Előre megmondták sokan, hogy Emmanuel Macronnak meg fog gyűlni a baja a jobb- és baloldali politikai ideológiák összesimításával a szerdán megalakult kormányában. Az első meglepődés már csütörtökön utolérte, amikor miniszterelnöke, a konzervatív Édouard Philippe nem fogadta el az általa ajánlott kabinetfőnök személyét. A huszonhárom tagú új francia kormány a lehető legszélesebb társadalmi alapokon kíván állni, ezért is találunk tíz civil szakembert és tizenegy nőt a tárcák élén, ami igencsak szokatlan felállás a francia nagypolitikában. Ezzel a felállással a második legkisebb kormány alakult meg az ötödik francia köztársaságban, ami demonstratíve az újszerű, hatékony, takarékos végrehajtó hatalom képét próbálja közvetíteni.
A kormánynak a szürkeségből kiemelt civileket nem számítva így is három színe van, heten szocialisták, illetve radikális baloldaliak, hárman centristák a Francois Bayrou által alapított Demokratikus Mozgalom képviseletében, és csak hárman republikánusok, ideértve a kormányfő Philippe-et is. A politikust kőkemény társaságba dobta tehát Macron, innentől valóban csak a tehetségén múlik, hogy a kihívások és az ellentétes politikai oldalon álló tárcavezetők felmorzsolják-e a Le Havre polgármesteri megbízatását eddig betöltő 46 éves jogászt.
A kormányban várhatóan központi szerepet fog játszani a rangidősnek is tekinthető Francois Bayrou, aki az első elnökválasztási forduló után szívélyes szavakkal köszöntötte a 24 százalékot bezsebelő Macront, és már akkor elkezdődtek a találgatások jövőbeli szerepéről. Nem kellett csalódnia, ő kapta az igazságügyi tárcát, ami egyben azt jelenti, hogy ő a francia alkotmányosság őre is. A másik nagyágyú az Hollande-éra alatt védelmi miniszterként nagyot alkotó Jean-Yves Le Drian, aki most viszont kül- és Európa-ügyi miniszterként bizonyíthat. Itt sem véletlen a személyválasztás, a veterán szocialista Le Drian gyakorlottan mozog a berlini nagypolitikában, Macron tőle várja azt a bizonyos új dinamizmust, amely a Párizs–Berlin tengelyt visszaerősíti, és beindítja Európa motorját.
A névsornak van két elég erős magyar vonatkozása is. A 45 éves, guadeloupe-i születésű sportminiszter, Laura Flessel kétszeres vívó olimpiai bajnok sportkarrierje Bara Róbert 1956-ban emigrált, a franciáknál legendává vált vívóedző segítségével kezdődött. Ő 1979-ben figyelt fel a kiemelkedően tehetséges, balkezes fekete lányra, akiből később bajnokot nevelt, Flessel Atlantában egyéniben és csapatban is bajnok lett. A kulturális miniszter pedig szerdától a belga születésű Françoise Nyssen, aki a könyvkiadók világából érkezik. A magyar kulturális diplomácia számára nagy belépő, hogy az ő kiadója jelentette meg francia nyelven más Nobel-díjas írók munkái mellett Kertész Imre írásait is.
A kormánytagok személyénél ezúttal azonban érdekesebb, hogy milyen folyamatokat indít el, milyen a visszhangja a két hagyományos nagy pártban az egyes politikusok szerepvállalásának Macron oldalán. Bruno Le Maire gazdasági és Gérald Darmanin államháztartásért felelős minisztereket egyesek rögtön árulóknak kiáltották ki a Köztársaságiak berkein belül. Ezt Le Maire esetében valóban nem nehéz megmagyarázni, mivel ő volt az, aki a választási kampány egyik, Francois Fillon számára különösen nehéz pillanatában faképnél hagyta a stábot. Most pedig az egyik legfontosabb, bár talán a legrázósabb terület az övé. Le Maire és Darmanin meghívása ugyanakkor valóban direkt kihívás a Köztársaságiaknak. A lépés a pártot színvallásra készteti, mégpedig igen gyorsan, a parlamenti választásokig. Addig jelöltek szintjén is eldől, hogy ki tart a balszárnnyal, és húz Macronhoz, és ki választja az ellenzéki szerepet.
Martin Michelot francia politikai elemző szerint Macron mintha másolta volna Jacques Chirac 2002-es kormányalakítási taktikáját, amikor a konzervatív elnök a jobboldal teljes spektrumát képviselő személyiségekkel igyekezett betölteni a pozíciókat. Macron Franciaország egységét, a lövészárkok betemetésének szándékát akarja kimutatni kabinetjével. Amelyben persze idővel nagyobb átalakítások is elkövetkezhetnek, mert korántsem biztos, hogy a politikai közepet célzó politikája hosszabb távon is sikeres lesz. A színes kormány bizonyos szemszögből kísérlet egy merőben új politikai helyzetben.
Mindeközben csütörtökön megszületett az első közvélemény-kutatás az új francia végrehajtó hatalomról. A teljes népesség 32 százaléka pártolja Macron mozgalmát, 19-19 százalék a köztársaságiakat, illetve a Nemzeti Frontot, a szocialisták a megalázó 6 százalékon állnak. Macron személyével 45 százalék, miniszterelnökével viszont csak minden harmadik francia elégedett. Ebben még Francois Fillon is jobban teljesített 2007-ben, Nicolas Sarkozy elnöklete alatt.
