Háromszázmilliárd dolláros fegyverüzletet köthet Trump Szaúd-Arábiával

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hadihajókat, vadászgépeket, precíziós bombákat adna el az Egyesült Államok a szaúdi kormánynak.

MN
2017. 05. 19. 6:14

A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) már februári jelentésében arra figyelmeztetett, hogy a fegyverkereskedelem a hidegháború óta nem látott szintre emelkedett a legutóbbi öt évben a világban, a fegyverek több mint felét pedig az Egyesült Államok és Oroszország szállította.

A legnagyobb fegyverexportőr a jelentés szerint Egyesült Államok, amely a globális piac 33 százalékát birtokolja, és legalább 100 országot lát el fegyverrel – ők Szaúd-Arábia legnagyobb beszállítói is, a közel-keleti ország  a globális fegyverimport 8 százalékáért volt felelős 2012 és 2016 között, ami a korábbi több mint háromszorosa. A szaúdi import mintegy fele az Egyesült Államokból származik. Sok fegyvert vásárolt még Rijád emellett az Egyesült Királyságtól és Spanyolországtól is.

Oroszország a világ második legnagyobb importőreként globális fegyverexport 23 százalékát adta – Moszkva mintegy 50 országba szállít fegyvereket, de az export több mint kétharmada mindössze négy országba, Indiába, Vietnamba, Kínába és Algériába megy. 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.