Kiberbiztonsági szakemberek szerint az orosz hírszerzéshez köthető csoportok állhatnak a számítógépes támadás mögött, mely múlt hét pénteken érte Emmanuel Macron kampánycsapatát – írja a The Guardian.
A lap idézi Mounir Mahjoubit, a Macron-csapat digitális főnökét, aki szerint öt e-postafiók teljes tartalmát lopták el. A lap cikke a New York-i Flashpoint Intelligence és a tokiói Trend Micro által közzétett információkra hivatkozva közölte az orosz kapcsolatról szóló információt. A szakemberek úgy vélik, a „jelentős és összehangolt” támadás hátterében állók ugyanahhoz a csoporthoz tartozhatnak, amelyeket az amerikai választás előtt a Demokrata Párt ellen elkövetett hekkertámadással is öszefüggésbe hoztak.
A Bloomberg hasonló témájú cikkében nyilatkozott Vitali Kremez, a Flashpoint kutatási igazgatója is, aki szerint a Macron-csapat elleni kibertámadás nagyon bátor volt, de igen kapkodó. Hozzátette, hogy ugyanazt a technikát alkalmazták a támadók, mint a demokraták szervere elleni akció során. Ez arra enged következtetni Kremez szerint, hogy Macron-stáb esetében is az orosz titkosszolgálatok állnak a háttérben.
A szakértők a The Guardian cikke szerint arra következtettek, hogy az Advanced Persistent Threat 28, továbbá Fancy Bear, illetve Pawn Storm néven is ismert csoport lehet a felelős a franciaországi támadásért, ez a csoport pedig a feltételezések szerint kapcsolatban áll az orosz állami hatóságokkal, köztük a katonai hírszerzéssel (GRU).
Az akció miatt a belső levelezésből több ezer ímél vált nyilvánosan elérhetővé az interneten, belső információk kerültek nyilvánosságra a közösségi médiában. Mintegy kilenc gigabájtnyi adatot töltött fel egy magát Emleaksnek nevező felhasználó a Pastebin nevű dokumentummegosztó portálra. A kiszivárogtatás alig egy-másfél órával az elnökválasztás második fordulóját megelőző franciaországi kampánycsend kezdete előtt történt.
A WikiLeaks szombaton Twitteren hívta fel a figyelmet, hogy orosz állampolgárokra, köztük az orosz államnak dolgozó biztonsági cég alkalmazottjának nevére is bukkantak a hekkertámadás vizsgálata során.