Intenzív gesztikulálással és utazási prospektusok lobogtatásával fogják meg a kuncsaftot a szevasztopoli öbölpart turistáktól hemzsegő sétányain azok az idősebb és középkorú hölgyek, akik a környéket felfedező hajóutakra szervezik az utazóközönséget. Nem árulnak zsákbamacskát: a kicsiny bárkáktól a termetesebb turistahajókig terjedő járművek fedélzetéről nemcsak az impozáns épületek, a krími háború vízből kiemelkedő, és a város szimbólumaként ismert emlékműve, valamint többtucatnyi más érdekesség tekinthető meg, hanem az itt állomásozó Fekete-tengeri Flotta (CsF) is. Miután az antivilágból örökölt orosz tudásunkat összekaparva feltett „mozsna fotografirovaty?” kérdésre is heves bólogatás és „da, da” (lehet fotózni? igen, igen) a válasz, kihagyhatatlan a fejenként pár száz rubeles fakultatív program.
Kétszintes, apró bárkánkra a tengerbiológiai obszervatórium előtti partszakaszon ugrunk fel, az élénk széltől hullámos vízen kalandos az utazás a különben ragyogó időben. Az útvonalunk rövidesen befordul jobbra, a Juzsnaja buhtába (Déli-öböl), melynek mindkét oldalán sorakoznak a hajók, általában nem a legfényesebb állapotban. Vannak itt vontatók, egy hatalmas kórházhajó, fregattok és korvettek, partraszállítók és tengeralattjárók is, de úszódaruk és óriási úszódokkok is, melyekből a faállványzat közül kikandikál az éppen munkába vett vízi járművek tatja. Bár a nem túl intenzív használat jeleként sok hajó vízvonalán látható vastag algacsík, és a rozsda éppolyan gyakori szín, mint a tengerészszürke, azt azért jól érzi az ember, hogy egy nagyhatalom – igaz egykor szebb napokat látott – flottájának otthonába nyer bepillantást. Ha ez nem lenne elég, távolabb, kelet felé a Szevasztopoli-öbölben erőtől duzzadóan jól látható a hatalmas Moszkva rakétás cirkáló is, a CsF zászlóshajója.
Akkor és ott aligha tűnt ki ebből a ritka és lenyűgöző turistaélményből egy civil küllemű hajó, mely a Juzsnaja buhta bejáratától nem messze lévő horgonyzóhelyen vesztegelt. Csak miután a minap meghallottam a hírt, hogy egy ütközés következtében a Boszporusz északi bejárata közelében elsüllyedt a Limán nevű orosz felderítőhajó, néztem át újra a képeimet.
És bingó! A sorban ott volt a szürke testű, de fehér felépítményű másfél ezer tonnás hajó is, magas – akár óceáni utat is kiálló – orrán a Limán felirattal. 1970-ben, Gdanskban épült, a KGST-feladatmegosztás keretében, akkor még hidrográfiai feladatra, csak 1989-ben építették át rádióelektronikai felderítő (Sigint) célokra. Erről árulkodik, hogy szerte a fedélzeten és a felépítményen antennák láthatóak: a legfontosabbak a taton, műanyag burkolat alatt, de ugyanitt a szabadban akad egy olyan is, mely iránymérésre alkalmas. Ennek az a lényege, hogy nemcsak észlelni, lehallgatni tudják adott frekvenciákon a rádió- és radaradásokat, hanem meg tudják határozni azok irányát, sőt másik hajókkal, földi, légi állomásokkal együttműködve az adóberendezések pontos koordinátáit is. A süllyedő hajóról kimentett 78 fő is azt mutatja, hogy komoly apparátus dolgozott a fedélzeten, hiszen egy ekkora járművet kereskedelmi használatban tucatnyi tengerész is kiszolgálhatna.
A legtöbb flottával rendelkező ország hasonló hajói a békeidős hírszerzés jellegzetes eszközei. A hajózási szabadságot kihasználva járják a világ tengereit, gyűjtik be az elektronikus jeleket, melyeket vagy valós időben dolgoznak fel a fedélzeti operátorok, vagy eltárolnak és később kerülnek elemzésre. A potenciális ellenség elektronikai szignatúráját, lenyomatát, eljárásait még akkor feltérképezik és frissítik, amikor egy esetleges válsághelyzet vagy konfliktus miatt nem vezettek be különleges óvintézkedéseket. Amikor ugyanis erre az angolszász betűszóval emcon nevű lépésre sor kerül, már késő: akkor már mindenki óvatossá válik, roppant nehéz elcsípni bizonyos fontos jeleket.
Bár háborús túlélőképességük korlátozott, s a személyzet kézifegyverein kívül fegyvertelen hajóegységekről van szó, mivel a lehallgatás a konkrét veszélyzónán kívülről is végezhető, konfliktusok esetén is hasznukat vehetik. Az említett nagy operátori létszámnak és az azonnali feldolgozási képességnek ilyenkor van különös jelentősége: 1999-ben az Adriai-tengeren a Limán és más hajók szinte bizonyosan szerepet játszottak abban, hogy jugoszláv hadvezetésnek figyelmeztetést adjanak egy-egy készülő NATO-légicsapásról, azok összetételéről. Aligha csak azzal foglalkoztak, hogy az orosz hírszerzés általános ismereteit bővítsék a nyugati hadviselésről, s ez persze vonatkozik a közel-keleti konfliktusokra, így a 2011 óta zajló szíriai háborúra is.
