Terrortámadás: megnevezték az elkövetőt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az öngyilkos merényletben 22-en meghaltak és 59-en megsebesültek. A manchesteri rendőrség szerint 22 éves Salman Abedi az elkövető.

Koncz Tamás
2017. 05. 23. 11:38

A manchesteri rendőrség megnevezte a harmadik áldozatot: John Atkinson 26 éves volt.

Sajtótájékoztatón jelentette be Theresa May brit miniszterelnök, hogy már azonosították a 22 halálos áldozattal és 59 sérülttel járó manchesteri öngyilkos merénylet elkövetőjét. May megerősítette azt is, a pártok egyelőre felfüggesztik a június 8-án esedékes előre hozott választás kampányát.

May hangsúlyozta továbbá, bár egyértelműen terrortámadás történt – a merényletet az Iszlám Állam vállalta magára –, a terrorizmus nem töri meg Nagy-Britannia lelkét. 

A Telegraph úgy tudja, hogy 12 - 16 év alatti - gyermek van a sérültek között.

A Manchester United labdarúgócsapata közleményt adott ki:

A Manchester United csapatát megdöbbentették a tegnapi szörnyű események. Imádkozunk az áldozatokért és a sérültekért, beleértve partneriskoláink gyermekeit is, aki közül sokan vettek részt a koncerten. A klub készen áll rá, hogy minden segítséget megadjon a rendőrségnek és a segélyszolgálatoknak ebben a kihívásokkal teli időszakban.

A csapat honlapján is felhívják a figyelmet, hogy a város több pontján lehet vért adni. Az a weboldal, ahol meg lehetne találni ezeket a helyeket, jelenleg azonban annyira túlterhelt, hogy a központi telefonszámon kívül nem szolgál más információval.

A holnapi labdarúgó Európa-liga döntőjének kezdete előtt, amikor a Manchester United az Ajax ellen lép pályára Stockholmban, egy perces néma csendet tartanak. Az angol csapatat játékosai fekete karszalagokat viselnek majd. Az UEFA nyilatkozatában kijelentette, a megnyitó ünnepségen visszafogott lesz, így például a svéd művész, Axwell Ingrosso előadása is elmarad.

A híres brit zenekar, a Take That pedig nemcsak a liverpooli, hanem a csütörtöki, pénteki és szombati manchesteri koncertjeit is lemondta  - írja a BBC.

 

A rendőrség megerősítette, hogy az öngyilkos támadó egy házi készítésű robbanószerkezetet robbantott fel: a detonáció túlélői szétszórt csavarokat és anyacsavarokat láttak, a támadó ezekkel tölthette meg a saját gyártmányú repeszbombát, melyet lapértesülések szerint hátizsákjába rejtve vitt be az előcsarnokig Ariana Grande koncertjének végén.

Az O2 aréna szervezői állítják, komoly biztonsági előkészületek kísérték a hétfő esti programot, egy Indexnek nyilatkozó manchesteri magyar szerint az arénában általában nagyvonalúan kezelték az ellenőrzést - nincs fémdetektoros beléptető vizsgálat, és bár gyakran jár ide koncertekre, eddig egyszer sem motozták át őt vagy társaságát a biztonságiak.

II. Erzsébet angol királynő közleményében mélységes együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, írja a BBC. Részvéttáviratot küldött Vlagyimir Putyin orosz, Emmanuel Macron francia elnök, valamint Angela Merkel német kancellár is - Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke pedig kedvenc csatornáján, a Twitteren, majd telefonon is kifejezte együttérzését Theresa May-nek.

A magyar kormány szerdán értékeli a manchesteri robbantás után kialakult helyzetet  – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírói kérdésre válaszolva az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi zárt ülése után Budapesten. A tárcavezető hozzátette, a bizottsági ülés előtt egyeztettek a magyar titkosszolgálat munkatársai brit kollégáikkal.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter budapesti sajtótájékoztatóján a lehető legaljasabb terrorcselekménynek minősítette a támadást, hiszen a helyszínen köztudottan sok gyermek szórakozott.

A tárcavezető kiemelte: továbbra sem tudnak magyar érintettről. Felvették a kapcsolatot az eljáró rendőri hatóságokkal, tájékoztatásuk szerint még mindig folyamatban van az érintettek azonosítása, de közöttük magyarról egyelőre nincs tudomásuk – közölte.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Európának az elmúlt évtizedekben sosem kellett ilyen súlyos terrorfenyegetéssel szembesülnie, mint most, ezért minden európai politikának azt a célt kell kitűznie, hogy helyreállítsák Európa és az európai emberek biztonságát. Ez a kötelessége a politikusoknak, és a biztonsági kockázatokat senki sem becsülheti alá – jelentette ki.

A manchesteri események miatt a Magyar Telekom és a Vodafone minden, Nagy-Britanniában roamingoló ügyfele bruttó legfeljebb 10 ezer forint jóváírást kap meghatározott időszakra, a Telenor pedig egyedi elbírálás alapján alkalmaz jóváírást – közölték a távközlési szolgáltatók az MTI-vel.

A manchesteri rendőrség  napközben rövid időre kiürítette az Arndale Centre üzletközpont épületét, ahonnan lövések hallatszottak. A lövöldözéssel kapcsolatban letartóztattak egy 23 éves férfit is, de nem volt egyértelmű, hogy az eset kapcsolatban áll-e a hétfő esti merénylettel.

Az üzletközpont később újra megnyitott, a BBC információi szerint egy mentőautó is járt a helyszínen.

A The Guardian újságírónője, Nazia Parween Twitter-bejegyzése szerint kedden háromnegyed egy körül kommandósok és rendőrök jelentek meg Manchester Chorlton nevű városrészében, és egymás után kutatják át a helyi lakásokat - az akció valószínűleg a hétfő esti merénylettel lehet kapcsolatban.

A The Telegraph úgy tudja, hogy 13 fiatalt jelenleg is keresnek hozzátartozói, a halálos áldozatok azonosítása pedig jelenleg is folyamatban van. Az első azonosított áldozat a Daily Mail szerint a 16 éves Georgina Callender volt, aki május 21-én még izgatottan üzent Twitter-oldalán Ariana Grandénak: „Annyira izgatott vagyok, hogy láthatlak holnap!” A halottak között van egy nyolc éves kislány, Saffie-Rose Rousso is.

„Egyáltalán nem számított senki arra, hogy merényletet követnének el Manchesterben. A városban eddig is csak elvétve lehetett katonákat látni. Még a népszerű szórakozóhelyeken is csak minimális volt az átvizsgálás, és akkor is inkább csak arra voltak kíváncsiak, hogy az ember akar-e kívülről bevinni alkoholt. Sőt, még a focimeccseken sem volt túl szigorú az ellenőrzés” – mondta el lapunk manchesteri külső munkatársa, Gergely Károly. – „Az emberek bíztak a titkosszolgálatok munkájában. Úgy érezték, hogy mivel Nagy-Britannia nem tagja a schengeni övezetnek, ha valahol, hát itt tényleg pontosan tudják, ki tartózkodik az országban” – tette hozzá.

Gergely Károly egyébként azt mesélte, reggel ugyan még villámsújtottak voltak az emberek, délutánra azonban a város nagy részében visszatért minden nagyjából a rendes kerékvágásba. – A legnagyobb veszély, hogy egy idő után az ember már meg sem rendül ezeken a dolgokon, a merényletek mindennapossá válnak – figyelmeztetett munkatársunk. Igaz, arra is felhívta a figyelmet, hogy Manchesterben, ahol egyébként is magas a bevándorlók aránya, nem mutogatnak egymásra, hanem azonnal óriási összefogás kezdődött a bajba jutottak megsegítésére.

Qari Asim, Leeds város muszlim közösségének imámja kedden határozattan elítélte a manchesteri merényletet: mint mondta, gondolataikba és imáikba foglalják az áldozatokat, a terrortámadás pedig mindnyájukat, tehát a muszlimokat is érte. „Tragikus, hogy érzéketlen gyilkosok támadtak az ártatlanokra, de nem szabad hagyjuk, hogy ők győzzenek, és elérjék amit szeretnének, a megosztottságunkat” – üzente a vallási vezető.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.