A közelmúltban három komoly külpolitikai lépést is tett Theresa May brit miniszterelnök. Önmagában ez nem meglepő, hiszen az amerikai Vogue-nak – amelynek címlapján ő lett az első brit kormányfő – azt mondta: „nem a népszerűségre hajtasz, ha miniszterelnök vagy”.
De mit is tett pontosan? Egyrészt ígéretéhez híven és a népfelség elvére hivatkozva aktiválta a lisszaboni szerződés ötvenedik cikkelyét. Ennek értelmében 2019 áprilisára az Egyesült Királyság az EU-n kívül találhatja magát. A bátor, sokak akaratával szembemenő lépést egy szintén brexitügyi kiállás követte.
Múlt héten derült ki, hogy az Európai Tanács az ötvenedik cikkelyt aktiváló brit kormányzati levélre tervezett válaszban vétójogot adna Gibraltár ügyében a spanyoloknak. Úgy tudni, Fabian Picardo gibraltári önkormányzati vezető többször kérte Mayéket, hogy cikkelyaktiváló levelükben térjenek ki Gibraltárra. Ám ez nem történt meg, a The Sunday Times szerint May a spanyol kormány külön kérésére hagyta ki ezt a részt a levélből, Madrid pedig eközben összehozta, hogy a válaszlevélben már szerepeljen Gibraltár kérdése.
Az egyértelmű politikai bakit erővel és fenyegetőzéssel próbálták korrigálni a britek. Michael Howard korábbi tory pártelnök kijelentette, hogy May háborút is megkockáztatna annak érdekében, hogy Gibraltár brit fennhatóság alatt maradjon a brexitet követően is. A 2006-ban visszavonult 75 éves politikus May szándékait ahhoz hasonlította, amikor Margaret Thatcher megvédte a Falkland-szigeteket Argentínával szemben. Sir Michael Fallon védelmi miniszter is megszólalt, állítása szerint az Egyesült Királyság mindent megtesz majd, hogy védje a Sziklát – ez Gibraltár közkeletű neve a szigetországban.
Végül Theresa May hivatala is vészjósló nyilatkozatot tett, miután a kormányfő beszélt Fabian Picardóval múlt vasárnap. Picardót a brit miniszterelnök biztosította arról, hogy az Egyesült Királyság „rendíthetetlenül” kiáll Gibraltár és népe mellett, soha nem járulna hozzá ahhoz, hogy a terület fennhatósága a népakarat ellenében változzon. Így nem is kezd tárgyalásokat erről a spanyolokkal. Gibraltáron legutóbb 2002-ben tartottak népszavazást arról, hogy szeretnének-e megosztott, brit–spanyol uralmat, de 98,5 százalék szavazott ez ellen. Igaz, a brexitnépszavazáson a gibraltáriak 96 százaléka a maradás mellett volt, de ez még nem jelenti azt, hogy a spanyol örökösödési háborút lezáró, 1713-as utrechti szerződést – amely a briteknek adta Gibraltárt – a spanyolok felrúghatják.
Márpedig ez zajlik, annak ellenére, hogy Alfonso Dastis spanyol külügyminiszter hétfőn még úgy nyilatkozott, meglepte, hogy valaki elvesztette a fejét a brit kormányban, és hiányolja a híres angol hidegvért. A May-kormány nem sokkal később leszögezte, a konfliktus fegyveres összecsapássá eszkalálódását kizártnak tartják, mégis másnap már arról érkeztek hírek, hogy Spanyolország hadihajót küldött gibraltári felségvizekre.
A spanyol külügy szerint nem hajóztak olyan területekre, ahová nem szabad, igaz, nem ismerik el brit felségvízként az érintett területet. A vita jó eséllyel még sokáig eltarthat, de May – Skócia esetében is tapasztalt – kemény fellépésének célja, hogy erős, egységes Egyesült Királyságként hagyják el az EU-t.
A kemény külpolitikai fellépések során Theresa May azzal tette fel az i-re a pontot, hogy Szaúd-Arábiába tett látogatása során – a svéd kormány tagjaival ellentétben – nem kötött fejkendőt. Lépése már a thatcheri örökség meghaladása is egyben, hiszen az előző női brit kormányfő 1985-ös látogatása során hosszú ruhát és fejfedőt is viselt, ahogy a brit királyi család tagjai sem jártak soha fedetlen fővel szaúdi földön. Egyébként a külügy is azt javasolta, takarja el a haját, de a több alkalommal is meglehetősen feminista hangnemet megütő May dacolt a tanácsokkal és a történelemmel – sokak szimpátiáját kiváltva.
May külpolitikai alapvetéseit amerikai látogatásán, január végén ismertette. Ennek lényege, hogy szakított a korábbi kormányok ideológia vezérelte külpolitikájával, és a reálpolitika felé mozdult el. Vége az intervenciókat eredményező liberális felfogásnak, amely leginkább a Blair- és Brown-kormányzást jellemezte, de bizonyos mértékben még Cameron is követte. Ahogy az amerikai Donald Trumpnak, úgy May szemei előtt is országa érdekei lebegnek, nem az, hogy a demokráciát exportálni kell mindenáron.
Ugyan nem a népszerűség a tét May számára, mindezeknek belpolitikai haszna is van. A polgárok nem szeretik, ha fiaik halnak meg külföldön, annak jobban örülnek, ha a belbiztonság nő, miközben vezetőjük erőt mutat, és érvényesíti a brit érdekeket külföldön. May erre törekszik, más kérdés, hogy a túlzott erőlködés visszaüthet. Jól érzékelte ezt Gibraltár ügyében, ahol a kezdeti kemény hangnemet igyekezett némileg tompítani. Ám a helyzet még alakulhat úgy, hogy ismét keményítenie kell, de egy esetleges Gibraltárért vívott kisebb csetepaténak odahaza is jobb visszhangja lenne, mint mondjuk egy szíriai intervenciónak.
