Ősztől elkezdődhet az Európai Unió látványos repedése

Miközben nyugaton már küszöbön áll a teljes gazdasági integrálódás, a lemaradókból külső szemlélők lehetnek.

Egyszóval ez a csúnya szó, a fiskális paktum még szorosabbra fűzi az eurózóna nemzetgazdaságait, annyira, hogy azok szinte összeolvadnak. Itt lassanként már nem arról fog szólni az uniós pénzosztás, hogy ki a nettó befizető és a nettó kedvezményezett, hanem arról, hogy a közös teljesítmény eredményeiből milyen eszközökkel lehet közösen tovább fokozni a zóna gazdasági erejét. A fiskális paktum rendes neve egyébként a Monetáris Unió Stabilitási, Koordinációs és Kormányzati Szerződése. 2012-ben írta alá 25 tagállam Csehország és - minő meglepetés - Nagy-Britannia kivételével, és 2013. január 1-jén lépett életbe. Tehát a cseheken kívül papíron mindenki ide igyekszik. A nem eurózóna-tagokra nyilván nem érvényesek a benne megfogalmazott szabályok, csak onnantól kezdve, hogy valaki zónataggá válna. Ráadásul az egységes valutát használóknál nemcsak pénzügyi-gazdasági, hanem védelmi, oktatási és szociális téren is gyorsul az integráció, idővel összenőnek az ellátórendszerek, valóban kikövezett útja van a föderációnak.

Több sebességes EU mindig is létezett, elég csak az országok egy része közötti szabad mozgást lehetővé tévő Schengen-zónára vagy a 28 közül 19 tagállam által használt euróra gondolni. Ilyen értelemben hamis az az időnkénti feljajdulás, hogy ne legyen több sebességes az unió - vélekedett megkeresésünkre Pogátsa Zoltán.

 A közgazdász szerint a jövőbeli szorosabb együttműködést tekintve olyanba érdemes belemenni, amely népszerű az emberek körében. Persze az euró története is fényesebben indult, és csak később mutatkoztak meg hátrányai. De például el lehetne játszani a gondolattal, hogy rögzítsük a forintot az euró árfolyamához, egyúttal deklarálni, hogy nem lépünk be az egységes valutaövezetbe. A több sebességről, mag- és periféria-Európáról szóló diskurzusokban a szakértő szerint mindig az a lényegi pont, hogy Brüsszel engedélyez vagy tilt a tagországoknak önálló gazdaságpolitikai lépéseket, vagy kizárólagosságot követel magának az a technokrata elit, amely a neoliberális gazdaságpolitikát erőlteti. Mint rámutatott, a magyar kormány az elmúlt hat évben gyakorlatilag szankciók nélkül ment szembe a Brüsszel által jónak tartott gazdaságpolitikai iránnyal. Vagyis látható, hogy Brüsszelnek nincs ráhatása a nemzetállamok gazdaságpolitikai irányvonalára.

A Bruxinfo uniós szakportál főszerkesztője a kérdésről ugyanakkor úgy nyilatkozott lapunknak, hogy a sebességeket illetően egyelőre mindenkinek más jut az eszébe, mert a fogalmat még nem töltötték meg jelentéssel. Egyelőre ugyanis senki nem jelentette ki konkrétan, hogy a lassú sávban marad, bár a kétszintű unió kialakulása egyre egyértelműbb. Sőt, az uniós szerződések is lehetővé tesznek bizonyos célú csoportosulást, megerősített együttműködéseket azzal, hogy azokhoz bárki bármikor csatlakozhat. Gyévai Zoltán szerint a kérdés felszínre kerülése csak azt jelzi, itt az ideje megoldást találni a közösség továbbhaladására, mert a 27 tagállam (már nem ide értve Nagy-Britanniát) már nagyon nehezen tud újabb és mindenki által elfogadható integrációs témákat megfogalmazni.

Hazánk mindeddig nem foglalt állást egyértelműen a gyorsítósáv és a lassú sáv mellett sem, tekintve, hogy nehéz, vagy éppenséggel lehetetlen eldönteni, melyik verzióval járnánk jobban. Feledy Botond uniós szakértő erre röviden úgy reagált a Magyar Nemzetnek, hogy Magyarország érdeke egy olyan működő európai integráció, amely a világ régióinak versenyében újra helyt tud állni.

 Hogy ehhez hány szintre, sebességre lesz szükség, még eldől, ez a szám azonban alighanem kettőnél is jóval több lesz. Viszont a német gazdasági kapcsolódásunk és a közép-európai geopolitikai valóság miatt is érdemes Berlinnel egy integrációs körbe törekedni.

No de felmerül egy nagyon triviális kérdés. Ha a fejlődés zálogaként emlegetik a gyorsítósávot vagy mag-Európát, kinek lenne érdeke ezen kívül maradnia? Feledy Botondnak erre az a válasza, hogy itt két politikai szemlélet ütközik. Orbán Viktor és az uniós vezetők közül többen szuverenista megközelítésben válaszolják meg ezt a dilemmát, vagyis szerintük csak erős tagállamok erősíthetik meg az uniót. Mások pedig épp az erős integrációt látják az erős tagallamisag feltételének. Ez alapvető különbség.

Ám a sebességváltó felé jelenleg senki nem kapdos, még kivárás van, egészen az őszi német választásokig. Ha azonban a hétvégén a franciáknál Emmanuel Macron, szeptemberben a németeknél pedig Angela Merkel lesz a befutó, mindenképpen felpörög a második sebesség.