Gyenge lapok jutnak a magyaroknak

„Vidámságra nem sok ok van az idei Európa-napon.” Interjúnk Bogdan Góralczykkal, a Varsói Egyetem Európa-központjának elemzőjével.

– Ennek az iránynak a meghatározását jelentős mértékben befolyásolja, hogy mit akar Berlin és Párizs. Egy irányba húz még ez a két mozdony?

– Ez a tengely szerintem már nem működik. Egykor az egész európai integráció a német–francia megbékélésen alapult. A gazdasági válság azonban kidomborította, hogy a németek túlságosan megerősödtek, s komoly szakadék tátong észak és dél között. A mediterrán térség, s ebbe már nemcsak Görögország, Ciprus, hanem az egyre komolyabb gazdasági problémákkal küzdő Spanyolország, Olaszország és Franciaország is beletartozik, mind kevésbé fogadja el a német dominanciát. Ráadásul az Európai Unión belül van már egy másik, a migránsválság kapcsán kelet és nyugat között megjelent törésvonal is.

– Értsük mindezt úgy, hogy mindenki Le Pentől félt, de Macronnal sem lesz egyszerű szót értenie Berlinnek? Nem gondolja, hogy még tovább mélyítheti az amúgy is súlyos válságot, ha Németország magára marad?

– Egyetértek Soros Györggyel, aki Európa válságáról írva leszögezte, hogy minden a németektől függ. Berlin előtt két út áll. Vagy egyedül megy tovább, vagy pedig enged a fiskális szigorból, engedményeket tesz a görögöknek és másoknak, csillapítva a vele szembeni ellenérzéseket.

– Ez rendben van, de hogyan tartják fenn akkor a német gazdaság számára oly fontos jelenlegi modellt? Honnan kap ez a gazdaság új impulzusokat, hol talál új piacokat?

– Ott van Oroszország és Kína. E kapcsolatok erősítésével Berlin ellensúlyozhatja az unión belül tett engedményeket.

– Az EU jövőjéről az Európai Bizottságnak is van elképzelése. A Jean-Claude Juncker által bemutatott fehér könyvben vázolt forgatókönyvek mennyire életképesek?

– Ebből az öt forgatókönyvből három eleve kiesik. Így a föderális út, a visszatérés a gazdasági unióhoz és a jelenlegi helyzet fenntartása sem járható. Marad két forgatókönyv, a franciák által preferált mag-Európa és a németek támogatta többsebességű haladás gondolata. Az első esetben tisztázatlan, hogy mely országok alkotnák a magot. Az alapító hatok vagy az eurózóna? Netán a nemrégiben Versailles-ban külön tárgyaló németek, franciák, olaszok és spanyolok? Ez a francia elképzelés Közép-Európa számára életveszélyes, hiszen a régió perifériára szorulását jelentené. Nagy szerencsénk, hogy ezt a németek, mindenekelőtt Merkel, nem fogadják el. Már csak azért sem, mert ezzel a keleti puffer Lengyelország a szürke zónába kerülne, ami gyengítené Németország biztonságát.

– Felvetette Közép-Európa marginalizálódásának a lehetőségét. Mit gondol, ha komolyra fordulnak a dolgok, akkor Varsó a régiót vagy a belső kört választaná?

– Lengyelország egyszer már választott, amikor a belső körhöz tartozó britek mellett állt ki. A brexittel aztán kiderült, hogy a mag mégiscsak Németország, így ezzel a helyzettel valamit kezdeni kell. Nem véletlen, hogy Jaroslaw Kaczynski a közelmúltban kétszer is találkozott Angela Merkellel. Először tavaly titokban Berlin mellett, majd az idén Varsóban. Megindult egyfajta párbeszéd, a Berlin felé fordulás azonban egyben az erős Közép-Európát célzó, a két világháború közötti időszakból felmelegített Tengerköz-koncepció feladását is jelenti.

– Említette, hogy újra kellene gondolni Európát, s újra kell osztani a lapokat. Milyen lapok jutnának nekünk, magyaroknak és lengyeleknek?

– Bizony gyengék! Főképp azért, mert a liberális demokrácia elvetésével kiléptünk a koppenhágai kritériumokból, s ez az értékválasztás a nagy tagországok fővárosaiban nem tetszik. A kelet–nyugati törésvonal mélyüléséből nem tudunk jól kijönni. Az sem kedvezne e régiónak, ha a mag-Európa gondolata győzne. A Merkel képviselte, lényegében már ma is létező, többsebességű unióhoz jobban tudnánk alkalmazkodni, hiszen a türelmesebb megközelítés nem szorítaná teljesen a perifériára Közép-Európát. Persze az „Állítsuk meg Brüsszelt!” mentalitás egyik koncepcióba sem fér bele.

– Végezetül beszéljünk Amerikáról, hiszen a transzatlanti viszony befolyásolja Európa jövőjét is. Míg Obama lényegében Merkelre hagyta Európát, addig Trump mintha nem bízna annyira a németekben

– Várjunk még ezzel, hiszen Trump politikája jelenleg kiszámíthatatlan. A kampányban tett ígéretek ellenkezője kezd megvalósulni. S ha már a káosznál tartunk, akkor meg kell említeni, hogy az EU-n belül mindenki a saját játékát játssza Oroszországgal. Ehhez jön az Erdogan jelentette bizonytalanság, miközben egyre erőteljesebb a kínai jelenlét. Ezek is új kihívások, s Európának nincs erre sem stratégiája, sem pedig közös külpolitikája. Arról nem is beszélve, hogy az átalakuló új világban már nem az Atlanti-, hanem a Csendes-óceán jelenti a fő tengelyt.