Germanwings: már nem kell két pilóta a kabinban

Nagyobb kockázatot jelent a pilótafülke gyakori nyitogatása – ezzel indokolták a két évvel ezelőtti tragédia után hozott szabály eltörlését.

MTI
2017. 04. 29. 12:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A légitársaság repülőgépének 2015. március 24-én történt szerencsétlenségben 150-en vesztették életüket. A katasztrófát a gép 28 éves másodpilótája, Andreas Lubitz okozta. A pszichiátriai gondokkal küszködő férfi kizárta a kapitányt a pilótafülkéből, amikor ez utóbbi a mosdóba ment. Ezután szándékosan nekivezette a gépet egy hegynek. A járaton több ország állampolgárai utaztak, az áldozatok többsége német és spanyol volt.

Európai szinten az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) korábban már hatályon kívül helyezte saját, hasonló rendelkezését, amelyet a történtek után vezettek be. A hivatal egyben közölte a légitársaságokkal, saját maguk végezzenek kiterjedt kockázatértékelést egy ilyen helyzettel kapcsolatban.

A BDL pénteken beszámolt arról: a német légitársaságok arra a megállapításra jutottak, hogy a „két pilótás szabály” nem növeli a biztonságot, sőt további biztonsági kockázatot teremt, például a pilótakabin ajtajának „gyakori és előre kiszámítható” nyitásával. Ilyenkor ugyanis terroristák vagy más bűnözők erőszakkal bejuthatnak a pilótákhoz.

Az érvelés alátámasztására emlékeztettek arra, hogy 1931 és napjaink között 1074 géprablás történt, ami sokkal nagyobb kockázat. Míg az említett időszakban csupán négy esetben követett el öngyilkos cselekedetet pilóta.

A légitársaságok ugyanakkor további intézkedéseket tettek válaszul a Germanwings 2015. március 24-i katasztrófájára, egyebek között azt, hogy a pilótákat pszichológiai tanácsadásra küldik, illetve ilyen jellegű tesztek elvégzésére kötelezik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.