Évente több mint ötvenmillió turistát vonz Olaszország, amely ezzel az ötödik legkedveltebb úti cél a világon. A látogatók fele az ország történelmi és kulturális örökségekben gazdag városai felé veszi az irányt, de régiók közül nem Lazio (Róma) vagy Lombardia (Milánó) van az első helyen, hanem Veneto régió, Velencével a központban. Az északkeleti város nagyon különleges adottságokkal rendelkezik. Több mint száz kisebb-nagyobb szigeten terül el, gyönyörű palotái, néhol cölöpökre épülve magasodnak keskeny utcáinak két oldalán, a magán- és tömegközlekedést csak hajók biztosítják a csatornákon. Nem meglepő tehát, hogy egy ilyen egyedülálló várost sokan meg akarnak nézni. Viszont egyáltalán nem biztos, hogy, aki idén nyáron gondolázna egyet a Canal Grandén, felpróbálna egy-két kézzel festett velencei maszkot vagy inna egy spritzet a Szent Márk téren, meg is teheti ezt. Olyan hatalmas számokat ért el mára a turistaforgalom, hogy szinte kezelhetetlenné vált, ezért a városvezetés drasztikus lépésre szánta el magát.
Velencében egyre nagyobb gondot okoz, hogy a turisták nem figyelnek oda a városra. Szemetelnek, a tereken piknikeznek, beugrálnak a csatornákba, motorcsónak-versenyeket improvizálnak. Sokan azzal érvelnek, hogy Velencének el kell tűrnie a turistaáradatot, mert nagy bevétele lehet az idegenforgalomból. Ezeket az érveket próbálják használni egyéb nagyvárosok esetében is, például az utóbbi időben Firenze is egyre élhetetlenebbé vált az ott élők szerint. A nagy különbség Velence és a többi olasz város között, hogy ide egyre több úgynevezett ingázó turista érkezik. Csak napközben látogatnak Velencébe vagy az Adria tengerparti városaiból, vagy a hatalmas óceánjáró hajókról. Nem alszanak a város hoteljeiben, nem esznek az éttermeiben, és a szuveníreket is az utcai árusoktól veszik, akik általában bevándorlók. A Velencei Szállodások Egyesületének (AVA) elnöke, Claudio Scarpa szerint a városnak ketté kell választania a turistahullámot: „aki Velencében él, dolgozik, tanul és alszik, azt be kell engedni a Róma térig, az ingázó turistákat viszont meg kell állítani a Szabadság híd előtt”. (Ez a majdnem négy kilométer hosszú bevezető híd köti össze Velencét a szárazfölddel.)
Luca Zaia, Veneto régió kormányzója több fórumon is kijelentette, hogy a „numerus clausust kell érvénybe léptetni, mert Velence nem képes egy adott létszámnál több ember befogadására”, ugyanakkor hozzátette, hogy nem kíván belépőjegyet bevezetni. Úgy tűnik, az első intézkedéseket már el is kezdték. Luigi Brugnaro polgármester tanácsa elfogadott egy új rendeletet a turizmusról, melynek célja „a város felé érkező forgalom javítása vagy limitálása”. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy több emberszámoló berendezést helyeznek üzembe a stratégiai helyeken, ahol a szárazföldről vagy a tenger felől érkeznek az ingázó turisták. A forgalmat a három fő belépési pontnál korlátoznák: a Róma téren – idáig tudnak behajtani az autók –, a Santa Lucia vasútállomáson és a mólóknál. Ezenkívül ki fognak jelölni új érkezőpontokat a turisták részére, amelyeket egy tematikus térképen fognak feltüntetni, és növelik a helyi rendőrség kapacitását. Már tavaly húsvétkor, amikor minden rekordot megdöntve két nap alatt több mint 300 ezer ingázó turista lépett be a 260 ezer lakosú városba, vészhelyzetközeli volt az állapot. Akkor vezették be, hogy a vaporettók, azaz vízibuszok nyolc fő megállójában elsőként csak a velencei lakosok szállhatnak fel, a turistáknak másik sorba kell állniuk.
Olaszország természeti adottságai és kulturális kincsei alapján sokak szerint képes lenne megélni csak a turizmusból. Az idegenforgalom ma az ország bruttó hazai össztermékének 10,2 százalékát adja, és a foglalkoztatottak 11,6 százaléka dolgozik ebben a gazdasági ágazatban. Ugyanakkor nagyon sok kritika éri az országot, hogy nem használja ki és nem fejleszti eléggé a turizmust. 2015-ben 39 milliárd dollár bevételre tett szert Olaszország a turizmusból, míg a jóval kevesebb, 35 millió turistát fogadó Németország majdnem ugyanannyit keresett, 37 milliárd dollárt.
