Dublini magyarok: Ott vagyok otthon, ahol a gyerekeim

Sikeresek az ír fővárosban élő magyarok, ezért jövőjüket sem hazájukban képzelik el.

A sikerhez vezető út azonban göröngyös egy külföldinek. A magyarok szerint a legjobb lehetőségeket az írek egymás közt osztják el, elvétve engedik át bevándorlóknak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy-egy multinacionális vállalat közép- és felső vezetői pozícióit szinte csak írek tölthetik be.

– Véletlen, hogy épp Dublinban kötöttem ki, hiszen nagyon sok európai országba elküldtem az életrajzom, de az írek jeleztek vissza elsőként – mondja Erika, aki tizenkét éve él a fővárosban, és egy külföldi tulajdonú multinacionális vállalatnál dolgozik. A 37 éves nő úgy látja, nehéz előrelépni a munkahelyen, és több ezer euróért nemzetközi vagy ír tanfolyamot kellene elvégeznie, mert egyetemi diplomáját nem ismerik el. Úgy látja, az írek egyetemi végzettség nélkül, egy tanfolyammal sokkal sikeresebbek. A fizetésével ugyanakkor elégedett, de egyre jobban úgy érzi, karrierlehetőségben és a keresetekben is van különbség a külföldiek és az írek között. – Az utóbbiak javára – teszi hozzá.

Erika párjának sokkal nehezebb volt munkát találnia. Ő Magyarországon kereskedelmi végzettséggel bolti menedzserként dolgozott. Akkoriban az ehhez hasonló állásokat nem hirdették az interneten, így boltról boltra kilincselt Dublinban. Ráadásul az ügynökség sem küldte az álláslehetőségeket. Végül egy barátja ajánlotta be raktárosnak egy vidéki gyógyszergyárba, amelyre ő rögvest rábólintott.

A többgyermekes Gyöngyi, aki főkönyvi könyvelőként dolgozik, kissé pozitívabban látja a helyzetet. Mint mondja, 2007-es érkezésekor lasszóval fogták az embereket a munkára, mivel kevés helyi jelentkezett a pozícióra. A tévhitekkel ellentétben nem azért vették fel, mert bevándorlóként olcsó munkaerőnek számít, sőt, az írekkel egyenrangúként kezelték: ugyanannyit ajánlottak a pozícióért, mint a helyieknek. Ráadásul sokat is köszönhet az ittenieknek, sok lehetőséget kapott az évek során, és úgy érzi, a cég mindent megad számára az előrelépéséhez.

Tamást is a jónak számító bérszínvonal tartja Dublinban. Elégedett a fizetésével, ráadásul a munka és a magánélet teljesen összeegyeztethető, a munkakörnyezet pedig kellemes, teljesen stresszmentes. Úgy véli, ha a gyermekei felnőnek, és ő már nyugdíjba megy, távozna Dublinból is. – Otthon alacsonyabb életszínvonal várna, de egy teljesebb élet ígérete még hazacsábíthat – mondja, majd hozzá is teszi: az otthoni közhangulat nem ezt segíti.

Zsuzsannát romantikus szálak fűzik Dublinhoz. A harmincas évei közepén járó nő a szerelme miatt hagyta el Magyarországot. Ír nemzetiségű párjához 2006-ban érkezett Dublinba, persze ő is – mint a többiek – csak egy-két évre tervezte az ittlétet, majd villámgyorsan elszaladt az a tizenegy is. Zsuzsanna népes ír famíliába csöppent, az első pillanattól tárt karokkal fogadták. Anyósa már meg sem lepődött azon, hogy fia magyar lányt vett el, hiszen a családban már van kolumbiai és kazah is. Az igaz, hogy a szűk család és a barátok hiányoznak Zsuzsannának, de nem tervezi, hogy rövid időn belül hazaköltözik. – Az otthoni politikai helyzet semmi esetre sem csábító, emellett pedig a külhonban eltöltött évek alatt felépített egzisztenciát sem szeretném elveszíteni – fejti ki motivációját.

A baj csak az, hogy úgy tűnik, a magyar kormány nem veszi elég komolyan a magasan képzett vagy közepesen kvalifikált magyar munkaerő kivándorlását. Szerintük nem feltétlenül baj, ha az emberek elhagyják Magyarországot, amíg fizetésük egy részét hazautalják, és visszajönnek. A lapunknak nyilatkozó dublini magyarokat hallva azonban alig hihető, hogy a külföldön új otthonra lelt honfitársaink hazatérnek. Ráadásul a jövő sem kecsegtet reménnyel, a legutóbbi KSH-felmérés ugyanis azt mutatta, hogy pár éven belül további 370 ezer ember hagyhatja el az országot.