Meghalt Konszantinosz Micotakisz volt görög miniszterelnök – jelentették hétfőn a helyi lapok. A család szerint utolsó óráiban szerettei vették körül a politikust, aki békésen távozott az élők sorából. Kilencvennyolc éves volt.
Esetében a „politikus” minősítés a legkevésbé sem puszta frázis, de még csak nem is szakmájának egyszerű megjelölése. A szó legszorosabb értelmében hivatásszerűen végezte munkáját, ő maga a huszadik századi Görögország egyik legmeghatározóbb politikai figurája volt, de családjának több tagja is fontos helyet foglal el a modern panteonban. Már hasonló nevű nagyapja, Kosztisz Micotakisz is politizált, ő alapította a Liberális Pártot, majd a Mezítlábasok Pártját Krétán, még abban az időszakban, amikor a sziget az Oszmán Birodalom része volt. Az ő otthonában írták alá 1878-ban az úgynevezett halepai paktumot, ami bizonyos fokú autonómiát garantált Krétának. A nagyapa nem mellesleg annak az Eleftheriosz Venizelosznak volt az egyik közeli harcostársa, aki a görögök számára nagyjából akkora jelentőségű történelmi személyiség, mint a magyaroknak Rákóczi Ferenc vagy Petőfi Sándor, a modern Görögország megteremtőjeként tartják számon, köztereket, hajókat neveztek el róla, és általános tisztelet övezi – de ez egy másik cikk témája lehetne. Kosztisz Micotakisz el is vette Venizelosz testvérét, fiuk, Kiriakosz Micotakisz pedig a krétai Hania parlamenti képviselője lett, illetve a krétai önkéntesek vezetője az első balkáni háborúban. Ő aztán Haralambosz Plumidakisznak, Hania első keresztény polgármesterének, Venizelosz unokatestvérének a lányát vette feleségül, s ebből a frigyből született aztán 1918-ban a most elhunyt Konszantinosz Micotakisz.
Az ő karrierjének hossza már önmagában tiszteletet parancsoló. Első képviselői mandátumát 1946-ban szerezte, mindössze huszonnyolc évesen, a nagyapja alapította Liberális Párt színeiben. A hatvanas években aztán többször is pártot váltott, majd 1967-ben letartóztatta a katonai junta, de Törökországba, majd Párizsba menekült, ahol 1974-ig, a diktatúra bukásáig élt. Akkor visszatért Görögországba, hogy ’77-ben újra parlamenti képviselővé válasszák egy újonnan alapított kis párt, az Új Liberálisok Pártja színeiben. Egy évvel később ezt az alakulatot összeolvasztotta a konzervatív Új Demokráciával. Volt gazdasági és külügyminiszter, 1984-ben pedig az akkor ellenzékben lévő párt elnöke lett. Akkoriban az Új Demokrácia és a baloldali Pánhellén Szocialista Mozgalom (Paszok) határozta meg a görög politikai életet, e két alakulat vezetői (mindketten komoly politikusdinasztiák sarjai) versengtek folyamatosan a miniszterelnöki székért. A jobboldal végül 1989-ben győzött ismét egy bankbotrány „segítségével”, miután a Paszok a görög parlamentáris demokrácia egyik legnagyobb bukását produkálva harminchat mandátumot veszített a választásokon. Jellemzően azonban az iszapbirkózás-szerű görög közéletre, Micotakisz még így sem tudott kormányt alakítani. Néhány hónappal korábban ugyanis a Paszok úgy módosította a választási törvényt, hogy a választásokon elért győzelem csak akkor „érjen”, ha az első helyezett abszolút többséget szerez, vagyis a szavazatok 50 százalékánál többet. Így hiába volt az Új Demokráciának hússzal több képviselője, mint a Paszoknak, kormányt nem tudtak alakítani, hat honatyával volt kevesebbjük a kelleténél.
