Egy kis rizs, a legolcsóbb idényzöldségek, kukoricalepény. Venezuelában az emberek nagy részének jó, ha ennyi jut az asztalra, húsról pedig a legtöbben csak álmodoznak. Egy februári felmérés szerint a lakosság kétharmada úgy nyilatkozott, hogy fogyott az elmúlt évben, átlagosan 8,7 kilogrammtól szabadultak meg a kényszerű fogyókúra miatt. És nem csak ételből nincs elég, de az olyan alapvető árucikkeket is csak a feketepiacon, többszörös áron lehet beszerezni, mint a WC-papír vagy a gyógyszerek.
Venezuelában már nem is annyira a politika, mint az éhség hajtja az utcára az embereket. Kenyeret hiába kérnek, ezért kormányváltást követelnek. Az események már régen meghaladták a tüntetések szintjét, a tömeg megregulázására kivezényelt rohamrendőrökkel szó szerinti összecsapások zajlanak. Az április elején újra fellángoló tiltakozáshullámban már 28-an haltak meg – igaz, a CNN információ szerint ezek közül csak 13 köthető közvetlenül a tüntetésekhez –, több százan megsérültek, és ezreket vettek őrizetbe. A demonstrációk legutóbbi áldozata egy 20 éves fiatalember: őt a fején találta el egy könnygázgránát végzetesen.
Úgy tűnik azonban, hogy hiába a polgárháborút idéző állapotok, a Nicolás Maduro vezette baloldali kormány a végsőkig elszánt és foggal-körömmel ragaszkodik a hatalomhoz. Szerintük a katasztrofális gazdasági helyzet nem az ő felelősségük, hanem a Venezuela ellen összeesküvő külföldi üzleti körök mesterkedésének eredménye, élükön az Egyesült Államokkal. Vádjaik szerint az ellenzék pedig nem akar mást, mint Washington kottájából játszva puccsot szervezni az elnök ellen, ahogy annak idején 2002-ben is tették Hugo Chávez megdöntésére. Ám ha a bolívari forradalmat idéző ideológia Chávez híveiben belföldön még érzékeny húrokat is penget – az utcákon rendre a kormánypárti tüntetők is feltűnnek, ám érdekes módon őket a rendőrség nem siet szétoszlatni –, Maduro külföldi szövetségeseit már régen elveszítette.
Ennek legújabb bizonyítéka, hogy a caracasi kormánynak a 34 államot tömörítő Amerikai Államok Szervezetével (OAS) is sikerült összevesznie. Miután a szervezet válságtanácskozást hívott össze, és a szankciók lehetőségét is felvetette, Delcy Rodriguez venezuelai külügyminiszter hevesen tiltakozva ellentámadásba lendült, és kettős mércét emlegetve bejelentette, akkor ők inkább kilépnének az egész OAS-ból. Szakértők szerint a lépés nem annyira meglepő, hiszen a szervezet kritikája (többször Maduróék szemére vetették, hogy megsértik az emberi jogokat és demokratikus elveket) egyre kellemetlenebb volt Caracasnak, ráadásul a történtek jól illenek a „külföldről jött támadások” retorikájába. Ugyanakkor a kilépés mégis szimbolikus jelentőségű lenne, hiszen példa nélküli, eddig még soha, egyetlen ország sem hagyta ott 1948-as alapítása óta az OAS-t, melynek célja éppen a tagállamok demokratikus értékeinek és függetlenségének őrzése, az együttműködésük elősegítése. Hogy aztán a venezuelai kormány tényleg beváltja-e fenyegetését, az még korántsem biztos. Annyit persze akár azonnal megtehetnek, hogy a jövőben az OAS munkájában nem vesznek részt, ám a kivonulás becslések szerint legalább két évet venne igénybe. Ami pedig még fájóbb pont: Caracasnak ki kellene fizetnie azt a 10,5 millió dollárt, amivel a szervezetnek tartozik.
A nemzetközi elszigetelődés mindenesetre aligha segít abban Venezuelának, hogy kiverekedje magát a politikai és gazdasági zsákutcából, a Nemzetközi Valutaalap idénre is legalább 700 százalékos inflációt jósolt. A dél-amerikai országnak hiába van az egész világon a legnagyobb bizonyított olajtartaléka, a tartósan alacsony olajárak, no és persze az elhibázott gazdaságpolitika miatt képtelen kihasználni adottságait. Venezuelában legközelebb 2018 októberében tartanak elnökválasztást – legalábbis elméletileg, korántsem biztos ugyanis, hogy a megcsappant népszerűségű baloldal megkockáztatja, hogy az emberek az urnáknál fejezzék ki véleményüket.
