
– Bármennyire is úgy gondolom, hogy a nyelv jelenkorunk fontos és jellegzetes eszköze, ez idáig kormányunkhoz nem jutott el releváns kezdeményezés a nyelvészek nyilatkozatával kapcsolatban. Ennek megfelelően egyelőre nem foglalkozunk a témával Montenegróban.
